Korábban már itt és itt írtam az 1957. decemberi püspökmolnári tornaversenyről, azonban annak volt egy előzménye is. Méghozzá az a tornaünnepély, melyre fél évvel korábban került sor. (Hogy a tornaünnepély és a tornaverseny között mi a különbség, az a cikkekből nem derül ki.) Erről az eseményről a Vas Népe 1957. június 20-i, Két község – két tornaünnepély című cikkében számol be, amiben egy hasonló büki rendezvényről is ír. Érdekes, hogy az akkor már több éve Püspökmolnári nevű települést a beszámoló még Rábamolnárinak említi... Íme a cikk vonatkozó része:

VN_19570620_6o_2.jpg

Két nappal később jelent meg Gyarmati István iskolaigazgató olvasói levele alapján még egy cikk ugyanerről a rendezvényről, melyből a program néhány elemét is megtudjuk:

Szerző: kugi  2012.05.14. 12:12 Szólj hozzá!

Címkék: sport iskola újságcikk püspökmolnári

Egy korábbi bejegyzésben (itt olvasható) már foglalkoztam az 1957. december 15-i püspökmolnári tornaversennyel. A Vas Népe átböngészése során azonban egy olyan cikket találtam, ami miatt érdemes még egyszer foglalkozni vele.

A korabeli szerkesztő/rovatvezető olyannyira fontosnak tartotta ezt az eseményt, hogy kétszer is megjelent róla beharangozó. Először a december 14-i számban:

VN_19571214_6o.jpg

Szerző: kugi  2012.04.04. 09:10 Szólj hozzá!

Címkék: sport iskola újságcikk püspökmolnári

tanácsközt.jpg1919. március 21-én a kommunista párt a szociáldemokrata párttal egyesülve átvette a hatalmat, és kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Közel féléves regnálása idején ez a rezsim minden településen létrehozta a maga szerveit. A mostani bejegyzés ennek a helyi eseményeiről szól.

A korabeli Rábaszenttamáson is munkástanács alakult, melynek egyik vezetője Hegedűs István tanító lett. Kollégájával, Horváth Józseffel együtt ezt írták egy 1919. március 25-én kelt levelükben: „Szerettünk volna részt venni a szakszervezeti gyűlésen is, és ünnepélyesen kijelenteni a Szocialista Párthoz való csatlakozásunkat.  – Mi volt felekezeti szegény páriák, különösen jelenlegi helyünkön a régi korszaknak elhagyott mostohái voltunk (…) – s csak fellélegző örömmel fogadhatjuk a legigazságosabb proletáruralmat.” (E levél másolatát 1920-ban a püspöki levéltáros megküldte a szenttamási plébánosnak, az egyházmegyei főtanfelügyelő pedig jelentést kért a plébánostól a tanítók proletárdiktatúra alatt tanúsított magatartásáról.)

Szerző: kugi  2012.03.20. 16:23 Szólj hozzá!

Címkék: iskola kastély 1919 rábamolnári rábaszenttamás

Ezúttal ismét az iskolaépületről - mint községünk leggyakrabban fotózott középületéről - teszek közzé képeket. A bejegyzés a jobb oldali kép alatt a "tovább" gombra kattintva két képpel és egy kis szöveggel folytatódik!

Iskolahomlokzat2_14évesenelhunytKozmaLászlóval.jpg Iskolahomlokzat ma.jpg 

Szerző: kugi  2012.02.24. 08:32 Szólj hozzá!

Címkék: kép iskola akkor és most szenttamás püspökmolnári

A mai bejegyzésben a Püspökmolnári Általános Iskola 1967-ből való "Tanulók szabályzatát" mutatom be. A Gyarmati István igazgató által szignált dokumentum 12 pontba szedi a diákok kötelezettségeit (minden ige felszólító módban áll: legyen, tisztelje, szeresse, őrizze, öltözködjék, stb.). Jogokról itt nincs szó...

Elsősorban az iskolai viselkedési normákat foglalja össze, de az iskolán kívüli életre is iránymutatással szolgál. Némelyik ma már idejétmúlt (mint az 1. pont) vagy éppen megmosolyogtató (pl. az öltözködjék egyszerűen), de a pontok többsége ma is megállná a helyét. A 12 pont együtt pedig hű tükre annak a rendszernek, amiben keletkezett. 

Szerző: kugi  2012.01.25. 12:46 Szólj hozzá!

Címkék: iskola püspökmolnári

Sorozatom mai részében a templom melletti egykori katolikus elemi iskola épületét és annak rövid történetét mutatom be egy régi és egy mai fotó segítségével. A bejegyzés a képek alatti „tovább” gombra kattintva folytatódik.

kisiskola_archív.jpg kisiskola_ma.jpg

Szerző: kugi  2012.01.13. 13:01 Szólj hozzá!

Címkék: kép iskola akkor és most szenttamás püspökmolnári püspöktamási

Talán a falu villamosítását ünnepelve került sor 1957. december 15-én (vasárnap) arra a sporteseményre, melyről a Vas Népe számolt be Nagyszerű tornaverseny volt Püspökmolnáriban című cikkében.

A tudósítás szerzője szerint „megyénk tornaéletének sivatagában oázist jelentett” ez az esemény:

Szerző: kugi  2011.12.19. 12:19 Szólj hozzá!

Címkék: sport iskola újságcikk püspökmolnári

Helytörténeti összehasonlító sorozatom mai részében a szenttamási harangláb és a mellette lévő iskolaépület képét vetem össze egy archív és egy mai fotó segítségével. A bejegyzés a képek alatti „tovább” gombra klikkelve folytatódik!

harangláb_archív.jpgharangláb_ma.JPG

Szerző: kugi  2011.12.16. 11:28 Szólj hozzá!

Címkék: kép iskola evangélikus képeslap akkor és most egyháztörténet harangláb szenttamás püspökmolnári

Sorozatom mostani bejegyzésében az iskolai napköziotthon épületét mutatom be egy régi és egy mai fotó segítségével. A képek alatti "tovább" gombra klikkelve a bejegyzés folytatódik!

napközi_archív.jpgnapközi_ma.jpg

Szerző: kugi  2011.11.07. 15:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép iskola akkor és most püspökmolnári prinz gyula ámk prinz gyula

Mai bejegyzésemben a községi általános iskola épületét mutatom be egy régi és egy mai fotó segítségével. A képek alatti "tovább" gombra klikkelve a bejegyzés folytatódik!

Iskola_archiv.jpgiskola_ma.jpg

 

Szerző: kugi  2011.10.24. 14:09 Szólj hozzá!

Címkék: kép iskola akkor és most püspökmolnári prinz gyula ámk prinz gyula

süti beállítások módosítása