A fenti cím máris pontosításra szorul: az oklevél ugyanis a 18. századból való, amiben egy 13. századi királyi adományról szóló okiratot foglaltak bele. Azaz a régit átmásolták az új szövegébe. Részletek kicsit lejjebb; előbb lássuk az oklevél képét:

dldf_279140.jpg

Az adományozásról szóló oklevélrészlet

Az eredeti oklevelet V. István király (1270-72) adta ki rövid uralkodása középső évében, 1271. augusztus 25-én. Eszerint a király Molnári Istvánnak szolgálataiért egy szigetet (!) adományoz Molnári és Püspöki falvak között. (Mai szemmel furcsának tűnhet, ugyanis Szenttamás ott van Molnári és Püspöki között, vagyis Molnárinak és Püspökinek nincs közös határa... Csakhogy akkor még Szenttamás község nem létezett, a Szent Tamás templom Molnárihoz tartozott, lásd itt.)

Molnári István a Molnár-nemzetségbe tartozott, akikről ebben a posztban írtam. Hogy milyen szolgálataiért érdemelte ki az adományt, nem tudjuk.

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy egy akkora sziget volt itt a Rábán, amit már érdemes volt a királynak eladományoznia, amiért érdemes volt oklevelet kiadnia! Valahol ezt Szenttamás környékén kell keresnünk, de hogy pontosan hol, nem tudjuk. Akkor még mások voltak a vízföldrajzi viszonyok...

A Molnári-családnak ugyanakkor fontos volt az adomány, ugyanis ezt az 1271. évi oklevelet többször átíratták. Először tartalmilag átírta Garai Miklós nádor 1411. febr. 21-i oklevelében (Zsigmond kori Okmánytár III. kötet 173. szám), amelyet a vasvári káptalan 1411. márc. 17-i oklevelében írtak át, ennek 18. századi másolata maradt fenn: a Magyar Nemzeti Levéltár Diplomatikai Fényképgyűjteményében 279140 szám alatt (Vasvári káptalan magánlevéltára 4-11.).

Az eredeti oklevél tehát 4 évvel idősebb, mint a Molnári első okleveles említését tartalmazó 1275-ös irat, csakhogy az eredetiben maradt ránk, ez pedig 18. századi átírásban.

Aki nálam jobban tud latinul, és szeretné szó szerint lefordítani, annak kedvéért ide illesztem az olvasható latin verziót: "... quasdam litteras domini Stephani Dei gratia olim regis Hungáriae privilegiales, anno Domini millesimo ducentesimo sexagesimo [!] primo, octavo kalendas Septembris, indictione quartadecima, regni autem sui anno secundo sub duplici suo sigillo emanatas nobis presentaverat continentes, quomodo ipse dominus Stephanus rex consideratis fidelitatibus et fídelium servitiorum meritis comitis Stephani fílii Eridini de Molnár, quandam insulam suam ibidem in Molnár inter fluvios Rabae et Csőmén existentem, ut dictum fuisset, prout jacet usque villám Püspöky vocatam, eidem Stephano ejusque haeredibus et successoribus per suum prestitum, nomine jamdicto de eadem Molnár iure haereditario contulisset perpetuo possidendam.

Az oklevél szövegét közölte: Árpád-kori oklevelek a Zsigmondkori oklevéltárban (In: Századok 2006. 473. oldal), online pedig elérhető itt

Kapcsolódó bejegyzések:

Molnári első okleveles említése

Püspöki első okleveles említése

600 éves oklevelek községünkről

Egy Szenttamáson kelt oklevél 1450-ből

 

>> Az előző poszt: Ötven éve történt 85. <<<

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2019.08.26. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: oklevél püspöki molnári molnár-nemzetség

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr4215024312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása