A mai bejegyzésben községünk vasútállomása (Molnári, Rábamolnári, majd Püspökmolnári) állomásfőnökeinek névsorát közlöm, néhány esetben életrajzi adatokkal kiegészítve. A nevek előtt pedig egy rövid leírás olvasható.  A névsor forrása a Százéves a vasútigazgatóság Szombathelyen 1895-1995. c. könyv (főszerk.: Kövér István) III. kötet 122-124. oldal.

Rögtön a bevezetőhöz tennem kell egy pontosítást: az állomás már a vasútvonal megnyitásától (1865) üzemel, 1866-ból pl. egy alaprajz is fennmaradt róla.) 

Lássuk az állomásfőnököket a könyvből - a bejegyzés végén azonban ezekhez is tennem kell kiegészítéseket:

allomasfonokok1.jpg

allomasfonokok1b.jpgallomasfonokok2mod.jpg

Az 1881-es évszámmal szereplő állomásfőnök nem Princz Gyula, hanem Prinz József, aki kutatásaim szerint 1881-86 között volt molnári állomásfőnök. Fényképét ebben a bejegyzésben közöltem, egy másik említése pedig itt található

Nála korábbi állomásfőnökről is van tudomásom! Egy újságcikk szerint 1879-ben Kinzel Ferencnek hívták a molnári állomásfőnököt, róla itt olvasható egy kis információ. (Egy forgalmi tiszt említése pedig 1878-ból ebben a posztban olvasható.)

Horváth Kálmánt itt is megemlítettem, Egger Jenő áthelyezéséről ebben a posztban tettem említést, Nagy Albert fotóját pedig (kollégáival együtt) ebben a bejegyzésben tettem közzé.

Akinek van fotója a többi állomásfőnökről, kérem, tudassa velem!

Kapcsolódó bejegyzések:

Színes kép a vasútállomásról

A molnári állomásépület alaprajza

Gázolás a rábamolnári állomásnál 1935-ben

Vasúti gázolás 1938-ban

Egy szekér elütése 1941-ben

 

>>> Előző poszt: A szenttamási katolikus iskola 1869-ben <<<

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2017.03.20. 07:47 2 komment

Címkék: vasút névsor püspökmolnári molnári rábamolnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr9312349671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mónika Gerencsér Bogáth 2018.08.10. 21:07:52

Köszönöm szépen, hogy beleírtad az apukámat is!

kugi · http://kugi.blog.hu 2018.08.11. 21:08:39

@Mónika Gerencsér Bogáth: Igazán nincs mit! (Amúgy a könyvben volt benne, ahonnan az összes adatot vettem. Én nem tudtam volna a pontos dátumot.)
süti beállítások módosítása