A mai bejegyzésben - a sorozat időrendjét megszakítva - egy régi iskolai csoportképet teszek közzé, melyet olvasónk, Bencsik Hajnalka küldött. Ezúton is köszönöm a képet!

A fotó az egykori evangélikus elemi iskola diákjait ábrázolja  az 1917/18-as tanévből:

Evangélikus iskolai csoportkép_1917_18_módosított.jpg

Szerző: kugi  2014.10.22. 09:30 Szólj hozzá!

Címkék: iskola evangélikus tablókép rábaszenttamás

A mai bejegyzésben római katolikus egyházi vonatkozású pecséteket mutatok be a 20. századból, zömmel annak első feléből. Ezek a plébánia, a katolikus elemi iskola és az azt fenntartó iskolaszék pecsétjei.

RSZT_plébánia_1927_250.jpgTemplomunk védőszentje Szent Tamás apostol. A főoltár képén az a jelenet látható, amikor a "hitetlen" Tamás megérinti a feltámadt Krisztus sebeit. Ez a jelenet a plébánia pecsétjén is visszaköszönt egyes időszakokban. Az 1832-ben alapított plébánia Szenttamáson volt, ami 1907-től a Rábaszenttamás nevet viselte. A rábaszenttamási plébánia pecsétje azonban csak névírásos volt, ahogy ez itt bal oldalon jól látható egy 1927-es iraton.

 

 

Szerző: kugi  2014.10.01. 08:48 Szólj hozzá!

Címkék: pecsét egyháztörténet püspökmolnári püspöktamási rábaszenttamás

Az 1910-es népszámlálás mintegy fél éve közzétett helyi adatai után nézzük meg, hányan éltek 1920-ban a korabeli Rábamolnáriban, Rábapüspökiben és Rábaszenttamáson!

Először nézzünk pár összefoglaló adatot:

1920_1.jpg

Jól látszik, hogy a falu területe és népessége egyaránt nőtt az 1910-es adatokhoz képest!

A családi állapot megoszlása az alábbiak szerint alakult:

Szerző: kugi  2014.09.24. 09:28 Szólj hozzá!

Címkék: népszámlálás rábamolnári rábapüspöki rábaszenttamás

Gyalogosok 5.

A mai bejegyzésben folytatom az I. világháború helyi katonáinak bemutatását. 2 katona portréját közlöm az egykori 83. gyalogezredből. Mindketten községünkben születtek, de a háború után máshova kerültek. Mindkettejük öccse hősi halált halt...

Schaden Imre életrajza:

2014-05-12 18.10.08.jpg

A két katona portréja:

Szerző: kugi  2014.09.12. 09:20 Szólj hozzá!

Címkék: kép névsor rábapüspöki rábaszenttamás I. világháború

A mai bejegyzésben egy olyan egyesületet mutatok be, mely közel fél évszázadig működött, fennállása során túlélt több rendszerváltást, a vezetőségében sokan megfordultak, és a tagsága is jelentős volt.

2014-02-13 11.54.40.jpg A szervezet „Püspöki-i­−Szenttamási tejszövetkezet” néven alakult 1903. dec. 10-én Szenttamáson 55 taggal és 128 üzletrésszel, a tagok által megtermelt tej begyűjtése, értékesítése céljából. Az alakuló ülés levezetésére Rigó Zsigmond apátplébánost kérték fel. 1904. dec. 31-én a tagok száma már 57 volt, az üzletrészeké pedig 171.

A szövetkezet első vezetői: igazgatósági elnök 1904-7. között: Ormosi Ede, igazgatósági tagok: Józsa Gábor és Schaden Gusztáv. Egy 1907. január 19-én kelt irat szerint Ormosi Ede elnök „nagybeteg”, ezért helyettes elnökként Józsa Gábor írt alá. Őt 1908-ban elnökké is választották, amit egészen 1925-ig látott el. Elnökségi tagok 1907-től: Jakab Elek, Szanyi István, 1911-25. k.: Szanyi István, Schaden Gusztáv. Elnök 1925 februárjától 1928-ig: Szijjártó György, elnökségi tagok: Danka János, Varga György. 1928 márciusában a teljes vezetőség lecserélődött: elnök lett – alig egy hónapra - Szanyi Antal, az elnökségi tagok pedig Bauer Gyula és Gálos István. 1928 áprilisában visszatért a korábbi vezetőség: 1933-ig újra elnök Szijjártó György, elnökségi tagok pedig 1929-33. k.: Danka János és Varga György.

