A mai bejegyzésben folytatom a fél évszázaddal ezelőtti újságcikkek bemutatását a Vas Népéből. Ezúttal lássuk, hogy 1971 márciusának első felében milyen, Püspökmolnárival kapcsolatos cikkek jelentek meg! (sorozat előző posztja ide kattintva olvasható el.) 

Először egy baleseti tudósításban találkozunk községünk nevével a március 3-i lapszám 8. oldalán:

vn_19710303_8o.jpg

Egy kormánytag tette tiszteletét a Rába MTSZ tervtárgyaló közgyűlésén, amelyről a Vas Népe 1971. március 10-én a címlapján írt:

vn_19710310_1o.jpg

Az elnökségben az asztal jobb szélén Szanyi Antal ül, az alsó kép előterében Gaál Jánosné látható. Ki ismeri fel magát vagy hozzátartozóját a fenti és az alábbi cikk fotóin? Hozzászólásban várom a további neveket!

A két család meglátogatásának előzménye az volt, hogy a miniszter elvtárs 1945-ben katonaként is megfordult a községben, és a Kossuth u. 84. alatt lakott Helyes vezetéknevű néninél volt elszállásolva. Az egyik általa meglátogatott személy ez az asszony volt. Erről a legutóbbi könyvemben is írtam (amely még kapható!). Ki lehetett a másik család, tudja valaki?

Az előző cikk végén írt részletesebb tudósítás a napilap 1971. március 12-i számában olvasható (4. oldal):

vn_19710312_4o.jpg

A községünkkel kapcsolatos további újságcikkeket 1971 márciusából egy külön bejegyzésben mutatom be.

 

>>> Az előző poszt: Katonák az I. világháborúból 13. <<<

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2021.03.05. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr10016449504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása