2022. november 4-én 15.00 kezdettel került sor tolnai gróf Festetics (II.) György egykori miniszter és felesége, monyorókeréki gróf Erdődy Eugénia felújított sírjának újraszentelésére, felavatására Püspökmolnáriban, a régi molnári temetőben. A jelen bejegyzésben ezt az ünnepséget mutatom be fotók segítségével. (A sír korábbi állapota itt látható.)
Elsőként a résztvevők elénekelték a Himnuszt, majd Palkó Zsolt önkormányzati képviselő, a Települési Értéktár Bizottság elnöke konferálását követően Burján Tamara helybeli diák szavalata következett.
A felújított síremlék
Ezután Rodler Csaba, Püspökmolnári polgármestere osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. Elmondta, hogy 2015-ben a sír bekerült Püspökmolnári helyi értéktárába, a község önkormányzata pedig az utcát, amelyben ez a temető is áll, Festetics György utcának nevezte el. Vas Megye Értéktárába 2016-ban bekerült „A Festetics-család szellemi öröksége”, melynek része Festetics György tevékenysége és sírja is. A síremléket a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság védetté nyilvánította, így az a Nemzeti Sírkert része. A sír állaga azonban az elmúlt évtizedekben nagyon leromlott, csak a rajta lévő növényzet kisebb gondozására került sor. A jelenlegi felújításra két magánszemély, a Budapesten élő Joó Alfréd, és Kuglics Gábor helybeli történész kezdeményezésére került sor. A felújítás költségeihez Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábbi vezetője miniszteri keretéből 5 millió Ft-tal járult hozzá, a többit a Községi Önkormányzat pótolta ki. A munkálatokat az Inda Nyugat Kft. végezte, akik a sír mellett álló vezérkeresztet is megtisztították, lefestették.
Rodler Csaba polgármester beszél a síremlék lépcsőjén
V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos beszéde közben
V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, miniszterelnöki biztos egy Széchenyi-idézettel kezdte beszédét, majd így folytatta: "Ahhoz, hogy egy ilyen személyiség emlékét megfelelően tudjuk ápolni, fontos az, hogy megfogalmazzuk, milyen közünk van hozzá. Amikor ilyen nagyszerű elődök sírjánál állunk, eszünkbe jut a folyamatosság és a világban betöltött szerepünk. Amennyiben nem lenne minden nemzedék minden egyes emberének dolga, akkor nem lenne történelem, haza, család" - mondta el V. Németh Zsolt. Méltatta a sírfelújítást kezdeményező helyi történész, Kuglics Gábor szerepét, és azt, hogy az önkormányzat beállt a kezdeményezés mögé. Beszéde végén gratulált a nagyszerűen sikerült felújítási munkálatokhoz.
Ezt követően Kuglics Gábor történész - e sorok írója - ismertette a megjelentekkel tolnai gróf Festetics (II.) György, a király személye körüli miniszter és koronaőr életrajzát. Ennek rövid változata itt olvasható.
Kuglics Gábor olvassa fel a gróf életútját
Az életrajzot követően Magung Fransis SVD, a püspökmolnári Szent Tamás plébániát is ellátó vasvári plébános áldotta meg és szentelte fel a felújított síremléket.
Fransis atya megszenteli a síremléket
A program végén egy helybeli diák, Piri Vivien énekelt, majd a Szózat közös eléneklésével ért véget a temetői ünnepség. (Ezt követően az ugyancsak felújított községi szolgálati lakás és a Kossuth utcai járdaszakasz átadása zajlott le, majd a Faluházban állófogadásra került sor.)
Balra hátul Borsföldi Bence mérnök és (félig takarva) Kiss Róbert Tamás igazgató, az Inda Nyugat Kft. vezetői
Az ünnepség közreműködői: Burján Tamara, Piri Vivien és Palkó Zsolt
Az ünnepségen résztvevő helybeliek, meghívottak és a sajtó munkatársai
Fotók: Palkó Zsolt, Horváth Tamás
Kapcsolódó webhelyek:
A Festetics-család szellemi öröksége a Vas Megyei Értéktárban (előterjesztés pdf.)
A Püspökmolnári Települési Értéktár weboldala
>>> Az előző poszt: József nádor Molnáriban (1797.) <<<
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!