A Vas Népe című megyei napilap 1964. január 30-i számának 8. oldalán az alábbi rövid tudósítás volt olvasható:

Fogalommagyarázatok:

Az idei év első bejegyzésében említett 1812-es átadás-átvételi leltárból már ismertettem az italok, a gabona és szalma, ill. az állatok összeírását. A mai bejegyzésben ugyanebből a lajstromból az összeírt alapanyagokat, nyersanyagokat mutatom be.

Elsőként a bőröket vették számba:

Utána következett a gyapjú, a só, a vas és a deszka összeírása (korabeli helyesírással ismertetem):

A mai bejegyzésben két tudósítást közlök, mindkettő egy-egy tragédiáról szól - a műfaj szabályai szerint röviden, lényegre törően, csak a tényeket ismertetve. A közös bennük mindössze az, hogy mindkettőt január 26-án adta ki a Magyar Távirati Iroda.

Az első hír az MTI 1933. január 26-i tudósításában szerepel:

Érdekes, hogy a cikk még rábapüspöki lakosokat említ, holott akkor már pár éve Püspöktamási volt a falu neve.

A második rövidhír egy tragikusan végződött balesetről szól, mely az előzőhöz képest 4 évvel később, 1937-ben történt.

A múlt pénteki bejegyzésben egy 1917-es iskolai csoportképet tettem közzé. Az ott megfogalmazott felhívásra - akinek van ennél régebbi fotója, az jelentkezzen - rögtön kaptam is egy megkeresést a molnári Pásti-családtól, amit ezúton is köszönök! A mai bejegyzésben az általuk adott egyik fotót teszem közzé.

A kép pontos készítési ideje nem ismert, de nagy valószínűséggel 1910 körüli (esetleg még pár évvel korábbi is lehet). A fotó a rábaszenttamási római katolikus elemi iskola tanulóit ábrázolja tanítónőjük körében. A pedagógussal együtt 29-en vannak, de az iskola tanulóinak létszáma ennél nagyobb volt; valószínűleg többen hiányoztak a fényképezéskor. 

Úgy tűnik, a tanítónő nem azonos az 1917-es fényképen szereplő Mócsingházi Rebekával. Személye egyelőre ismeretlen. Íme a kép:

Az italokat és a gabonát is tartalmazó 1812-es leltár alapján most nézzük meg, milyen állatokat tartottak a korabeli Molnáriban (és a hozzá tartozó szomszédos Sallér-uradalmakban). (A korabeli helyesírást használom.) Kezdjük a marhákkal!

Itt megkülönböztettek szarvasmarhát és "bival marhát" (legalábbis Molnári esetében, a többi ide tartozó gazdaságban nem), ezeken belül pedig bikát, ökröt (herélt állatot) és tehenet. Az ökör lehetett jármos (azaz amit már befogtak), ill. tinó (azaz fiatal jószág), a tehén pedig lehetett öreg (5 éves, vagy ennél idősebb) vagy "üszü" (5 évesnél fiatalabb). Az eredeti lajstromban életkor szerinti tagolást is találunk, de én ezzel nem untatom a tisztelt Olvasóimat. Nézzük az összeírást:

Eszerint tehát Sallér Judit molnári uradalmában 53, a szenttamási majorban pedig 4 marhaféle állat volt.

A birkákat, lovakat és sertéseket az alábbi táblázat tartalmazza:

A fenti címmel jelent meg egy olvasói levél a Vas Népe 1960. január 19-i számának 5. oldalán. Szerzője (a közelmúltban elhunyt) Horváth István püspökmolnári lakos. Sorai az illetékesek egymásra mutogatásáról - és a szocializmus zavarairól... - árulkodnak, miközben a vasútállomásra vezető bekötő utat sártenger borítja:

Mától új sorozatot indítok, melyben iskolai tablóképeket (és csoportképeket) mutatok be, döntően az 1950-70-es évekből. A sorozat első néhány bejegyzésében azonban még ennél is korábbi iskolai fotókat teszek közzé. Remélem, sokan felismerik majd magukat vagy családtagjaikat, és felidéződnek a "régi szép emlékek"!

Jelzem, hogy a blog facebook oldalára az itt közölt képeket nagyobb méretben is feltöltöm majd. (Ennek megtekintéséhez kattintson ide vagy a blog bal oldalán található Tetszik gombra!) 

E rövid bevezető után lássuk az első képet! A rábaszenttamási római katolikus elemi iskola tanulói 1917-ben: 

A község neve és az évszám jól olvasható az első sorban tartott táblán egy nagyobb felbontású képen. Az - egyetlen (!) - tanítónővel együtt 67-en vannak! Ez akkor 6 évfolyamot jelentett - de ők csak a katolikus iskolába járó diákok!

Az eredeti fotón a kép alatt ezt lehet olvasni:

Korábban már több újságcikket is közöltem az újjáépülő molnári vasúti hídról (legutóbb például itt), és most egy újabb ilyen következik. A Vas Népe 1964. január 14-i száma közölte az alábbi fényképes írást az 5. oldalon:

Az idei első bejegyzésben említett 1812-es átadás-átvételi jegyzőkönyv az italok lajstroma után tovább folytatódik. A mai bejegyzésben a gabona nyilvántartását mutatom be.

A gabonát a leltárban két táblázatba foglalták: az elsőben a "szalmabéli gabona" (azaz a még kicsépeletlen, szalmás termés) volt, a másikban pedig a "szembéli gabona" (tehát a már kicsépelt mag). Nemcsak Molnári, de a szenttamási, a töttösi és a hídvégi majorban található gabona is bent van az összeírásban.

