Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a püspökmolnári templom kriptáját, máshol pedig már utaltam rá, hogy a kegyúri család, a Sallérok tagjai közül többen is ott leltek végső nyugalomra. A mostani bejegyzésben összefoglalom, hogy kiket és mikor temettek a kriptába.

Egy 1929-es, a püspöktamási plébánia javadalmi alapítványairól szóló kimutatás hátuljára írt feljegyzés szerint a római katolikus Szent Tamás templom szentélye alatt épített kriptában nyugszanak:

1. A kriptaépíttető jakabházi Sallér (I.) István alnádor (a feljegyzésben latinul: vicepalatinus), meghalt 1762-ben

2. Az ő felesége a korábban Molnárit birtokló Nádasdy-család tagja, Nádasdy Klára, meghalt 1765-ben

3. Az előbbiek menye, jakabházi Sallér (II.) Istvánné, szül. Motesiczky Judit, meghalt 1796-ban. Végrendeletének egy példánya megtalálható a plébánia iratai között.

155 évvel ezelőtt egy új egyházi intézménnyel gyarapodott községünk, ez volt a molnári apátság. A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt molnári apátságot tolnai gróf Festetics György alapította 1857. december 9-én. Balra az alapító aláírása és töredékes pecsétje látható az alapító okiraton.

Az alapítólevélben tolnai gróf Festetics György felidézi, hogy ősei építtették a templomot, és többen is ott nyugszanak, továbbá ő a kegyura a szenttamási plébániának, ezért elhatározta, hogy egy apátságot hoz létre Molnáriban. Ezt a kastélyban lévő kápolna „bázisára” alapozza oly módon, hogy azt a szenttamási plébániával összekapcsolja, és a szenttamási plébános lesz a mindenkori molnári apát. Az apátság fenntartására 171,92 holdat a Vasvár melletti nagymákfai birtokaiból átenged a rajtuk lévő épületekkel együtt, továbbá előírja magának és utódainak azt is, hogy minden évben – az addigi járandóságokon felül – további 200 forintot adjanak az apátnak. Az apátság kegyúri joga utódai közül arra szálljon, aki a vasvári birtokokat örökli. (Így lett később az apátság kegyura Festetics Tasziló, miközben a molnári kastélyt Festetics György veje, Kinsky Zdenkó gróf örökölte.)

Egy korabeli bulvárlap, a Hazánk s a külföld c. újság 1868. évi 30. számában A Balaton vidéke c. sorozat befejező részében, a 471-472. oldalon olvashatunk Festetics György molnári kastélyáról. Az alábbiakban ezt ismertetem.

A cikk írója, bizonyos Bozóth D. Oszkón keresztül érkezik Vasvárra, melyet röviden bemutat, a Szentkútnak aránylag nagy terjedelmet szentelve. Ezután így folytatja:

Templomunk 1758-as átépítésekor a kegyúri család, a jakabházi Sallérok kriptát építtettek a Szent Tamás templomba. A sírboltot 4 év múlva már használniuk is kellett, amikor meghalt Sallér (I.) István alnádor, akinek holttestét itt temették el. Az alábbiakban erről a sírboltról lesz szó.

A kripta meglétére két dolog utal: egyrészt a kívülről jól látható szellőzőnyílások a szentély alatt, másrészt egy díszes kő a szentély előtt a templom aljzatában (amit általában szőnyeg takar – egyúttal óv is a kopástól). A kő latin nyelvű felirata magyarul így szól: „Hogy az ő és utódaik csontjai békében nyugodjanak, jakabházi Sallér István alnádor és felesége, Nádasdy Klára ezt a kriptát építtették 1758-ban.” A szöveg alatt a család címere látható: (címertanilag) jobbra néző, ágaskodó kétfarkú oroszlán, jobbjában török fejes egyenes kardot tart függőlegesen. Sisakdísz: nyílt sasszárnypár között növekvő pajzsalak.

A címer alatt és a szöveg fölött 1-1 felhúzható vasrúd található, mely bizonyára a kőlap megemelésének elősegítésére szolgál. A kő jobb felső sarka egyébként el van pattanva (talán az utolsó mozgatáskor, Festetics György végleges eltemetésekor sérült meg), egyébként pedig habarccsal van rögzítve a keretébe.

A mai bejegyzésben az egykori molnári kastély uradalmához tartozó intézői lakást mutatom be egy archív és egy mai fotó segítségével. A bejegyzés a jobb oldali kép alatti „tovább” gombra kattintva folytatódik.

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a 18. századi Molnári kastélyépítő birtokos családját, a Sallérokat. Most a családfán utolsóként szereplő személyt, Sallér Juditot (1766-1829) mutatom be. Róla sokkal több iratanyag maradt fenn, mint szüleiről vagy nagyszüleiről.

Sallér (II.) István halálával – fiúgyermeke nem lévén – egyetlen lánya, Judit örökölte a hatalmas, 4 vármegyében (Vas, Zala, Somogy és Sopron) elterülő Sallér-birtokokat, benne Molnárit is. Ez azzal is együtt járt, hogy Sallér Juditot jogilag fiúsították. (Árnyképét lásd balra. Forrrás: Kiss József: Stammbuch. Árnyképek 1769-től a 19. század elejéig)

Még szülei életében a dúsgazdag örökségre váró kisasszonyról ezt írta majdani apósa a fiának: „Magyarországnak ennél jobb partija nincsen”… A fiú értett az apai unszolásból: a házasság 1783-ban megköttetett. Férje a feltörekvő grófi család sarja, Festetics György volt (aki később a keszthelyi Georgicont alapította és az ottani Helikon-ünnepségeket rendezte.)

A közelmúltban az egyik miniszterelnök-helyettes és a kisebbik kormánypárt néhány képviselője törvényjavaslatot nyújtott be az országgyűléshez az állami jelképekről és a kitüntetésekről. Ebben több korábbi - a királysághoz kötődő - kitüntetés újraalapítását javasolják. Ezek között szerepel a 18-19. század egyik legnagyobb kitüntetése, a Szent István Rend újraalapítása is.A 19. században ezt a magas kitüntetést községünkből is megkapta valaki: gróf Festetics György. 

1883-ban 68 éves korában elhunyt gróf Festetics György, községünk legmagasabb rangú lakója, a szenttamási templom kegyura. Neki köszönhetjük a vasutat, a ma már nem létező apátság alapítását, az egykori kastély bővítését, továbbá elkötelezett támogatója volt a szenttamási katolikus iskolának is. Életrajza itt olvasható. Kettős temetése során soha nem látott pompának lehettek szemtanúi Molnári és Szenttamás korabeli lakói.

A mai Petőfi utcában állt egykor egy hatalmas főúri rezidencia, amit az 1920-as évek közepén lebontottak. Utolsó ismert tulajdonosa gróf Kinsky Zdenkó volt, a molnári temetőben nyugvó gróf Festetics (II.) György veje, Festetics Georgina férje. Ő eladta egy ismeretlen nevű tulajdonosnak (talán egy zsidó bankárnak vagy banknak, ahogy a helybeliek beszélik), aki lebontatta azt. Nézzük a kastély képét és a történetét!

1865. szeptember 21-én, vagyis éppen 146 éve indult meg a forgalom a Sopront Nagykanizsával összekötő vasútvonalon, ami Molnári állomást is érintette. Mivel ez a szakasz a Bécset Fiumével és Trieszttel összekötő hálózat része volt, így a korabeli Molnári vasúti összeköttetésbe került a császárvárossal és az Adriával is.