A 195. bejegyzésben bemutattam Szenttamás belterületi térképét 1857-ből. Ehhez - miként Püspöki 1857-es térképéhez - szintén tartozik házjegyzék (Püspökiét lásd itt). Az alábbiakban ezt mutatom be.

A korabeli Szenttamáson 26 telek volt. A számozás (a térképen fekete számokkal jelölve) a mai Béke utca északi házsorának majdnem a közepén lévő egyes számtól indul, aztán az óramutató járása szerint halad 8-ig. A 9. számú ház a mai Kossuth utca déli oldalán van, a 10-13 pedig a Kossuth utca északi felén. Ezután a számozás a mai Béke utcában folytatódik tovább. Több telke volt itt Festetics György grófnak, a korabeli iskola kb. a mai kultúrház helyén (vagy attól kicsit keletre) állt, mellette pedig az 1832-ben épült régi plébánia épülete helyezkedett el.

És akkor most lássuk a tulajdonosok neveit (a korabeli helyesírással, részben németül):

Házszám Tulajdonos neve
1 Festetics György gróf
2 Festetics György gróf
3 a) Festetics György gróf
3 b) Polgár István
4 Babos Jánosné
5 Babos Mihály, és Mihályné
6 Rodler András
7 Babos Dániel
8 Babos Dániel, Babos Jánosné, Babos Mihályné, Babos Vincze
9 Kis János
10 Schaden Mihály
11 Varga Gábor
12 Kosik János
13 Szent Tamás Gemeinde (község)
14 Babos Imre
15 Babos Vincze
16 Varga Gábor
17 Schaden Mihály
18 Szent Tamás Schule (iskola)
19 Szent Tamás Farre (fára, egyházközség)
20  (az eredeti házjegyzékben üres)
21 Herczeg Mihály
22 Herczeg Mihály
23 Horváth János
24 Horváth János
25 Kis János
26 Fekete István

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2013.01.14. 17:09 Szólj hozzá!

Címkék: névsor szenttamás

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr745016726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása