Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a püspökmolnári templom kriptáját, máshol pedig már utaltam rá, hogy a kegyúri család, a Sallérok tagjai közül többen is ott leltek végső nyugalomra. A mostani bejegyzésben összefoglalom, hogy kiket és mikor temettek a kriptába.

Egy 1929-es, a püspöktamási plébánia javadalmi alapítványairól szóló kimutatás hátuljára írt feljegyzés szerint a római katolikus Szent Tamás templom szentélye alatt épített kriptában nyugszanak:

1. A kriptaépíttető jakabházi Sallér (I.) István alnádor (a feljegyzésben latinul: vicepalatinus), meghalt 1762-ben

2. Az ő felesége a korábban Molnárit birtokló Nádasdy-család tagja, Nádasdy Klára, meghalt 1765-ben

3. Az előbbiek menye, jakabházi Sallér (II.) Istvánné, szül. Motesiczky Judit, meghalt 1796-ban. Végrendeletének egy példánya megtalálható a plébánia iratai között.

Templomunk 1758-as átépítésekor a kegyúri család, a jakabházi Sallérok kriptát építtettek a Szent Tamás templomba. A sírboltot 4 év múlva már használniuk is kellett, amikor meghalt Sallér (I.) István alnádor, akinek holttestét itt temették el. Az alábbiakban erről a sírboltról lesz szó.

A kripta meglétére két dolog utal: egyrészt a kívülről jól látható szellőzőnyílások a szentély alatt, másrészt egy díszes kő a szentély előtt a templom aljzatában (amit általában szőnyeg takar – egyúttal óv is a kopástól). A kő latin nyelvű felirata magyarul így szól: „Hogy az ő és utódaik csontjai békében nyugodjanak, jakabházi Sallér István alnádor és felesége, Nádasdy Klára ezt a kriptát építtették 1758-ban.” A szöveg alatt a család címere látható: (címertanilag) jobbra néző, ágaskodó kétfarkú oroszlán, jobbjában török fejes egyenes kardot tart függőlegesen. Sisakdísz: nyílt sasszárnypár között növekvő pajzsalak.

A címer alatt és a szöveg fölött 1-1 felhúzható vasrúd található, mely bizonyára a kőlap megemelésének elősegítésére szolgál. A kő jobb felső sarka egyébként el van pattanva (talán az utolsó mozgatáskor, Festetics György végleges eltemetésekor sérült meg), egyébként pedig habarccsal van rögzítve a keretébe.

A mai bejegyzésben az egykori molnári kastély uradalmához tartozó intézői lakást mutatom be egy archív és egy mai fotó segítségével. A bejegyzés a jobb oldali kép alatti „tovább” gombra kattintva folytatódik.

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a Molnáriban lakó Sallér-család utolsó tagját, Sallér Juditot. A mostani bejegyzésemben az ő házasságkötésének körülményeit mutatom be – férjének családja, a Festeticsek szemszögéből.

A leendő após, Festetics Pál szerint a gyermekeire váró vagyon nem elegendő arra, hogy abból könnyen megélhessenek, ezért azt kívánta, hogy elsőszülött fia, György előnyös házasság által mozdítsa elő anyagi helyzetét. E célból ki is nézett fiának egy alkalmas mennyasszonyt Sallér István lánya, Judit személyében, akire – mint családjának utolsó tagjára – számításai szerint mintegy 400.000 Ft örökség várt. Midőn fia 1781 tavaszán Magyarországon járt (egyébként a Habsburg-birodalomban katonáskodott), gondoskodott róla, hogy megismerkedjék Sallérékkal, majd utána örömmel írta a fiának: "Adom tudtodra, hogy Sallér-háznál igen megtetszettél.” Sietett is jó tanácsokat adni a fiának, mit kell cselekednie, hogy sikert érjen el, és nagyon buzdította, hogy ne hagyja elszaladni a kedvező alkalmat, mert „Magyarországnak ennél jobb partija nincsen”. A sikerben feltétlenül bízott, és ezt írta fiának: „Sokan vannak utána, de hozzád való hajlandóságát jelentette a kisasszony.” Éppen ezért már csak fia válaszát várja, a többit pedig majd elvégzi úgy, hogy „az a madár az kezünkből ki ne repüljön”. Azt is előnyösnek tartotta fiára nézve, hogy Sallérék nem kívánták a katonai pályától való elszakadást.

A korábban már bemutatott molnári birtokos család, a Sallérok jól szervezett és precízen dokumentált gazdálkodást folytattak, bőséges bevételeik által pedig kiemelkedtek a megyei nemesség sorából. A családi levéltárban külön iratcsomóban vannak a bérbeadási szerződések, melyek közül egyet, a molnári vendégfogadó bérbe adását szeretném bemutatni 1817-ből.

Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam a 18. századi Molnári kastélyépítő birtokos családját, a Sallérokat. Most a családfán utolsóként szereplő személyt, Sallér Juditot (1766-1829) mutatom be. Róla sokkal több iratanyag maradt fenn, mint szüleiről vagy nagyszüleiről.

Sallér (II.) István halálával – fiúgyermeke nem lévén – egyetlen lánya, Judit örökölte a hatalmas, 4 vármegyében (Vas, Zala, Somogy és Sopron) elterülő Sallér-birtokokat, benne Molnárit is. Ez azzal is együtt járt, hogy Sallér Juditot jogilag fiúsították. (Árnyképét lásd balra. Forrrás: Kiss József: Stammbuch. Árnyképek 1769-től a 19. század elejéig)

Még szülei életében a dúsgazdag örökségre váró kisasszonyról ezt írta majdani apósa a fiának: „Magyarországnak ennél jobb partija nincsen”… A fiú értett az apai unszolásból: a házasság 1783-ban megköttetett. Férje a feltörekvő grófi család sarja, Festetics György volt (aki később a keszthelyi Georgicont alapította és az ottani Helikon-ünnepségeket rendezte.)

1744. március 9. fontos dátum községünk (birtok)történetében. Ekkor Mária Terézia királynő jakabházi Sallér (I.) Istvánnak adományozta Molnári község azon részét, amelyet a megadományozott a felesége, Nádasdy Klára után használt (mivel apósának nem volt fiúörököse). Ettől kezdve közel egy évszázadig a Sallér-család tagjai Molnári legnagyobb földesurai és a szenttamási templom kegyurai. Ebben a bejegyzésben róluk írok.

A Sallérok első ismert őse a 16. század elején szerzett birtokot a Szentgotthárd melletti Jakabházán (innen vették nemesi előnevüket), amit házasságokkal tovább gyarapítottak. Címerük: kék mezőben jobbra ágaskodó arany oroszlán, jobbjában török fejes egyenes kardot tart függőlegesen. Sisakdísz: nyílt fekete sasszárnypár között növekvő pajzsalak, takarók: kék-arany, vörös-ezüst.