Holnap lesz az I. világháborút lezáró trianoni béke évfordulója. Ebből az alkalomból községünk I. világháborús hősi halottjairól emlékezem meg.

1914-ben Ferenc József császár és király - II. Vilmos német császár támogatásával - hadat üzent Szerbiának. (Ezt egyébként Tisza István kormányfő akkor ellenezte...) A szövetségesi szerződések miatt heteken belül európai méretű konfliktus bontakozott ki, mely a gyarmatokra és a tengerekre is kiterjedt. Így lett világháború egy kisebb konfliktusból. (A kortársak egyébként "nagy háború" néven emlegették.) A felek gyors döntést reméltek, de a háború végül elhúzódott, és mintegy 20 millió halottal járt. A világháborút lezáró békék átrajzolták Európa térképét.

Nagy-Magyarország emberveszteségei: félmillió halott, másfél millió sebesült, 800 ezer hadifogoly. Valószínűleg az ország összes településéről voltak áldozatok, így községünkből is. 

2012-07-15 18.18.09.jpg

A korabeli 3 községből 226-an vonultak be a honvédséghez és a hadiflottához, hogy harcoljanak a Monarchia frontjain. Közülük 42-en hősi halált haltak. Többeknek a nyughelyét azóta sem ismeri a családja, mint pl. dédanyám bátyjáét, a galíciai fronton 1914-ben elesett Szalay Istvánét (1886-1914), akinek csak jelképes síremléke áll a püspöki temetőben...

Hősi halottjaink nevét emléktábla örökíti meg a katolikus templom déli falán, ill. tiszteletükre emlékfákat is ültettek a temetőkben. Az I. világháború hősi halottjainak neve községenként:

RábapüspökiBorsos István, Danka János, Gálos Lajos, Greffer Károly, Hegyi János, Kiss József, Kovács István id., Kovács István ifj., Kovács Lajos, Kovács Károly, Sipos Ferenc, Szabó Antal, Szabó János, Szalay Ferenc, Szalay István

Rábaszenttamás: Gaál János, Grubánovics László, Herceg Mihály, Horváth István, Klozer János, Klozer Mihály, Neumann Zsigmond, Ródler Lajos

Rábamolnári: Antal István id., Antal István ifj., Antal Lajos, Bakó Antal, Cseh Kálmán, Fölnagy Gyula, Horváth József, Kiss Gyula, Kocsis József, Kovács Dezső, Kovács István id., Kovács István közép., Kovács István ifj., Nagy János, Németh József, Pas Gyula, Táncos János, Varga István, Varga János

A márványból készült, terméskő kerettel ellátott emléktáblát 1930-ban állították. Hudetz József szombathelyi szobrász és kőfaragómester készítette 480 pengőért. Az emlékmű tetején a tölgy- és olajágkoszorúval övezett koronás kiscímer látható, alatta a PRO PATRIA felirat az 1914 és 1918 évszámok között. A hősi halottak neve alatt a Szózat sorait olvashatjuk: MEGFOGYVA BÁR, DE TÖRVE NEM, ÉL NEMZET E HAZÁN

Akinek van információja, ill. fotója az egyes hősi halottakról, kérem, tudassa velem!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! Ott egyébként jelenleg 27 fotó is megtekinthető!

Szerző: kugi  2013.06.03. 07:58 Szólj hozzá!

Címkék: személyes templom évforduló névsor I. világháború

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr625315394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása