Ahogy arról egy korábbi bejegyzésben már beszámoltam, 1913. decemberében meghalt Kovács Kálmán rábahídvégi körjegyző, aki egyúttal Rábamolnári, Rábapüspöki és Rábaszenttamás jegyzője is volt. A körjegyzői állást 1913. márciusában hirdették meg, pl. a Vasvármegye c. lapban (1914.03.20. 12. oldal), az alábbiak szerint:

A választás eredményéről a Vasvármegye, ill. a Vasvár és Vidéke c. járási lap is beszámolt. Utóbbi az alábbiak szerint (1914.04.05. 2. oldal):

Ahogy arról már ebben a korábbi bejegyzésben írtam, a II. világháború végén, 1945 márciusában a visszavonuló németek aláaknázták a (még 1865-ben épített, de többször átalakított és megerősített) rábamolnári vasúti hidat. A robbanás során a híd acélszerkezete és a falazatok több helyen erős sérüléseket szenvedtek. A híd helyreállítása - ideiglenes alátámasztások beépítésével - még 1945-ben megtörtént, de az új híd 1964-es átadásáig csak 25 km/órás sebességkorlátozás mellett haladhattak át a szerelvények a hídon.

A frontátvonulás után lefényképezték a rongálásokat, melyről - a szombathelyi MÁV-igazgatóság jóvoltából - néhány kép digitálisan a birtokomban van. Az érdekesebbeket ezúton közzé teszem.

Az 1887-es bulvárhírek után nézzük, miről szóltak a hírek községünk vonatkozásában 1888-ban! Ehhez a korabeli megyei újság, a Vasmegyei Lapok (VL) cikkeit veszem alapul.

Először egy tragédiáról olvashatunk a lap 1888. január 15-i számában a 3. oldalon (ill.: illetőségű):

A püspöki malmot hirdették meg eladásra a VL 1888. február 12-i számában (4. oldal):

Rövidhírek 1964. márciusából

A mai bejegyzésben 4 rövidhírt teszek közzé 1964. márciusának végéről. Az első a Vas Népe (VN) 1964. március 21-i számának 8. oldalán olvasható:

A VN 1964. március 25-i számában szintén a 8. oldalon olvasható az alábbi hír az iskolával kapcsolatban:

A mai bejegyzésben az 1953-ban végzett 8. osztály csoportképét mutatom be - a 3 felső tagozati nevelővel (balról: Gyarmati István, Karner Lászlóné, Pungor Imre). Az osztály létszáma 18 fő volt.

A II. világháború során a hatóságok próbáltak gondoskodni a lakosság alapvető élelmiszerekkel, közszükségleti cikkekkel való ellátásáról. E célból az alispán helyi kereskedőket jelölt ki, akiknek kötelezettségévé tették az adott termék árusítását. Ez számukra a biztos megélhetés lehetőségét garantálta, de kötelezettség is volt. A ki nem jelölt kereskedők az adott terméket nem árusíthatták, meglévő készleteiket 30 napon belül értékesíteniük kellett. Egy településen ugyanazon termék forgalmazására több boltost is kijelölhettek, de az is előfordult, hogy egy községben egy bizonyos cikk árusítására nem volt hatóságilag kijelölt kereskedő.

Községünkben is voltak ilyen boltosok, akiket az alábbiakban sorolok fel.

Baromfi árusítására kijelölt kereskedők voltak: 

Tojás árusítására kijelölt kereskedők: 

67 évvel ezelőtt, 1947 márciusában hatalmas jeges árvíz vonult le a Rábán. A hidaknál feltorlódó jégtáblák elállták a víz útját, amely jelentős árvízveszélyt idézett elő. A korabeli lapok is beszámoltak a helyzetről.

A Szabad Vasmegye című lap 1947. március 15-i száma például így tudósított:

A Kisgazdapárt lapja, a Nyugati Kis újság pedig egy hosszabb cikkben számolt be a helyzetről az 1947. március 14-i számának 3. oldalán. Ebből az akkori két falura, Püspöktamásira és Rábamolnárira ez a részlet vonatkozik:

Az alábbi rövid cikk (pontosabban egy olvasói levél, amit Hoffman Vince írt) a Vas Népe 1964. március 10-i számának 4. oldalán jelent meg:

A pénteken esedékes bejegyzés ezúttal elmarad, folytatás 17-én (hétfőn). Mindenkinek tartalmas, szép ünnepet kívánok!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

270 éve, 1744 március 9-én Bécsben kelt Mária Terézia királynő adománylevele, melyben jakabházi Sallér (I.) Istvánnak adományozta Molnárit. Pontosabban a falunak azt a részét (nemesi kúriával együtt), amelyet felesége, Nádasdy Klára után használt, mivel apósa, Nádasdy Imre fiúörökös nélkül halt meg. Ezzel 3 generációra a Sallérok kezébe került a község, de leányágon a 20. század elejéig utódaik lettek Molnári (és részben Szenttamás) legnagyobb birtokosai, a kastély lakói.

Az adománylevél kezdő sorai Mária Terézia királynő címeivel

A mai bejegyzésben egy régi iskolai csoportképet mutatok be, már az állami általános iskola idejéből. Tehát 1950. körüli az alábbi fénykép:

Egy korábbi bejegyzésben bemutattam a Molnáriban élt Nádasdi Klára holtteste felett Szenttamáson elmondott gyászbeszédét, ma pedig az ő fiának, Sallér (II.) Istvánnak a temetésén elmondott nekrológot mutatom be.

Ez nyomtatásban szintén megjelent, méghozzá az elhangzás évében, 1789-ben. Elmondta és leírta Kövesdi Boldizsár szombathelyi éneklőkanonok. Míg anyjának gyászbeszédében "boldog kimúlást" és "gyászos eltemetést" olvashatunk, itt a "halálon tett győzelemről" ír az atya.

Az elhunyt pedig a korszak egyik jelentős közéleti személyisége, jakabházi Sallér István volt, Vas, Zala és Somogy vármegyék táblabírája, a szenttamási templom kriptáját is építtető Sallér (I.) István alnádor és Nádasdi Klára fia. Temetésére 1789. július 28-án került sor, a gyászbeszédet élő nyelven, azaz: magyarul (tehát nem latinul) mondta el a pap. A szövegben számos utalás található a Sallér-család történetével kapcsolatban. 

Az általános hadkötelezettséget Magyarországon 1868-ban vezették be a XL. törvénycikk elfogadásával. A rendes hadsereg mellett tartalékos és póttartalékos állomány létezett, a tartalékos állományt azonban csak az uralkodó parancsára hívhatták be. A hadkötelezettség 21 éves kortól kezdődött, ezt 1939-ben leszállították 18 évre. A hadkötelezettséggel foglalkozott az 1889. évi VI. és az 1912. évi XXX. törvénycikk. 1939-ben a II. törvénycikk bevezette a honvédelmi kötelezettség fogalmát.

Az életkoruk alapján katonai szolgálatra alkalmas fiúkat kezdetben falragaszok, újságban közölt behívók, majd névre szóló behívóparancsok által idézték be a sorozóbizottságok elé. Itt megvizsgálták egészségügyi alkalmasságukat, ill. sor került a katonai nyilvántartásba vételre, alakulatokhoz történő rendelésre. Ezzel lettek regruták, azaz újonc katonák. A tényleges katonai szolgálat időtartama először még 3 év volt, majd 1912-től 2 év lett; a tartalékos és póttartalékos állományban (továbbá a haditengerészetnél) eltöltött idő ennél hosszabb volt.

A besorozott fiatalok a bevonulás előtt nagy mulatozást csaptak. Ezt mutatja az alábbi két kép is: