2012. január 28-án községünk híres szülöttjére, a 130 éve született Prinz Gyula földrajztudósra emlékeztünk. A Püspökmolnáriért Egyesület által szervezett rendezvényen az iskola előtti emlékműnél röviden elhangzott a tudós életútja. A geográfus a földrajztudomány szinte valamennyi ágát művelte. Két ízben járt Közép-Ázsiában, kutatásai eltüntették a térkép utolsó fehér foltjait. Tudását pedig Budapesten, Pozsonyban, Pécsen, Kolozsváron és Szegeden a katedráról adta át a következő nemzedékeknek.

Ezt követően került sor Prinz Gyula emlékművének megkoszorúzására. A község koszorúját Rodler Csaba polgármester, a Prinz Gyula ÁMK koszorúját a földrajzversenyen induló diákok helyezték fel, ill. a szervező egyesület koszorúja is felkerült a tudós emlékművére.

A község nevében Rodler Csaba polgármester, az iskola képviseletében pedig Szabó Tímea diák koszorúz

A mai bejegyzésben községünk vasútállomását mutatom be egy archív és egy mai fotó segítségével. A bejegyzés a jobb oldali kép alatti „tovább” gombra kattintva folytatódik.

A mai bejegyzésben a Püspökmolnári Általános Iskola 1967-ből való "Tanulók szabályzatát" mutatom be. A Gyarmati István igazgató által szignált dokumentum 12 pontba szedi a diákok kötelezettségeit (minden ige felszólító módban áll: legyen, tisztelje, szeresse, őrizze, öltözködjék, stb.). Jogokról itt nincs szó...

Elsősorban az iskolai viselkedési normákat foglalja össze, de az iskolán kívüli életre is iránymutatással szolgál. Némelyik ma már idejétmúlt (mint az 1. pont) vagy éppen megmosolyogtató (pl. az öltözködjék egyszerűen), de a pontok többsége ma is megállná a helyét. A 12 pont együtt pedig hű tükre annak a rendszernek, amiben keletkezett. 

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a Molnáriban lakó Sallér-család utolsó tagját, Sallér Juditot. A mostani bejegyzésemben az ő házasságkötésének körülményeit mutatom be – férjének családja, a Festeticsek szemszögéből.

A leendő após, Festetics Pál szerint a gyermekeire váró vagyon nem elegendő arra, hogy abból könnyen megélhessenek, ezért azt kívánta, hogy elsőszülött fia, György előnyös házasság által mozdítsa elő anyagi helyzetét. E célból ki is nézett fiának egy alkalmas mennyasszonyt Sallér István lánya, Judit személyében, akire – mint családjának utolsó tagjára – számításai szerint mintegy 400.000 Ft örökség várt. Midőn fia 1781 tavaszán Magyarországon járt (egyébként a Habsburg-birodalomban katonáskodott), gondoskodott róla, hogy megismerkedjék Sallérékkal, majd utána örömmel írta a fiának: "Adom tudtodra, hogy Sallér-háznál igen megtetszettél.” Sietett is jó tanácsokat adni a fiának, mit kell cselekednie, hogy sikert érjen el, és nagyon buzdította, hogy ne hagyja elszaladni a kedvező alkalmat, mert „Magyarországnak ennél jobb partija nincsen”. A sikerben feltétlenül bízott, és ezt írta fiának: „Sokan vannak utána, de hozzád való hajlandóságát jelentette a kisasszony.” Éppen ezért már csak fia válaszát várja, a többit pedig majd elvégzi úgy, hogy „az a madár az kezünkből ki ne repüljön”. Azt is előnyösnek tartotta fiára nézve, hogy Sallérék nem kívánták a katonai pályától való elszakadást.

A mostani bejegyzésben a Rába Mezőgazdasági Termelőszövetkezet irodaházát és a téesz rövid történetét mutatom be két fotó segítségével. A bejegyzés a képek alatti „tovább” gombra kattintva folytatódik.

A korábban már bemutatott molnári birtokos család, a Sallérok jól szervezett és precízen dokumentált gazdálkodást folytattak, bőséges bevételeik által pedig kiemelkedtek a megyei nemesség sorából. A családi levéltárban külön iratcsomóban vannak a bérbeadási szerződések, melyek közül egyet, a molnári vendégfogadó bérbe adását szeretném bemutatni 1817-ből.

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a 18. századi Molnári kastélyépítő birtokos családját, a Sallérokat. Most a családfán utolsóként szereplő személyt, Sallér Juditot (1766-1829) mutatom be. Róla sokkal több iratanyag maradt fenn, mint szüleiről vagy nagyszüleiről.

