A mai bejegyzésben az egykori püspökmolnári tanácsházat mutatom be egy archív és egy mai fotó segítségével. A bejegyzés a jobb oldali kép alatti „tovább” gombra kattintva folytatódik.

tanácsház_archív.jpg tanácsház_ma.jpg

Szerző: kugi  2012.03.23. 09:41 2 komment

Címkék: kép 1956 kastély képeslap tanács akkor és most püspökmolnári molnári sallérok

tanácsközt.jpg1919. március 21-én a kommunista párt a szociáldemokrata párttal egyesülve átvette a hatalmat, és kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Közel féléves regnálása idején ez a rezsim minden településen létrehozta a maga szerveit. A mostani bejegyzés ennek a helyi eseményeiről szól.

A korabeli Rábaszenttamáson is munkástanács alakult, melynek egyik vezetője Hegedűs István tanító lett. Kollégájával, Horváth Józseffel együtt ezt írták egy 1919. március 25-én kelt levelükben: „Szerettünk volna részt venni a szakszervezeti gyűlésen is, és ünnepélyesen kijelenteni a Szocialista Párthoz való csatlakozásunkat.  – Mi volt felekezeti szegény páriák, különösen jelenlegi helyünkön a régi korszaknak elhagyott mostohái voltunk (…) – s csak fellélegző örömmel fogadhatjuk a legigazságosabb proletáruralmat.” (E levél másolatát 1920-ban a püspöki levéltáros megküldte a szenttamási plébánosnak, az egyházmegyei főtanfelügyelő pedig jelentést kért a plébánostól a tanítók proletárdiktatúra alatt tanúsított magatartásáról.)

Szerző: kugi  2012.03.20. 16:23 Szólj hozzá!

Címkék: iskola kastély 1919 rábamolnári rábaszenttamás


H-H Jozefin 008.jpgEgy korábbi bejegyzésben már bemutattam a püspökmolnári templom kriptáját, máshol pedig már utaltam rá, hogy a kegyúri család, a Sallérok tagjai közül többen is ott leltek végső nyugalomra. A mostani bejegyzésben összefoglalom, hogy kiket és mikor temettek a kriptába.

Egy 1929-es, a püspöktamási plébánia javadalmi alapítványairól szóló kimutatás hátuljára írt feljegyzés szerint a római katolikus Szent Tamás templom szentélye alatt épített kriptában nyugszanak:

1. A kriptaépíttető jakabházi Sallér (I.) István alnádor (a feljegyzésben latinul: vicepalatinus), meghalt 1762-ben

2. Az ő felesége a korábban Molnárit birtokló Nádasdy-család tagja, Nádasdy Klára, meghalt 1765-ben

3. Az előbbiek menye, jakabházi Sallér (II.) Istvánné, szül. Motesiczky Judit, meghalt 1796-ban. Végrendeletének egy példánya megtalálható a plébánia iratai között.

Szerző: kugi  2012.03.19. 10:24 Szólj hozzá!

Címkék: templom névsor egyháztörténet szenttamás festetics györgy molnári sallérok molnári kelemen

süti beállítások módosítása