Szerző: kugi  2014.09.10. 08:50 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület névsor pecsét püspöki szenttamás püspöktamási rábapüspöki rábaszenttamás

Az 1900-as népszámlálás mintegy fél éve közzétett helyi adatai után nézzük meg, hányan éltek 1910-ben a korabeli községekben, melyeket akkor már - az 1907-es névrendezés után - Rábamolnárinak, Rábapüspökinek és Rábaszenttamásnak hívtak!

Először nézzünk pár összefoglaló adatot:

1910_fő.JPG

Összevetve a 10 évvel korábbi adatokkal, azt láthatjuk, hogy Püspöki lélekszáma kicsit nőtt, a másik 2 falué viszont csökkent (főleg Molnárié - de az okát egyelőre nem tudom), ezért az összesített lélekszám is csökkent.

A családi állapot megoszlása az alábbiak szerint alakult:

Szerző: kugi  2014.08.18. 11:04 Szólj hozzá!

Címkék: népszámlálás rábamolnári rábapüspöki rábaszenttamás

A mai bejegyzésben két, száz évvel ezelőtti újságcikket teszek közzé.

Már többször írtam a Sárvártól Körmendig tervezett, vidékünkön áthaladó vasútról (legutóbb pl. ebben a bejegyzésben); a vonallal kapcsolatos legújabb fejleményről szól a Vasvármegye c. újság 1914. április 11-i számának 21. oldali cikke: 

Vasvármegye_19140411_21o.jpg

És itt pedig egy árverési hirdetményt látunk egy rábamolnári lakos ellen (a Vasvár és Vidéke c. lap 1914. április 12-i számának 4. oldaláról):

Szerző: kugi  2014.04.14. 08:20 Szólj hozzá!

Címkék: vasút újságcikk rábamolnári rábapüspöki száz éve történt rábaszenttamás

Ahogy arról egy korábbi bejegyzésben már beszámoltam, 1913. decemberében meghalt Kovács Kálmán rábahídvégi körjegyző, aki egyúttal Rábamolnári, Rábapüspöki és Rábaszenttamás jegyzője is volt. A körjegyzői állást 1913. márciusában hirdették meg, pl. a Vasvármegye c. lapban (1914.03.20. 12. oldal), az alábbiak szerint:

Vasvármegye_19140320_12o.jpg

A választás eredményéről a Vasvármegye, ill. a Vasvár és Vidéke c. járási lap is beszámolt. Utóbbi az alábbiak szerint (1914.04.05. 2. oldal):

Szerző: kugi  2014.03.31. 08:31 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás újságcikk rábamolnári rábapüspöki száz éve történt rábaszenttamás

Egy nagyon régi bejegyzésben már szóltam az 1832-ben épített régi plébánia épületéről. Az ott közölt képen az épület északi oldala látszott, és néhány külső adatot adtam meg. Nemrég azonban egy fotót kaptam Hajtó Józsefné Terka nénitől - amit ezúton is köszönök! - melyen sokkal többet láthatunk e régi paplakból.

A fotót a ház délnyugati sarka felől készítették, azaz nagyobbrészt az épület déli, kisebb részben a nyugati oldalát láthatjuk. Íme:

régi plébánia0001.jpg

Szerző: kugi  2014.02.28. 08:19 Szólj hozzá!

Címkék: kép plébánia egyháztörténet szenttamás püspökmolnári püspöktamási rábaszenttamás

A mai bejegyzésben egy 1926-os evangélikus elemi iskolai csoportképet mutatok be a községi könyvtárban megtalálható ún. Falukrónikából.

1926 evangélikus.jpg

Szerző: kugi  2014.02.10. 09:23 Szólj hozzá!

Címkék: iskola evangélikus tablókép rábaszenttamás

A mai bejegyzésben a molnári Pásti-családtól kapott iskolai csoportképet teszem közzé. A fotó a rábaszenttamási római katolikus elemi iskola tanulóit és tanítójukat ábrázolja. Kereken 100 évvel ezelőtt, 1914-ben készült. Íme:

R.kat.iskola_1914.jpg

A képen 67-en vannak, középen a tanító, Horváth József ül. A diákok közül hármat sikerült beazonosítani.

Szerző: kugi  2014.02.03. 08:39 2 komment

Címkék: iskola névsor tablókép rábaszenttamás

A múlt pénteki bejegyzésben egy 1917-es iskolai csoportképet tettem közzé. Az ott megfogalmazott felhívásra - akinek van ennél régebbi fotója, az jelentkezzen - rögtön kaptam is egy megkeresést a molnári Pásti-családtól, amit ezúton is köszönök! A mai bejegyzésben az általuk adott egyik fotót teszem közzé.

A kép pontos készítési ideje nem ismert, de nagy valószínűséggel 1910 körüli (esetleg még pár évvel korábbi is lehet). A fotó a rábaszenttamási római katolikus elemi iskola tanulóit ábrázolja tanítónőjük körében. A pedagógussal együtt 29-en vannak, de az iskola tanulóinak létszáma ennél nagyobb volt; valószínűleg többen hiányoztak a fényképezéskor. 

Úgy tűnik, a tanítónő nem azonos az 1917-es fényképen szereplő Mócsingházi Rebekával. Személye egyelőre ismeretlen. Íme a kép:

Szerző: kugi  2014.01.24. 08:41 Szólj hozzá!

Címkék: iskola tablókép rábaszenttamás

Mától új sorozatot indítok, melyben iskolai tablóképeket (és csoportképeket) mutatok be, döntően az 1950-70-es évekből. A sorozat első néhány bejegyzésében azonban még ennél is korábbi iskolai fotókat teszek közzé. Remélem, sokan felismerik majd magukat vagy családtagjaikat, és felidéződnek a "régi szép emlékek"!

Jelzem, hogy a blog facebook oldalára az itt közölt képeket nagyobb méretben is feltöltöm majd. (Ennek megtekintéséhez kattintson ide vagy a blog bal oldalán található Tetszik gombra!) 

E rövid bevezető után lássuk az első képet! A rábaszenttamási római katolikus elemi iskola tanulói 1917-ben: 

Iskola1917_a.jpg

A község neve és az évszám jól olvasható az első sorban tartott táblán egy nagyobb felbontású képen. Az - egyetlen (!) - tanítónővel együtt 67-en vannak! Ez akkor 6 évfolyamot jelentett - de ők csak a katolikus iskolába járó diákok!

Az eredeti fotón a kép alatt ezt lehet olvasni:

Szerző: kugi  2014.01.17. 08:23 Szólj hozzá!

Címkék: iskola tablókép rábaszenttamás

Községünk a századelőn a rábahídvégi körjegyzőséghez tartozott, így annak vezetője Rábapüspöki, Rábamolnári és Rábaszenttamás jegyzője is volt. Száz éve hunyt el az akkori körjegyző, Kovács Kálmán, akinek temetéséről szól a Vasvár és Vidéke című újság 1913. december 14-i számának cikke a 2. oldalon:

VésV_19131214_2o_a.jpg

Szerző: kugi  2013.12.13. 11:03 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás újságcikk rábamolnári rábapüspöki száz éve történt rábaszenttamás

Nemrég tett közzé az Arcanum Adatbázis Kft. egy érdekes forráscsoportot: budapesti fogolytörzskönyveket. Ebben több olyan személy is szerepel, aki községünkben született (további két fő pedig itteni állandó lakosként került összeütközésbe Budapesten a törvénnyel). Az iratok keletkezési évköre 1878-1920 közötti, vagyis abban az időben kerültek rendőrkézre. Néhányukat a bíróság végül felmentett, az elítéltek 1 naptól 2 évig terjedő időszakot töltöttek rács mögött. A bíróság néhány esetben mellékbüntetést is kiszabott (közügyektől való eltiltást), de terjedelmi okok miatt ennek közlésétől eltekintek.

Az iratok nemcsak büntetőjogilag érdekesek, hanem a falusi fiatalok társadalmi mobilizációjának szempontjából is: megmutatja, hogy ezek az emberek a fővárosba kerülve hol laktak és milyen foglalkozást találtak maguknak. A kigyűjtött adatokat táblázatos formában teszem közzé. (Ezt azonban terjedelmi okokból csak két részletben tudom bemutatni. Néhány adat az eredeti dokumentumokból is hiányzik. A zárójelben megadott életkor a letartóztatás évében betöltött életkort mutatja.)

Fogoly neve Anyja neve Születési hely Születési idő Lakhely Foglalkozás
Nagy Károly Czeller Anna Olad 1893.06.01. Rábamolnári  napszámos
Hersics Józsefné (szül. Heiner Teréz) Bokor Erzsébet Rábamolnári 1877.11.17. Bp. VII. Munkás u. 11. házmesternő
Kovács József Horváth Róza Rábapüspöki  1883.02.17. Újpest, Batthyány u. 4. kovácssegéd
Holczapfel Ottó   Molnári (Vas m.) (18 éves) Pest, rendes lakhely nélkül szabó
Zergi Margit Márkus Erzsébet Molnári (Vas m.) 1897.07.18. Kisbér  ápolónő
Horváth Róza   Molnári (Vas m.) (16 éves) Bp. VIII. Sándor tér 4. cseléd
Márfi Lajos   Püspöki (Vas m.) (33 éves) Bp. V., Csáky u. 27. napszámos
Molnár György   Püspöki (Vas m.) (33 éves) Bp. IX., Mester u. 56. bérkocsis
Sipos Lídia   Püspöki (Vas m.) (28 éves) Bp. VII., Nefelejcs u. 6. cseléd
Kovács Eszter   Püspöki (Vas m.)   Bp. VIII., Sándor u., 4. cseléd
Szigeti Samu   Püspöki (Vas m.) (20 éves) Bp. rendes lakhely nélkül bognársegéd
Sipos Mihály   Püspöki (Vas m.) (26 éves) Bp. VII. Nefelejcs u. 31. vasúti munkás
Gál István Nagy Eszter Csaroda (Bereg m.) 1899.07.15. Rábaszenttamási (!) földműves
Száll János Németh Róza Szenttamás (Vas m.) 1863.12.14. Bp. I. Ballagi Mór u. 4. fsz./11. lakatosmester
Takács Lajos   Szenttamás (Vas m.) (33 éves) Bp. VII. Szövetség u. 43. házmester
Szanyi Istvánné (szül. Ács Mari) Szenttamás (Vas m.) (28 éves) Bp. Dér u. 13. 3. napszámosnő
Takács István   Szenttamás (Vas m.) (18 éves) Bp. IV. Magyar u. 7. pincérlegény

A bűnügyre vonatkozó adatok az alábbi részben találhatók:

Szerző: kugi  2013.11.06. 08:01 Szólj hozzá!

Címkék: bűnügy névsor püspöki szenttamás molnári rábamolnári rábapüspöki rábaszenttamás

A Rába északi partján élőknek régi vágya volt, hogy hídon át tudják elérni a járási székhelyet, Vasvár nagyközséget (és ne csak révésszel tudjanak átkelni a folyón). Száz éve elérhető közelségbe került ez az álom. Erről szól a Vasvármegye című megyei újság 1913. szeptember 26-i számának 5. oldalán megjelent cikk:

Vasvármegye_19130926_5o.jpg

Szerző: kugi  2013.09.25. 08:41 Szólj hozzá!

Címkék: híd újságcikk rábamolnári rábapüspöki száz éve történt rábaszenttamás

Ahogy azt már korábban említettem, nemrég a kezembe került egy KSH-kiadvány, melynek címe: Vas vármegye állatlétszáma 1911. évi február hó 28-án. (KSH. Budapest, 1912.) Ebben községenként lehet részletes adatokat találni a korabeli állatlétszámra vonatkozóan, a lótól a sertésen át a kecskéig. Ebből ismertetem az akkori Rábapüspöki, Rábamolnári és Rábaszenttamás adatait.

Szarvasmarha

Öszvér

Kecske

Sertés

Rábamolnári

446

22

3

1

357

Rábapüspöki

403

30

0

1

437

Rábaszenttamás

112

22

0

0

182

Összesen

961

74

3

2

976

Ha összevetjük az 1895-ös adatokkal (itt található), azt látjuk, hogy a szarvasmarha- és sertésállomány 16 éve alatt jelentősen nőtt (főleg a sertések száma), a kecskék száma lecsökkent, Szenttamásról a 2 szamár "eltűnt", megjelent viszont Rábamolnáriban 3 öszvér. Juh most sem volt a 3 faluban, és a lóállomány is csökkent, de még így is könnyedén meg lehetett volna szervezni egy szüreti felvonulást...

Az állattulajdonosok száma így alakult:

Szerző: kugi  2013.08.16. 08:54 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság rábamolnári rábapüspöki rábaszenttamás

Veszett kutya Rábaszenttamáson

Amikor ezt a mostani blogbejegyzést készítettem, sokat gondolkoztam: leközöljem, vagy kihagyjam? Ez az esemény a Püspökmolnári története szempontjából eléggé jelentéktelen, de nyilván a korabeli lakosokat érintette. Különösen, ha még a járási újság is írt róla. Végül a közlés mellett döntöttem - könnyed olvasmány így a hét végére. :) Az egykor önálló Rábaszenttamásról amúgy is kevés bejegyzés született eddig.

A cikkecske a Vasvár és Vidéke című járási lapban jelent meg 1913. július 6-án, a 3. oldalon. Íme:

VésV_19130706_3o.jpg

Emlékeztetőül: egy kutyáról szólt az első helyi vonatkozású hirdetés is, de ebben a bejegyzésben is szerepelt egy kutya.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! Ott egyébként jelenleg 29 fotó is megtekinthető!

Szerző: kugi  2013.07.05. 08:26 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás újságcikk száz éve történt rábaszenttamás

Merénylet egy elmebeteg leány ellen

Egy Rábaszenttamáson megtörtént szemérem elleni bűncselekményről számolt be száz évvel ezelőtt két újság, a Vasvármegye (1913. június 5-én, a 6. oldalon) és a Vasmegyei Hírlap (július 3-án, szintén a 6. oldalon). Én most a két dátum évfordulója között félúton ismertetem a cikkeket.

Elsőként nézzük a Vasvármegye cikkét, mely pár nappal a bűncselekmény elkövetése után jelent meg, és amely az elkövetőt is megnevezi:

Vasvármegye_19130605_6o.jpg

A Vasmegyei Hírlap csak kísérletként ír az esetről, de már a büntetést is ismerteti (a korban a "hülye" szót a gyengeelméjűekre használták:

Szerző: kugi  2013.06.19. 08:23 4 komment

Címkék: bűnügy újságcikk száz éve történt rábaszenttamás

A Vasvári Újság 1929. január 6-i számának 3. oldalán jelent meg az alábbi tudósítás:

VÚ_1929I06_3o.jpg

A katolikus iskola épülete az államosítás után a II. számú iskolaépület volt (erről itt írtam), az evangélikus iskola épülete pedig a mai épület régi szárnya (erről itt és itt írtam).

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2013.01.04. 20:56 Szólj hozzá!

Címkék: iskola újságcikk rábaszenttamás

süti beállítások módosítása