A "szalmabéli gabona" között búza, rozs, árpa és lendek (!) található; utóbbi talán a bükkönyfélékkel rokon lednek lehet? Az első három gabona esetében külön "termés" és "dézsma" oszlopok is voltak, utóbbi az egyháznak átadandó tizedet jelentette. Ám mivel búzából és rozsból a "dézsma" oszlop üres volt (talán már beszolgáltatták), ezért ezeket az oszlopokat kihagyom a táblázatból. Mértékegységek: kereszt (az iraton: Xt) és kéve (k), ill. a szekér. (Kéve: a szalmás gabona összekötött alapegysége, kereszt: kévékből kereszt formában felhalmozott rakás, 20 kéve.) Ez alapján tehát így néz ki a "szalmabéli gabona" leltára:

Egy korábbi bejegyzésben felvázoltam néhány kérdést községünk 19. századi történetéhez, amiket jó lenne feltárni, egy tavalyelőtti bejegyzésben pedig a középkorral kapcsolatos kérdéseimet fogalmaztam meg. De izgalmas kérdések a 20. század kapcsán is vannak, melyek közül összeszedtem néhányat.

1. Korábban már többször írtam a molnári kastélyról (pl. itt). Vajon miért bontatta le az (egyelőre még számomra ismeretlen nevű) tulajdonosa ezt az elhagyatottságában is impozáns épületet? Azt hallottam, hogy az utolsó tulajdonos egy zsidó származású bankár vagy bank volt. De vajon ki lehetett konkrétan? A lebontás alternatívájaként az is szóba került, hogy a Szociális Testvérek Társasága nevű rend (melyhez fiatalon a későbbi nemzetgyűlési képviselő, Slachta Margit is tartozott) valamilyen módon hasznosította volna az épületet (szociális otthonnak, kórháznak, internátusnak). Vajon ez miért hiúsult meg? E kutatásokat nehezíti, hogy az I. világháború utáni évtizedből kevesebb forrás maradt fenn, és a járási újság is csak 1926-tól jelent meg ismét.

2. A II. világháború - szemben az I. világégéssel - közvetlenül is érintette a magyar településeket, így térségünket is. Nemcsak a légitámadás veszélyének voltak kitéve az itt élők, de a front is átment a vidéken. Néhány adatom van a település környéki harcokról, a lakosságnak a németekhez és a szovjet hadsereghez, ill. a háborús megpróbáltatásokhoz való viszonyáról, de ez a kép még koránt sem teljes. Visszaemlékezések és levéltári források alapján ezt a témát szeretném alaposabban feltárni.

Az 1886-os bulvárhírek után nézzük, miről szóltak a hírek községünk vonatkozásában 1887-ben! Ehhez a korabeli megyei napilap, a Vasmegyei Lapok (VL) cikkeit veszem alapul.

A lap február 3-i száma (3. oldal) arról tudósít, hogy Molnáriban - és több másik községben - lépfene-esetek fordultak elő. Ugyanezen az oldalon, de egy másik cikkben az olvasható, hogy "Pollák József molnárii lakós nevének Polgárra (...) magyarosításáért folyamodott".

A VL február 20-i számának 2. oldalán ez áll: "Felülfizettek február 6-án a vasvári népkönyvtár javára rendezett estélyen: (...) Győri Kálmán gazdatiszt (Szent-Tamás) 70 kr." 

A lap március 3-i száma (3. o.) a vasvári tűzoltó egylet február 20-án tartott táncvigalmán felül fizetettek névsorát közli. Benne találjuk (a később a szenttamási temetőkápolnában eltemetett) Korchmáros Gáspárt 90 krajcárral, Győry Kálmánt (Szent-Tamás) 50 krajcárral, és Slamadinger Jánost (Szent-Tamás) 20 krajcárral. Ki lehetett Győry Kálmán, Slamadinger János és a fent említett Pollák József? Tudja valaki?

Bűnügyi hír olvasható a március 13-i lapszám 2. oldalán:

Vajon az említett Eder Ferenc az 1877-ben elhunyt Paál Sándor utódja volt?

A március 20-i lapszám 3. oldalán a vasvári izraelita jótékony nőegylet táncmulatságán ismét a felül fizetők között találjuk Győri Kálmánt Szent-Tamásról 70 krajcárral. (Szeretett mulatni az úr - és pénze is volt hozzá...)

Árverési hirdetményt közöl a VL április 17-i száma a 4. oldalon:

1812 januárjában - mai szóhasználattal élve - egy "átadás-átvétel" zajlott gróf Festeticsné született Sallér Judit (rába)molnári kastélyában. Hillér Ferenc számtartó átadta a kezére bízott javakat utódjának, Droppa Károly kasznárnak. (A kasznár is számtartót, intézőt, gazdatisztet jelentett.) Ebből az alkalomból összeírták az átadásra kerülő javakat: állatokat, gabonát, eszközöket - és az italokat is. E hosszú, 12 oldalas dokumentumból mutatom be az italok összeírását.

A leltár 1. pontjában a bort, pálinkát és - meglepő módon - az ecetet írták össze. A borlajstrom így néz ki:

Vagyis a készítés éve szerint, majd azon belül fejtett és söprűs (azaz fejtetlen) megkülönböztetést alkalmaztak. A kastély pincéjében található legrégibb bor 1807-ből származott, és nyilvánvaló, hogy a legutolsó évjáratból volt a legtöbb. Mértékegységnek az akót használták; 1 magyar akó=64 icce=32 pint=51 mai liter. (A magyar akón kívül létezett még bécsi, pesti, budai, soproni és pozsonyi akó is. Ezek értéke 42 litertől 85,5 literig terjedt. Nem tudjuk, hogy a korabeli Molnáriban vajon melyiket használták. Én a legáltalánosabban elterjedt magyar akót, és annak 51 liternyi értékét veszem alapul.)