Szerk_IMG_0029 copy.JPGA mai bejegyzésre maradt községünk egyetlen nem vallási ihletésű kőszobra, az általános iskola épülete előtt álló emlékmű, mely falunk világhírű szülöttjének, Prinz Gyula földrajztudósnak állít emléket. A mai bejegyzés rendhagyó annyiban is, hogy a szoborállítás folyamatát is bemutatom (mivel a közelmúltban történt, másrészt valamelyest én is részese voltam a folyamatnak).

2005-ben kereste meg az önkormányzatot Prinz Gyula Svájcban élő unokája, Guha Péter azzal az ötlettel, hogy - az addigi fa emlékoszlop helyett - egy maradandóbb, kőből készült emlékművet szeretne állíttatni nagyapjának. Az önkormányzat partner volt az ötlethez, így megindult a kivitelezés. Guha úrral kiválasztottuk Hárskúton azt a csiszolatlan mészkő tömböt, melyre az emléktáblát szántuk. (A kőlap oldalán azok a furatok látszanak, melyeken keresztül a robbanóanyagot a kőzetbe helyezték.) A több tonnás kőtömb árát, ill. a szállítás költségét a család állta, a szobor talapzatát (a kőoszlopot tartó betonteknőt) pedig az önkormányzat készíttette el.

Szerző: kugi  2012.06.22. 14:44 Szólj hozzá!

Címkék: iskola püspökmolnári prinz gyula ámk prinz gyula kőszobor

A felújítás alatt lévő házamban találtam két sporttal kapcsolatos régi dokumentumot, melyet most közzé teszek. Az egyik a ház korábbi tulajdonosának, Békefi Gyulának a sportköri igazolványa 1964-ből. 

sportig.jpg

Szerző: kugi  2012.06.20. 10:31 Szólj hozzá!

Címkék: sport személyes pecsét püspökmolnári

Az 1830-as népösszeírás után a következő – immár a teljes népességre kiterjedő – népszámlálásra 27 évvel később, 1857-ben került sor. Itt lényegesen több adatot vettek fel, mint az előzőekben. Ebből ismertetem Molnári, Püspöki és Szenttamás adatait.

Elsőként vegyük szemügyre az összefoglaló létszámadatokat:

Település

Házak

Családok

Népesség

A népességből

száma

Férfi

Molnári

54

74

303

145

158

Püspöki

43

45

240

124

116

Szent Tamás*

26

27

135

72

63

Összesen

123

146

678

341

337

* Korabeli helyesírás szerint

Szerző: kugi  2012.06.18. 09:36 Szólj hozzá!

Címkék: népszámlálás püspöki szenttamás molnári

süti beállítások módosítása