Sallér (II.) István halálával – fiúgyermeke nem lévén – egyetlen lánya, Judit örökölte a hatalmas, 4 vármegyében (Vas, Zala, Somogy és Sopron) elterülő Sallér-birtokokat, benne Molnárit is. Ez azzal is együtt járt, hogy Sallér Juditot jogilag fiúsították. (Árnyképét lásd balra. Forrrás: Kiss József: Stammbuch. Árnyképek 1769-től a 19. század elejéig)

Még szülei életében a dúsgazdag örökségre váró kisasszonyról ezt írta majdani apósa a fiának: „Magyarországnak ennél jobb partija nincsen”… A fiú értett az apai unszolásból: a házasság 1783-ban megköttetett. Férje a feltörekvő grófi család sarja, Festetics György volt (aki később a keszthelyi Georgicont alapította és az ottani Helikon-ünnepségeket rendezte.)

Sorozatom mai részében a templom melletti egykori katolikus elemi iskola épületét és annak rövid történetét mutatom be egy régi és egy mai fotó segítségével. A bejegyzés a képek alatti „tovább” gombra kattintva folytatódik.

Ma van 130 éve annak, hogy hazánk jeles földrajztudósa, Prinz Gyula megszületett a Déli Vasút molnári állomásán. Apja, Prinz József állomásfőnök volt, anyja, síkabonyi Angyal Franciska nemesi családból származott. Prinz Gyula szülei 3. fiaként 1882. január 11-én látta meg a napvilágot.

Nagykanizsán járt gimnáziumba, de több tantárgyból, így pl. földrajzból, és németből (ami az anyanyelve volt) is megbukott. Végül Budapesten érettségizett le. Az édesapja révén kapott vasúti szabadjegy birtokában beutazta az egész monarchiát. Egy útleírásával első helyezést ért el a Magyar Turista Egyesület pályázatán – megelőzve több földrajztanárt. A díjat Eötvös Loránd, az MTA akkori elnöke adta át. Az ő tanácsára iratkozott be a budapesti tudományegyetem földrajz szakára, amit sikeresen elvégzett.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkársága - az 1299/2011. (IX. 1.) Korm. határozatban megfogalmazott szempontokat figyelembe véve - közzétette tervezetét az ország járások szerinti beosztására. Országosan 168 járás, Budapesten pedig hét úgynevezett körzet létrehozását tervezik. A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet itt érhető el.

1744. március 9. fontos dátum községünk (birtok)történetében. Ekkor Mária Terézia királynő jakabházi Sallér (I.) Istvánnak adományozta Molnári község azon részét, amelyet a megadományozott a felesége, Nádasdy Klára után használt (mivel apósának nem volt fiúörököse). Ettől kezdve közel egy évszázadig a Sallér-család tagjai Molnári legnagyobb földesurai és a szenttamási templom kegyurai. Ebben a bejegyzésben róluk írok.

A Sallérok első ismert őse a 16. század elején szerzett birtokot a Szentgotthárd melletti Jakabházán (innen vették nemesi előnevüket), amit házasságokkal tovább gyarapítottak. Címerük: kék mezőben jobbra ágaskodó arany oroszlán, jobbjában török fejes egyenes kardot tart függőlegesen. Sisakdísz: nyílt fekete sasszárnypár között növekvő pajzsalak, takarók: kék-arany, vörös-ezüst.

Az alábbi képet a Budapestről Rábamolnáriba került asszony, Móri-König Gyuláné rajzolta a kastélyról, valószínűleg 1923-ban. Férje, Móri-König Gyula (1880-1963) 3 éven át intézőként dolgozott a molnári uradalomban, majd a birtok felparcellázását is ő vezényelte le. Életképes paraszti gazdaságokat kívánt kialakítani, de a földet városi zsidó üzletemberek is meg akarták szerezni. Ez az érdekcsoport politikai botrányt kavart, ami parlamenti interpellációval és Móri-König Gyula korai kényszernyugdíjazásával zárult.

Püspökmolnári egykori elődközségeinek, Molnárinak, Püspökinek és Szenttamásnak régi, több száz éves pecsétjei nem kerültek elő. Minden valószínűség szerint azért, mert nem is voltak ilyenek. A korai pecséthasználat leginkább a nemesi községekre volt jellemző.

Jóllehet Szenttamás falut is kisnemesek lakták, de másfél évszázadnál régebbi pecsétje ezidáig nem került elő. 

Az első fennmaradt községi pecsétek – melyekkel a különféle szerződéseket, egyéb hivatalos iratokat hitelesítették – a 19. század közepéről származnak. Szenttamás falu ekkor is egyszerű névírásos bélyegzőt használt (lásd balra).