Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam az 1720-as jobbágyi összeírásból Molnári lakóit. A mai bejegyzésben nézzük meg, kik és hogyan éltek Püspökiben a 18. század elején! (Püspöki ekkor a győri püspökség jobbágyfalva volt. Az összeírás csak a jobbágytelken gazdálkodó népességet, azon belül is a családfőket tartalmazza.)

Püspöki vonatkozásában az összeírás első oldala így nézett ki:

kep_005.jpg

A Püspökiben élő családfők (mind jobbágyok, az iratban szereplő latin neveken):

Stephanus Oray községbíró, Georgius Szalay, Andreas Szigethy, Martinus Abraham, Georgius Horvath, Stephanus Kovács, Benedictus Szalay, Michael Szalay, Joannes Kovacs, Nicolaus Hempe, Joannes Somogyi, Stephanus Nemet, Stephanus Töltési, Andreas Horvath, Joannes Nemet, Michael Kovács, Stephanus Nemet (egy másik - KG), Georgius Toth, Georgius Horvath, Paulus Kis, Michael Nagy.

Az összeírás szerint tehát 21 jobbágy összesen 257 köblös szántót művelt, méghozzá egynyomásos rendszerben. (Köböl: szemestermény mérésére szolgáló régi magyar űrmérték, nagysága kb. 64 liter.) A listából megtudjuk, hogy a legtöbb termése Szalay Benedeknek volt (így ő lehetett a legtehetősebb), míg a legkevesebb gabonája Szigethy Andrásnak, Kis Pálnak és Nagy Mihálynak termett.

Az  összeírás további adatokat is tartalmaz a földműves népesség életéről. Így pl. megtudjuk belőle, hogy a szántást 4, de néha csak 2 ökörrel végezték, a terméshozam háromszoros volt. A föld göröngyös, bizonyos részeken vízáradásos. Rétjük nem volt, a legelő is kevés (csak némi irtás), úgy kellett bérelniük és a tűzifát is pénzért vették a vasvári domonkosoktól. Kocsmáltatási joguk egész évre szólt, ebből 8 forint hasznuk lett. Bort még Kőszegen is adtak el!

Szenttamásról - mivel kisnemesek által lakott község volt - ilyen jobbágyi összeírás nem készült.

Forrás: VML Ö-1 1720. 55. lap Nr. 67. vagy Magyar Nemzeti Levéltár Conscr. regnic. 1720. Püspöky. Film 3145 doboz

Frissült bejegyzés (2 frissítést is tartalmaz):

75 éve történt 5.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2015.09.28. 09:21 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság mezőgazdaság névsor püspöki

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr727839500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása