Az 1963-as végzősök csoportképe után lássuk, kik végeztek 1964-ben a püspökmolnári általános iskolában!

beolvasas0025.jpg

Nézzük a diákok és tanáraik névsorát a tablókép alapján!

Diákok, felső sor, balról jobbra: Körhöcz Mária, Csejtei Lívia, Varga Valéria, Horváth Anna, Szele Lenke, Prenner Julianna, Kovács Mária, Sifter Olga, Bakó Mária, Ács Erzsébet

Középső sor: Kuglics József, Nagy László, Borsos Valéria, Tölgyesi Edit, Novák Anna, Sipos Julianna, Szilassi József, Sipos Lajos

Alsó sor: Borsos Géza, Zsebe János, Molnár István, Marcz László, Molnár Tibor

Pedagógusok, balról jobbra: Karvalics László, Szalai Ferenc, Németh Istvánné, Gyarmati Istvánné, Nagy Károlyné osztályfőnök, Gyarmati István igazgató, Karner Lászlóné, Balikó Mihályné, Nagy Lászlóné, Völler Zsuzsanna

Az alábbi képet pedig az osztály egykori tanulója, Horváth Anna (ma: Gosztonyi Edéné) bocsátotta rendelkezésemre. Ezúton is köszönöm!

anno_ma.jpg

Az osztály tanulói 2014. szeptember 6-án tartották 50 éves osztálytalálkozójukat. Először virágot helyeztek el és mécsest gyújtottak Gyarmati István iskolaigazgató, Nagy Károlyné osztályfőnök, Balikó Mihályné és Németh Istvánné tanárok, valamint elhunyt osztálytársuk Sipos Julianna (Antal Lajosné) sírjánál, majd fehér asztal mellett elevenítették fel gyerekkori emlékeiket.

Ez a kép - a sorozat többi darabjához hasonlóan - hamarosan felkerül a blog facebook oldalára, méghozzá az itteninél nagyobb méretben! (Ennek megtekintéséhez kattintson ide vagy a blog bal oldalán található Tetszik gombra!) Továbbra is keresek régi iskolai csoport- vagy tablóképeket a századelőtől az 1951-52-es tanévig bezárólag, a katolikus és evangélikus elemi iskolákból egyaránt! Aki tud ilyen képről, kérem, jelezze nekem!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2014.12.12. 08:43 Szólj hozzá!

Címkék: iskola névsor tablókép püspökmolnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr846963107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása