1945 novemberében hozták létre a Magyar Kommunista Párt (később: Magyar Dolgozók Pártja) Hadifogoly Irodáját, amely fennállása alatt folyamatosan foglalkozott a szovjetunióbeli táborokban őrzött magyar hadifoglyok felkutatásával, valamint a hazatérők megsegítésével kapcsolatos különböző feladatok ellátásával.
A magyar hadifoglyok itthoni hozzátartozói számára a legsúlyosabb gondot a bizonytalanság jelentette: nem tudhatták, hogy hozzátartozójuk fogságban van-e valahol a Szovjetunióban. Ezt a kérdést volt hivatott tisztázni a hozzátartozók által kitöltött kétnyelvű (orosz és magyar) hadifogoly karton, amellyel az itthoni rokonok megpróbáltak információhoz jutni vagy elveszített hozzátartozóikat beazonosítani. A hadifoglyok rokonai a hadifogoly feddhetetlen erkölcseit, demokratikus nézeteit bizonyító igazolásokat szereztek be a lakóhelyük Nemzeti Bizottságától és a helyi kommunista pártszervezettől, és ezeket is csatolták a kérdőívhez.
A hadifogoly Iroda iratai között az alábbi püspöktamási személyekről maradtak fenn adatok:
Kovács Antal (szül. 1912. Püspöktamási):
A következő személyeknél csak a kérdőívet (első 2 oldal) ismertetem, az igazolásokat (mivel tartalmilag mind hasonló) a poszt végén található linkre kattintva megnézhetik az érdeklődők.
Kiss Antal (szül. 1916. Püspöktamási):
Kiss József (szól. 1923. Püspöktamási):
Sipos Antal (szül. 1906. Püspöktamási):
A rábamolnári hadifoglyok iratait egy későbbi bejegyzésben mutatom be.
A fenti dokumentumok forrása itt található
Kedves Olvasók! Mivel az elmúlt pár hónapban kevés időm volt kutatni, a korábban összegyűjtött anyagaim pedig egyre fogynak, ezért a blogbejegyzések száma a jövőben sajnos ritkulni fog... Ezen az segíthetne, ha kaphatnék Önöktől/Tőletek a blogon való közlésre régi családi fotókat, iratokat, történeteket. Kérem, járuljanak/járuljatok hozzá ily módon a bejegyzések számának növeléséhez, ezáltal pedig Püspökmolnári - és az itt élők - múltjának feltárásához! Előre is köszönöm!
E-mail címem: kugiblogja@gmail.com
>>> Az előző poszt: Ötven éve történt 141. <<<
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!