A Körmend-Sárvár közti, községünk területét is érintő vasútvonalról ad hírt a Vasvár és Vidéke című járási lap 1913. április 20-i száma a 2. oldalon:

VésV_19130420_2o.jpg

Ha jobban megnézzük, a hír (a címén kívül) mindössze egyetlen mondat!

Erről a témáról egyébként már itt írtam, ill. egy 1912. decemberi rövidhírt is közzé tettem róla.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2013.04.19. 07:53 Szólj hozzá!

Címkék: vasút újságcikk szenttamás molnári száz éve történt

A II. világháború utáni népi demokratikus berendezkedés felszámolásának egyik lépése volt a szovjet mintára bevezetett tervgazdálkodás. Ennek első állomása a 3 éves terv volt, mely a termelőerők fokozását, a termelési ágak összhangját és a lakosság életszínvonalának javítását tűzte ki célul. Megvalósítására 1947-49 között került sor.

A Vasmegye c. lap 1949. április 17-i számának 2. oldalán jelent meg az alábbi cikk (sajnos kissé homályosan maradt fenn), mely községünknek a 3 éves tervből való részesedéséről szól, megemlítve benne a következő, immár 5 éves terv célkitűzéseit is.

Vasmegye_19490417_2o_1.jpg

Szerző: kugi  2013.04.17. 07:43 Szólj hozzá!

Címkék: politika gazdaság újságcikk püspökmolnári villamosítas

Miként napjainkban, úgy régebben is az 1881-ben megalakult MTI feladata volt a hírek összegyűjtése, kiadása, az előfizetőkhöz (a kereskedelmi és a közmédiához) történő eljuttatása. Ez a kiadás 1987-ig "stencilgépek" segítségével történt.

2009-ben a Távirati Iroda archív hírei, fotói az 1887-2005 közötti időkből kereshetővé váltak, és ebben néha érdekes helyi vonatkozású hírekre lehet bukkanni. Ilyen például a mai bejegyzés - szomorú - témája is 1928-ból. Csak erős idegzetűek olvassanak tovább!

Bauer Lina.JPG

Szerző: kugi  2013.04.12. 08:06 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk rábapüspöki

A fenti címmel jelent meg a Vasmegye című újság 1956. április 6-i számának 2. oldalán az alábbi cikk, mely a püspökmolnári asszonyok találkozójáról szól két közeli termelőszövetkezet asszonyaival. A találkozó célja a  helyi téesz-szervezés ösztönzése volt. (MNDSZ: Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, 1945-56 között működő nőszervezet.) Hosszú, és nem túl jó minőségű, de szerintem érdekes és tanulságos újságcikk következik!

V19560406_2o 1.jpg

Szerző: kugi  2013.04.05. 08:56 Szólj hozzá!

Címkék: 1956 mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári

A Vasmegye című megyei újság 1956. március 30-i számának 2. oldalán jelent meg az alábbi tudósítás az akkor 8. osztályos helybeli diák, Gerencsér Dezső tollából:

V19560330_péntek_3o.jpg

Szerző: kugi  2013.03.29. 08:58 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk püspökmolnári kisdobosok úttörők

A jelen bejegyzésben az 1877-es, községünkkel kapcsolatos újsághíreket mutatom be. Elsőként egy rövid gyászhír a Vasmegyei Lapok (VL, a korszak megyei napilapja) március 29-i számának 2. oldaláról:

VL_18770329_2o.jpg

Ez azért is érdekes nekünk, mert eszerint ekkor már volt postahivatal Molnáriban. 

A következő cikk a Déli Vasúton folyó német nyelvű ügyintézést nehezményezi, és napra pontosan egy hónappal később jelent meg, szintén a 2. oldalon:

Szerző: kugi  2013.03.25. 08:19 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság posta vasút adó újságcikk püspöki szenttamás festetics györgy molnári

A téesz-szervezés agitációja 1956 márciusának végére sikeresnek bizonyult: a helyi földművesek nagy számban írták alá a belépési nyilatkozatot. E folyamatról szól a Két termelőszövetkezet alakult Püspökmolnáriban című cikk a Vasmegye 1956. március 20-i számának címlapján:

V19560320_kedd_1o.jpg

Szerző: kugi  2013.03.20. 09:30 Szólj hozzá!

Címkék: 1956 mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári

1948. március 14-én a Szabad Vasmegye című lap 3. oldalán hatalmas főcím hirdette: "Elkészült a Rábamolnári híd". A cikkből pedig átsütött a kommunista propaganda (mivel az újság a kommunista párt lapja volt):

Szabad Vasmegye_19480314_3o bal.jpg

Szerző: kugi  2013.03.18. 08:38 Szólj hozzá!

Címkék: híd újságcikk rábamolnári

A Vasmegye című lap 1956. március 11-i számának 4. oldalán jelent meg az alábbi kulturális beszámoló:

V19560311_va_4o.jpg

Majd a cikk így folytatódik:

Szerző: kugi  2013.03.13. 10:56 Szólj hozzá!

Címkék: kultúra 1956 kultúrház újságcikk püspökmolnári

A Vasmegye című lap 1956. március 10-i számának 2. oldalán a Pártélet rovatban jelent meg "A küldöttek készülnek a járási pártértekezletre" című cikk. Az említett párt a Rákosi által vezetett Magyar Dolgozók Pártja volt, a korszak kommunista állampártja.

A cikkből a községünkkel kapcsolatos rész így szól:

V19560310_szombat_2o_NAGY.jpg

A cikk szerint Deáki elvtárs bátor lépésre szánta el magát:

Szerző: kugi  2013.03.11. 08:35 Szólj hozzá!

Címkék: politika 1956 újságcikk püspökmolnári

A Rákosi-korszakban - a mintagazdákra alapozott termelést követően - megindult a parasztság szövetkezetbe kényszerítése. Részben agitációval, részben fenyegetéssel, részben konkrét erőszakkal. Községünkben ez csak 1956-ban vezetett eredményre. Erről szól a "Most zajlik Püspökmolnáriban..." című, erősen propagandisztikus cikk a Vasmegye című lap 1956. március 8-i számának 3. oldalán:

V19560308_csüt_3o_1.jpg

Majd a cikk így folytatódik: 

Szerző: kugi  2013.03.08. 08:28 Szólj hozzá!

Címkék: 1956 mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári

A Vasvármegye 1913. évi február 27-i számában jelent meg egy postával kapcsolatos rövid tudósítás. Ugyanez a Vasvár és Vidéke című lap március 16-i számának 2. oldalán is megjelent. A cikk így szól:

VésV_19130316_2o.jpg

Ebből megtudhatjuk a postamester nevét, és azt, hogy a lánya is a "postakürt rabja" lett. (Valószínűleg rokonai voltak az 1919-23 között a katolikus iskolában kántortanítóként működő Hegedüs Istvánnak.)

Szerző: kugi  2013.03.01. 08:59 Szólj hozzá!

Címkék: posta újságcikk rábamolnári száz éve történt

Ahogyan arról itt már írtam, 1948-ban híd épült a Rábán Vasvár felé (az Új Vasvármegyében ezt püspöktamási hídként említik - tévesen). A hidat az Úttörő utca folytatásaként vezető úton lehetett elérni. A Szabad Vasmegye c. lap 1948. február 18-i számának 3. oldalán megjelent egy hír e híd közelgő átadásról:

Szabad Vasmegye_19480218_3o.jpg

Előzmény a lap január 1-i számának 5. oldaláról:

Szerző: kugi  2013.02.18. 07:44 Szólj hozzá!

Címkék: híd újságcikk rábamolnári

Egy rábamolnári születésű személy életének két évéről szól az alábbi (sajnos nehezen olvasható) újságcikk az Új Vasvármegye c. lap 1947. február 14-i számának 3. oldalán:

UV_19470214_3o_1.jpg

Szerző: kugi  2013.02.15. 08:02 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk rábamolnári

A mai bejegyzésben a községünk jogelődeivel kapcsolatos újsághíreket mutatom be 1876-ból, a korszak megyei lapja, a Vasmegyei Lapok cikkei alapján.

Elsőként a január 6-i lapszám 2. oldalán a Vasmegye által felállítandó árvaházra adakozók között találjuk gróf Festetics György nevét, aki 300 Ft-ot adományozott.

A következő egy árverési hirdetmény a március 30-i szám 4. oldaláról:

VL_18760330_4o.jpg

Egy verekedésből indult brutális gyilkosságról szól a lap július 27-i számának egyik cikke a 2. oldalról:

Szerző: kugi  2013.02.08. 08:37 Szólj hozzá!

Címkék: kocsma bűnügy újságcikk püspöki szenttamás molnári

A mai bejegyzésben a községünk történetével kapcsolatos 1875-ös híreket mutatom be a korszak egyetlen megyei újságja, a Vasmegyei Lapok cikkei alapján.

Elsőként egy rövidhír Festetics György nagylelkűségéről a március 22-i lapszám 2. oldaláról:

VL_18750322_2o.jpg

A Vasmegyei Lapok május 30-i száma a címlapon adott tudósítást a vármegye törvényhatósági bizottságának üléséről. Eszerint a földadó szabályozása céljából felállított bizottság tagja lett a vasvári járás e.) aljárásában Felnagy Gábor Molnáriból, aki a kisbirtokosokat képviselte.

Egy tragédiáról beszámoló bűnügyi hír jelent meg az újság július 4-i számában a 6. oldalon:

VL_18750704_6o.jpg

Egy gazdasági témájú hír jelent meg a lap augusztus 15-i számának 3. oldalán:

Szerző: kugi  2013.02.01. 08:40 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság iskola bűnügy tűzoltók újságcikk egyháztörténet szenttamás festetics györgy molnári

Az alábbi bejegyzésben azokat a híreket mutatom be, melyek községünk jogelődjeivel kapcsolatban jelentek meg a korabeli megyei újság, a Vasmegyei Lapok 1874. évi számaiban.

Elsőként egy vasúti hír a január 11-i szám 2. oldaláról (mely csak futólag említi Molnárit):

VaL_18740111_2o.jpg
A következő helyi vonatkozású hírre október 22-ig kellett várnunk. Akkor jelent meg egy egyházmegyei hír a Vasmegyei Lapok 2. oldalán:

Szerző: kugi  2013.01.25. 17:02 Szólj hozzá!

Címkék: iskola vasút apátság újságcikk egyháztörténet szenttamás molnári

Nézzük, miről szóltak a községünkkel kapcsolatos hírek 1873-ban!

A Vasmegyei Lapok január 23-i száma a 2. oldalon adott hírt egy egyházmegyei változásról, mely a molnári apátságot (és a vele összekapcsolt szenttamási plébániát is) érintette:

VL_18730123_2o.jpg

A következő 1873-as cikk nem bulvárhír, hanem a szenttamási dalárda megalakításáról szóló beszámoló (VL 1873.01.26. 3. oldal). Íme:

Szerző: kugi  2013.01.16. 08:28 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk püspöki egyháztörténet szenttamás festetics györgy molnári

A századelőn sok család eladósodott, tönkrement, emiatt az újságokban egyre-másra jelentek meg az árveréseket közzé tevő hirdetmények. Egy ilyen, Rábapüspökibe meghirdetett, oda való eladósodott család ingóságainak árverezéséről szóló közlemény jelent meg a Vasvár és Vidéke c. járási lap 1913. január 12-i számának 3. oldalán. 

VésV_19130112_3o_1.jpg

Szerző: kugi  2013.01.11. 09:30 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk rábapüspöki száz éve történt

Az 1867-es kiegyezés után felpezsdült az ország, ami nemcsak a gazdaságban, de a közéletben is megnyilvánult. Egyesület-alapítási láz söpört végig az országon, ami községünket is elérte. Szenttamáson az apátplébános vezetésével dalárda jött létre, amiről a korabeli megyei újság is beszámolt. Az alakuló ülésre 1873. január 7-én került sor; az itt felvett jegyzőkönyv hangsúlyozza, hogy a 3 falu, Molnári, Püspöki és Szenttamás fiatalsága vett részt azon. 

2012-12-23 14.56.59.jpg

Az alapszabály szerint "Az egylet főczélja ének által a szívet és kedélyt nemesítő szép művészet iránt kedvet ébreszteni, mellékczélja pedig az egyházi ének emelése és hangversenyek általi zene élvezet szerzése".

Szerző: kugi  2013.01.07. 10:00 Szólj hozzá!

Címkék: évforduló egyesület újságcikk egyháztörténet szenttamás

süti beállítások módosítása