Néhány héttel ezelőtt sok érdekes dokumentumot kaptam a Püspökiben élt Józsa Béla (1925-2016) lányától, Józsa Esztertől és családjuktól, melyek közül a legérdekesebbeket bemutatom. A mai bejegyzésben egy Beszolgáltatási lapot ismerhetünk meg 1948-ból.

Az 1940-es évek végén és az 1950-es években a parasztság - a városi népesség élelemmel való ellátása érdekében - terménybeszolgáltatásra volt kötelezve. A beszolgáltatási mennyiség gyakran embertelenül magas volt, sokszor minden terményt le kellett adni, így sok parasztcsalád nélkülözni kényszerült (amit csak tetézett a hatóságok túlkapása), ezért hívták ezt "padlássöprésnek" is...

Az elvárt és a ténylegesen beszolgáltatott termények mennyiségét beszolgáltatási lapon vezették, mely így nézett ki:

beszolgaltatasi_lap_1.jpg

Jól látszik, hogy a családnak - akik módosnak számítottak a korban - közel 3,8 tonna (!) gabonát kellett beszolgáltatnia abban az évben!

Szerző: kugi  2021.11.08. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság püspöktamási

marhacsorda.jpg1794 őszéről maradt fenn - másolatban - az a Vas vármegyének küldött levél, ami Sallér (II.) Istvánné, szül. Motesiczky Judit hatalmaskodásait meséli el a károsult molnári kisnemesek által (hogy mennyire tárgyilagosan, azt persze nem tudjuk...). Az alábbiakban ezt olvashatjuk:

"Tekintetes nemes Vármegye!

Nagy alázatossan, de bizodalmassan folyamodunk hozzánk való szives kegyessegekhez, és kérjük is ez mostani nyomorgattatásunk idején, legyenek felölünk jó igyekezettel, mert nem kevés bajunkat intelenittetünk (azaz: vagyunk kénytelenek - KG) jelenteni:

Szerző: kugi  2021.09.27. 07:30 6 komment

Címkék: mezőgazdaság molnári sallérok

A mai bejegyzésben nézzük meg, hogy 1971 augusztusában milyen, Püspökmolnárival kapcsolatos újságcikkek jelentek meg a Vas Népében! (sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.) 

Elsőként a megyei lap 1971. augusztus 6-ai számának 4. oldalán a "Rövidesen takarmányliszt készítő üzem működik Salköveskúton" című cikkben említik Püspökmolnári nevét, mint olyan községet, amelyben már működik lucernaliszt készítő üzem.

Az augusztus 12-ei lapszám 6. oldalán az őszi bajnokság sorsolását találjuk:

vn_19710812_6old.jpg

A Vas Népe 1971. augusztus 20-ai számának 10. oldalán ezt a cikket olvashatjuk:

Szerző: kugi  2021.08.30. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A fenti címmel jelent meg egy újságcikk a Népszabadság 1960. július 21-i számának 11. oldalán, amiben községünk neve is szerepel. Pontosabban: Rábamolnárié, holott akkor már 11 éve Püspökmolnári volt a falu neve... Olvassuk csak:

nepszabadsag_19601121_11o.jpg

Szerző: kugi  2021.07.19. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári

A mai bejegyzésben azt nézzük meg, hogy ki volt községünk 100 katasztrális holdnál nagyobb birtokosa 1912-ben! (Valójában 1911-es adatokat tartalmaz a könyv, mivel a kéziratot 1911 októberében lezárták.) A könyv teljes címe ez:

1912gazdacimtar_cim.jpg

A községünkkel kapcsolatos adatok ezen az oldalon találhatók. (Pirossal megjelöltem a vonatkozó sorokat.)

Szerző: kugi  2021.05.03. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság rábamolnári rábapüspöki rábaszenttamás

A Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai RT. kiadásában jelent meg a Magyarország földbirtokosai és bérlői 1899-1900. c. könyv, mely a 100 katasztrális holdnál nagyobb földbirtokkal vagy földbérlettel rendelkező személyeket mutatja be. Azzal a céllal jelent meg e könyv, hogy a különböző kereskedelmi ajánlattevők megtalálják a megfelelő birtokost vagy bérlőt.

Községünk területéről egy személy szerepel - bérlőként - a címtárban:

berlok_1899_1900.jpg

Szerző: kugi  2021.04.19. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság szenttamás molnári

A mai bejegyzésben községünk nagybirtokosait mutatom be 1893-ból. (Bár egyes számot is használhattam volna a címben...) Az alábbi adatok forrása egy 1893-as kiadású könyv, amelynek a címe így szól:

mo_fo_ldbirtokosai_1893_ci_mlap.png

A kötet járások szerint ismerteti a települések 100 holdnál nagyobb birtokosait. A mai Püspökmolnári korabeli elődközségei közül Molnári és Szenttamás van benne (Püspökiben nem volt 100 holdnál nagyobb birtokos), amelyek 2 oldalon vannak a könyvben (812-813. oldalak), így az alábbiakban ezt a két oldalt mutatom be:

Szerző: kugi  2021.04.09. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság szenttamás molnári

Ebben a korábbi bejegyzésben már bemutattam az 1945-ös földosztás Püspöktamásira vonatkozó történéseit, a mai bejegyzésben pedig lássuk a rábamolnári helyzetet (szintén a községi Falukrónikából)!

nagy_karoly.jpgRábamolnáriban - akárcsak Püspöktamásiban - a lakosság legnagyobb része 1-2 holddal rendelkező kisbirtokos volt, az 5-10 holdas gazdák száma alacsony volt, de akadtak földnélküliek is.

Az 1935. évi adatok alapján  Rábamolnáriban 64 haszonbérlet volt összesen 81 katasztrális hold területen.

Természetesen itt is megalakult a Földigénylő Bizottság, melynek elnöke Nagy Károly lett (arcképét lásd balra). A bizottság tagjai pedig Németh Vince, Horváth István, Büki István és Somogyi József lettek.

Mindannyian Sely Gyula körjegyző előtt tettek esküt.

 Mivel helyben nem volt a földosztás céljára igénye vehető földterület, ezért a rábamolnári igénylők a rábahídvégi határban kaptak földet.

A rámamolnári földosztás részletes adatai az alábbiak: 

Szerző: kugi  2021.03.29. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság névsor rábamolnári falukrónika

Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter látogatása után lássuk, miről szóltak a hírek Püspökmolnári vonatkozásában  1971 márciusának második felében(A sorozat összes posztja itt olvasható.) 

A március 13-i Vas Népében az egyik címlapi cikkben szerepelt községünk neve:

vn_19710313_1o.jpg

Emlékszik valaki a cikkben említett eseményre? Szívesen fogadok róla beszámolót, netán fotót is, ha készült!

Egy "szerencsés" hírben is találkozunk egy helybeli lakos nevével (Vas Népe 1971.03.16. 8. o.):

Szerző: kugi  2021.03.19. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben folytatom a fél évszázaddal ezelőtti újságcikkek bemutatását a Vas Népéből. Ezúttal lássuk, hogy 1971 márciusának első felében milyen, Püspökmolnárival kapcsolatos cikkek jelentek meg! (sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.) 

Először egy baleseti tudósításban találkozunk községünk nevével a március 3-i lapszám 8. oldalán:

vn_19710303_8o.jpg

Egy kormánytag tette tiszteletét a Rába MTSZ tervtárgyaló közgyűlésén, amelyről a Vas Népe 1971. március 10-én a címlapján írt:

Szerző: kugi  2021.03.05. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Az 1945-ös földreformot az előző év decemberében alakult Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelte el 1945. március 15-én, a 600/1945. M. E. rendeletben. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés utólag szentesítette a rendeletet az 1945. évi VI. törvényben, amely „a nagybirtokrendszer megszüntetése és a földmíves nép földhözjuttatása tárgyában kibocsátott kormányrendelet törvényerőre emeléséről” címet viselte. A törvény kihirdetésére szeptember 16-án került sor, és még aznap hatályba is lépett.

A kormányban a földművelésügyi tárcát a Magyar Kommunista Párt szerezte meg, azért, hogy a földreform a kommunistákhoz kötődjön. A földművelésügyi miniszter Nagy Imre volt.

A földreform során az 1000 hold alatti úri birtokosok maximálisan 100, a paraszti birtokosok pedig 200 hold földet tarthattak meg, a többi földterületet a nincstelenek, kisparaszti gazdaságok között osztották szét.

A földosztás végrehajtását az Országos Földbirtokrendező Tanács, a Megyei Földbirtokrendező Tanácsok, továbbá a Községi Földigénylő Bizottságok végezték.

be_kefi_gyula.jpgA Községi Földigénylő Bizottság feladata az igényjogosultak nyilvántartásba vétele és a község határában lévő, elkobzás vagy megváltás alá kerülő földbirtok összeírása volt. Felosztási tervet kellett készíteniük, és közreműködtek a földbirtok felosztásában. Tagjai a jegyző (ekkor még Sely Gyula) előtt esküt tettek, és a megbízatásuk időtartama alatt közhivatalnokoknak minősültek.
Püspöktamásiban (és Rábamolnáriban) a lakosság legnagyobb része 1-2 holddal rendelkező kisbirtokos volt, az 5-10 holdas gazdák száma alacsony volt, de akadtak földnélküliek is. Az 1935. évi adatok alapján Püspöktamásiban 134 haszonbérlet volt 262 katasztrális holdon, míg Rábamolnáriban 64 haszonbérlet 81. kat. holdon.

A Falukrónika szerint a Püspöktamási Földigénylő Bizottság tagjai voltak: Horváth Miklós, Papszt Ferenc, Piri János, Szabó Lajos és Böröcz János, a bizottság elnöke Békefi Gyula lett (arcképét lásd balra).

A következő adatok a községi könyvtárban őrzött Falukrónikából valók:

Szerző: kugi  2021.02.26. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság névsor püspöktamási falukrónika

A mai bejegyzésben folytatom a fél évszázaddal ezelőtti újságcikkek bemutatását a Vas Népéből. Ezúttal lássuk, hogy 1971 februárjában milyen, Püspökmolnárival kapcsolatos cikkek jelentek meg! (sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.) 

Először egy ÁFÉSZ-ről szóló tudósításban szerepel községünk neve a lap február 10-i számának címlapján:

vn_19720210_1o.jpg

A másnapi lapszám 3. oldalán a községi Rába MTSZ-t említik pozitív példaként:

Szerző: kugi  2021.02.08. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: sport gazdaság iskola mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben a gróf a Festeticsné született Sallér Judit által birtokolt molnári uradalom 1817-es fizetési listáját ismertetem. Az irat pontos címe: "Molnári és hozzatartozandó Conventiónak ... (olvashatatlan szó) fizetések ki fizetése 1816-17. Eszt." A konvenció megállapodást, kötelezettséget, régiesen (főleg természetbeni) járandóságot jelentett. Konvenciós cselédnek azt hívták, aki fizetség fejében elszegődött dolgozni egy uradalomba.

Lássuk a fizetéseket (korabeli helyesírással):

20x1817.jpg

20 krajcáros érme 1817-ből

Szerző: kugi  2021.01.29. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság névsor molnári

Az idei első posztban folytatom a fél évszázaddal ezelőtti újságcikkek bemutatását. Ezúttal lássuk, hogy 1971 januárjában a Vas Népében milyen, Püspökmolnárival kapcsolatos cikkek jelentek meg! (sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.)  

Először egy január 1-i sporthírben találkozunk egy helybeli fiatal nevével (8. oldal):

vn_19710101_8o.jpg

Pár nappal később egy asztalos nevével találkozhatunk a lap hasábjain: (Vas Népe 1971.01.04. 4. oldal):

Szerző: kugi  2021.01.18. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: sport gazdaság mezőgazdaság újságcikk ötven éve történt

Kedves Olvasók! Az 1945-ös eseményekről írt könyvem kapcsán interjú készült velem, ami 2 rádióban is hallható lesz most vasárnap (dec. 20-án):
- reggel 8.05-től a Körmend Rádióban (FM 99.8) vagy élőben a rádió honlapján: https://kormendfm.hu
- du. 14 órától pedig a Credo Rádióban (FM 98.8) vagy élőben a rádió honlapján: http://www.credoradio.hu
Hallgassák szeretettel! És aki kedvet kapott a vásárláshoz, kérem, jelezze nekem az igényét!

A mai bejegyzésben az 1941-es születésű Marton Zoltántól kapott családi fotók közül mutatok be 10 db-ot. Zoli bácsinak ezúton is köszönöm a képeket!

mz12.jpeg

Az első képen Zoli bácsi bátyját, az 1937-es születésű Marton Józsefet látjuk lóháton szüretikor, valamikor az 1940-es években. Martonék háza mindig a hajnalka nevű virággal volt befuttatva, ezt látjuk a háttérben. Valószínűleg a ló is a Marton-családé volt, mivel 2 lovuk mindig volt. Ezzel Simon János fogatos járt: a környékbeli házaktól szedte össze az őrölni való gabonát, azoktól a gazdáktól, akik nem tudták megoldani a szállítást, majd vitte vissza nekik a lisztet.

Szerző: kugi  2020.12.18. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép iskola mezőgazdaság malom szüreti felvonulás püspökmolnári püspöktamási

Ma folytatom a fél évszázaddal ezelőtt megjelent újságcikkek bemutatását. Ezúttal lássuk, hogy 1970 decemberében a Vas Népében milyen, Püspökmolnárival kapcsolatos cikkek jelentek meg! (sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.)  

Az alábbi sporthírt találjuk a lap december 3-i számának 6. oldalán:

vn_19701203_6o.jpg

Egy újabb sporthírben találkozunk az egyik helyi fiatal nevével (Vas Népe 1970.12.08. 6. oldal):

Szerző: kugi  2020.12.04. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: sport mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Korábban már írtam itt a blogon az "őrült '50-es évek" egyik jellemző eseményéről, a begyűjtésről (amikor tehát az állam gyakorlatilag elvette a parasztoktól a terményt), pl. ebben és ebben a bejegyzésben.

Ma is egy erről olvashatunk, ezúttal a Szabad Nép (a későbbi Népszabadság) 1950. november 17-i számának 5. oldaláról. A cikkben egy országos körképet mutatnak be, melynek a végén szerepel községünk: 

szabad_ne_p_19501117_5o.jpg

Szerző: kugi  2020.11.16. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári rábamolnári

Néha nemcsak a Vas Népében lehet találni községünkre vonatkozó újsághírt, hanem más - országos terjesztésű - sajtótermékben is. Az alábbi tudósítást, melyben Püspökmolnári is szerepel, a Népszabadság 1970. október 23-i számának 3. oldalán. (sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.)  

ne_pszabadsa_g_19701023_3o.jpg

Hogy a községünkre vonatkozó - nem hosszú, de annál érdekesebb - részletet jobban el tudjuk olvasni, a cikkből kivágva ide teszem:

Szerző: kugi  2020.10.26. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben a Vas Népe 1970 októberi számaiban talált, Püspökmolnárival kapcsolatos újságcikkeket olvashatjuk újra. Nagyobbrészt sporthírekről van szó. (A sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.)  

Az első hírünk az október 2-i lapszám 6. oldaláról való:

vn_19701002_6o.jpg

Ugyanezen az oldalon olvasható ez is:

Szerző: kugi  2020.10.12. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: sport mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben 9+1 régi fényképet mutatok be (a +1 egy fogolyének szövege), amelyeket Sipos Lajostól kaptam. Ezúton is köszönöm a képeket!

Lássuk őket sorban!

Az első fotót képeslapként küldték Sipos Mariska kisasszonynak Rábapüspökibe tábori postával. Sipos Mariska az 1919-es születésű id. Sipos Lajos nővére volt. A feladás ideje: 1917. május 6. Sajnos a feladó neve nem olvasható a lapon. A képen lévő személyek ismeretlenek. Véleményem szerint a kisasszony akkori udvarlója és bajtársai lehetnek a fényképen.

1917_ke_p.jpg

Következzen egy családi kép. Ezen az egyik gyerek (talán elől a jobb szélső) Sipos József, mellette pedig Sipos Imre áll. Hátul középen a fiatal srác Kovács Pali bácsi, a bajszos férfi pedig minden bizonnyal az édesapja.

Szerző: kugi  2020.08.28. 07:30 2 komment

Címkék: kép mezőgazdaság egyháztörténet püspökmolnári püspöktamási II. világháború I. világháború

süti beállítások módosítása