beolvasas0124.jpgMa már csak kevesen tudják, hogy egykor községünkben néptánc-oktatás is volt. Az e célból létrejött csoport - megszakításokkal ugyan, de - bő két évtizedig fennállt. A mai bejegyzésben erről lesz szó.

Az első tánccsoport 1951-ben alakult az iskola 6. osztályában. 1954-ben ez az évfolyam kimaradt az iskolából, így jött létre az első felnőtt lány néptánccsoport Pungor Imre és Piry Antónia (később Gyarmati Istvánné) vezetésével. Tagjai voltak: Kiss Erzsébet, Szabó Julianna, Piri Teréz (az első sorban jobbról a 2.), Varga Elvira, Szijártó Zsuzsanna, Sipos Ilona, Bencsik Margit, Marton Júlia (a 2. sor bal szélén, 1939. november 6-án született a püspöki kocsma épületében - lányának, Lengyel Helgának köszönöm az információt! 2016.11.06.), Kranczl Katalin, Pungor Zsuzsanna. Elsőként egy somogyi leánytáncot és üveges népitáncot tanultak meg.

Balra egy 1955-ből származó fotó látható a tánccsoport tagjairól. (A Falukrónikában a KISZ tánccsoportjaként szerepelnek.)

Szerző: kugi  2015.03.27. 07:15 Szólj hozzá!

Címkék: kép kultúra kultúrház egyesület névsor püspökmolnári falukrónika

pp1.jpgA mai bejegyzésben 4 rövidhírt ismertetek a Vas Népe (VN) c. megyei újság hasábjairól 1958 márciusából.

Az első mindössze egy említés a VN március 5-i számának 6. oldaláról. A Vasárnapi sportjegyzetek c. cikk felsorolja azokat a csapatokat, amelyek a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tornatermében küzdöttek. Ezek között megemlítik a püspökmolnári általános iskola úttörő asztaliteniszezőit is. (A kép illusztráció.)

A következő cikk a lap március 22-i számában jelent meg (3. oldal), és megtudhatjuk belőle, hogy milyen pénzt fialó érték volt akkor a vetítőgép:

Szerző: kugi  2015.03.23. 07:13 Szólj hozzá!

Címkék: iskola újságcikk püspökmolnári kisdobosok úttörők

Az 1967-es ballagók után lássuk, kik végeztek 1968-ban a püspökmolnári általános iskolában!

beolvasas0028_c.jpg

Szerző: kugi  2015.03.20. 09:14 Szólj hozzá!

Címkék: iskola névsor tablókép püspökmolnári

Az 1966-os végzősök után nézzük meg, kik ballagtak el 1967-ben a püspökmolnári általános iskolából!

beolvasas0026.jpg

Szerző: kugi  2015.03.06. 08:50 Szólj hozzá!

Címkék: iskola névsor tablókép püspökmolnári

Az 1965-ös végzősök után nézzük meg, kik maradtak ki 1966-ban a püspökmolnári általános iskolából!

1966.jpg

Az osztály létszáma 27 fő volt - az egyik legmagasabb az iskola történetében! Lássuk a neveket:

Szerző: kugi  2015.02.20. 09:08 Szólj hozzá!

Címkék: iskola névsor tablókép püspökmolnári

Az 1964-es végzősök tablóképe után lássuk, kik végeztek 1965-ben a püspökmolnári általános iskolában!

1965.jpg

Szerző: kugi  2015.02.06. 08:33 Szólj hozzá!

Címkék: iskola névsor tablókép püspökmolnári

A mai bejegyzésben egy régi képeslapot mutatok be Püspökmolnáriból. Bár a lap 4 részét az "akkor és most" c. sorozat keretében már közzétettem, de lássuk most a lapot egyben:

regi_kepeslap.jpg

Szerző: kugi  2015.02.02. 08:59 4 komment

Címkék: kép képeslap püspökmolnári

A mai bejegyzésben a Vas Népe című megyei napilap 1965. január 30-i számának 5. oldaláról az alábbi rövid képes tudósítást mutatom be:

vn_19650130_5o.jpg

Szerző: kugi  2015.01.30. 09:06 Szólj hozzá!

Címkék: kultúra kultúrház egyesület újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Egy korábbi bejegyzésben már szóba került a püspökmolnári Lakics-család. Fél évszázaddal ezelőtt, 1965. január 28-án az ő életüket az alábbi terjedelmes riportban mutatta be a Vas Népe c. megyei napilap (3. oldal):

vn_19650128_3o_1.jpg

Szerző: kugi  2015.01.28. 09:00 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben a püspökmolnári állami általános iskola 1952-es végzős tanulóinak csoportképét teszem közzé. Lássuk!

1952all.jpg

A kép első sorában középen a 3 pedagógus ül, mellettük és mögöttük pedig a végzősök. Lássuk a neveket!

Szerző: kugi  2015.01.23. 09:05 Szólj hozzá!

Címkék: iskola névsor tablókép püspökmolnári

A mai bejegyzésben egy néprajzi kéziratot teszek közzé, melyben különféle halfogási módokat ír le két helyi ember, apa és fia. Gyűjtötte: Bárdosi János muzeológus. A címe: Halászat Püspökmolnáriban. Adatrögzítés ideje: 1958. december 29. Lássuk:

halaszat_pm1.jpg

Szerző: kugi  2015.01.19. 08:46 Szólj hozzá!

Címkék: néprajz püspökmolnári halászat horgászat

adatlap.JPGPár napja megint egy igazi kincsre akadtam az Interneten! Ez most nem képeslap (mint ez vagy ez volt), hanem egy néprajzi kutatás közzétett anyaga! Ez egy "Kapcsolatrendszer a Délnyugat-Dunántúlon" címmel 1985-95 között folytatott kutatás volt, melynek során 400 településen tették fel ugyanazt a 92 kérdést. Ezek a külső kapcsolatokat és a történeti tudatot, a termelést, az építészetet, a lakás- és háztartáskultúrát, a közösségi formákat, valamint a világképet érintették.

Püspökmolnáriban 5 helybeli idős embert kérdeztek meg, rögzítették a születésük idejét és helyét, vallásukat, lakcímüket (lásd jobbra). Az általuk elmondottak alapján sokat megtudhatunk a régi faluról, az itteni életről. (Igaz, volt, amit rosszul mondtak - ezeket megjegyzésként a szövegben feltüntettem.

A feltett kérdések és az 5 személy válaszai az alábbiak voltak:

Szerző: kugi  2015.01.12. 08:55 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság ház mezőgazdaság temető névsor néprajz püspökmolnári

"Bárhová tekintesz, eléd lépnek - EREDMÉNYEINK" - egy ilyen szerkesztésű címmel jelent meg egy hosszabb riport a Vasmegye c. megyei lapban 1950. január 4-én (5. o.). A cikk az 1947-49 közti időszakra kidolgozott, a háború utáni újjáépítést és a gazdaság talpra állítását célul tűző 3 éves terv megyei eredményeiről szólt. Ebben 3 rövid bekezdés Püspökmolnáriról szól. Lássuk (sajnos kicsit rossz a kép):

vasmegye_19500104_5o_1.jpg

Szerző: kugi  2015.01.07. 08:50 Szólj hozzá!

Címkék: kultúra híd kultúrház újságcikk püspökmolnári

Az idei első bejegyzésben 2, ötven évvel ezelőtt megjelent újságcikket mutatok be a Vas Népéből.

Gazdagabbak lettünk - írja címében a megyei napilap 1965. január 1-i számának 9. oldali cikke, melyben képekkel illusztrált áttekintést olvashatunk a megyében történt beruházásokról, építkezésekről. Ebben egy fotóval Püspökmolnári is szerepel. Íme a kép:

vn_19650101_9o_3.jpg

vn_19650101_9o_2.jpg

(Először ez a képaláírás egy vépi pedagóguslakás fotója alatt szerepelt, és így nem tudtam beazonosítani, de aztán a január 4-ei számban helyesbítették - a nyomdára fogták...)

Szerző: kugi  2015.01.05. 09:12 Szólj hozzá!

Címkék: sport ház újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

1964. december 20-án a Vas Népe c. megyei újság 5. oldalán egy terjedelmes cikk jelent meg Püspökmolnáriról. A főcíme így nézett ki:

VN_19641220_5o_6.jpg

A cikk pedig így szól:

Szerző: kugi  2014.12.22. 07:54 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság névsor újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Az 1963-as végzősök csoportképe után lássuk, kik végeztek 1964-ben a püspökmolnári általános iskolában!

beolvasas0025.jpg

Nézzük a diákok és tanáraik névsorát a tablókép alapján!

Szerző: kugi  2014.12.12. 08:43 Szólj hozzá!

Címkék: iskola névsor tablókép püspökmolnári

Ahogy azt az előző bejegyzés végén jeleztem, a Vas Népe 1964. december 4-i számában (a 3. oldalon) egy érdekes és hosszú riport jelent meg községünk kapcsán. A cikk az újjáválasztott párttitkárról szólt - aki a község tanácselnöke is volt egyben. Lássuk:

VN_19641204_3o_1.jpg

Szerző: kugi  2014.12.05. 08:42 Szólj hozzá!

Címkék: politika tanács újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben 2 rövid újságcikket mutatok be a Vas Népe című megyei napilapból 1964 decemberéből.

Az első a december 3-ai lapszám 6. oldaláról:

VN_19641203_6o.jpg

A másik pedig egy rövidhír a VN 1964. december 8-i számából (8. oldal):

Szerző: kugi  2014.12.03. 09:09 Szólj hozzá!

Címkék: sport iskola újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A Püspökmolnári Önkéntes Tűzoltó Egyesület fennállásának 125. évfordulója alkalmából már több bejegyzést írtam, legutóbb pl. néhány régi képet közöltem az egykori női rajról (elolvasható itt). A mai bejegyzésben ismét róluk lesz szó.

2005 áprilisában a tv2 Aktív c. műsorában Jana Gabriella riportot készített a hölgyekről. Ezt a néhány perces felvételt sikerült megszereznem (köszönet érte a televízió illetékes munkatársainak!), és alább közzé teszem. Még analóg kazettán lett rögzítve, ezért a hang nem tökéletes, de ez semmit nem von le az értékéből. (A 3:13 hosszúságú film elején nálam először egy hirdetés jelenik meg, de ez átugorható.)

Lássuk:

Szerző: kugi  2014.12.01. 08:49 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület tűzoltók püspökmolnári

A mai bejegyzésben 1957 november-decemberi újságcikkeket mutatok be a korabeli Vas Népéből.

Elsőként jöjjön egy futball tabella a november 13-ai- lapszám 6. oldaláról:

VN_19571113_6o_1.jpg

Tanfolyamindításról tudósít a Vas Népe 1957. december 7-ei száma (4. oldal):

Szerző: kugi  2014.11.24. 08:38 Szólj hozzá!

Címkék: sport egyesület újságcikk püspökmolnári

süti beállítások módosítása
Mobil