A mai bejegyzés csak áttételesen kapcsolódik Püspökmolnári történetéhez: a Molnáriban élt és ott birtokkal, kastéllyal rendelkező, a szenttamási templomot építtető és abban eltemetett Sallér (I.) István alnádor politikai pályáját ismertetem benne. (A Sallérok családfáját ebben a bejegyzésben már közöltem.) 

Felhívás! Dokumentumokat keresek a 130 éves püspökmolnári tűzoltó egyesületről: fényképeket, kitüntetéseket, okleveleket, előléptetések iratait, közgyűlési és báli meghívókat, tagkönyveket, Püspökmolnáriban történt tűzesetekhez kapcsolódó dokumentumokat (újságcikk, biztosítási iratok, stb.) minden korszakból (1888-tól a 2000-es évekig). Akinek van ilyen a birtokában, kérem, értesítsen!

A felmenők

A Sallér-család ősei a 16. század közepétől a Vas megyében nagy birtokokkal és jelentős politikai befolyással rendelkező Batthyány-család familiáriasi, szervitorai (szolgáló emberei) voltak. Sallér István egyik őse, Sallér Mátyás 1559-ben Batthyány Ferenctől nyerte el adományként a Szentgotthárd melletti Jakabházát, ahonnan a család később a nemesi előnevét is kapta. István ükapja, Ferenc, Batthyány Ferenc dobrai várának kapitánya volt 1626-os halálakor. István apja, Sallér Sándor (máshol Lászlóként olvastam) a katonai pályát választotta, bő két évtizedig a Gombos-ezred hadnagyaként teljesített szolgálatot, a Rákóczi-szabadságharc idején megmaradt a Habsburgok hűségén, majd Vas vármegye főszolgabírája volt.

Zsigmond, István testvére Bécsben a Magyar Udvari Kancellárián dolgozott, majd 1730-tól tartományi főbiztosként a soproni kerületben tevékenykedett. Bécsi kapcsolatrendszere valószínűleg István politikai pályáján is sokat lendített. 

Szerző: kugi  2018.09.28. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: politika országgyűlés molnári sallérok

Régi MTI-fotók Püspökmolnáriból

 

A mai bejegyzésben az MTVA Archívumában fellelhető fotókat mutatom be községünkről, melyek felhasználási jogát megvásároltam. A gyűjteményben összesen 5 püspökmolnári vonatkozású kép van. Lássuk őket! (Leírás a képek alatt.)

f_to19530919014.jpg

Püspökmolnári, 1953. szeptember 19. Bakó László hat holdas püspökmolnári dolgozó paraszt családjával 10 m3-es betonsilót épít két tehén és két növendék részére 728 Ft kölcsönnel. MTI Fotó/Magyar Fotó: Tóth László

Középen a bajuszos úr id. Bakó László, jobbra a fejkendős asszony Csejtey Gyuláné (Annus néni), balról a kislány pedig Bakó Mária (Bakó László lánya, ma Varga Gyuláné). A silóban álló Bakó László mellett Bakó István, aki a Petőfi Sándor utcában lakott (most Antal Ferenc festő lakik a házban). A guggoló fiatalember Büki Antal, aki abban az időben az Úttörő utcában lakott. Gosztonyi Edénének köszönöm az információt! 

Kapcsolódó bejegyzés: Püspökmolnári gazdák és a silóépítkezési hitelakció

Szerző: kugi  2018.09.21. 08:36 4 komment

Címkék: kép vasút mezőgazdaság püspökmolnári

A Püspökmolnári Rába MTSZ 1973-as évének bemutatása után lássuk, hogyan gazdálkodott a községi téesz a következő évben, 1974-ben! (A szövegrészek jobb alsó sarkában lévő nyilakra kattintva nagyítani lehet!)

rabamtsz_1974_2a.jpg

Szerző: kugi  2018.09.17. 07:46 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság püspökmolnári

A mai bejegyzésben 1918. szeptemberi és októberi újságcikkeket ismertetek a Vasvármegyéből. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Az első cikk egy rövid említés a Vasvármegye 1918. szeptember 4-i számának 4. oldalán: 

vasvarmegye_19180904_4o.jpg

Egy halálesetről tudósít az 1918. szeptember 13-ai lapszám a 3. oldalon:

Szerző: kugi  2018.09.14. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gyász újságcikk vízrendezés rábamolnári száz éve történt

A kutatásaim során egy 1612-ben meghozott vármegyei ítéletre akadtam, amelyben egy Püspökiben lakott jobbágy is érintett volt. Az alábbiakban ennek a tartalmát ismertetem.

1330.jpg

Részlet az iratból

Szerző: kugi  2018.09.10. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás bűnügy püspöki török kor

Kutatásaim során a Zalamegyei Ujság 1932. szeptember 8-i számának 3. oldalán községünkkel kapcsolatban egy döbbenetes - de azt el kell ismerni: eléggé figyelemfelkeltő - címmel találkoztam:

zalamegyeiujsag_19320908_3o_cim.jpg

De mi is az a borbatyuzás? És a "szijás"? És miért kívánt emberáldozatot?

Kiderül a cikkből:

Szerző: kugi  2018.09.07. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: bűnügy újságcikk püspöktamási

A mai bejegyzésben 75 évvel ezelőtti újságcikkeket teszek közzé a korabeli megyei újságból, a Vasvármegyéből. (A sorozat előző része itt olvasható).

A Vasvármegye 1943. július 7-i számának 4. oldalán olvasható a "278 fegyvertartási engedélyt adtak ki a vasvári járásban" című cikk. Ebben számos helybéli neve olvasható: Sátorhelyi Mihály MÁV főtiszt Rábamolnári, Kántor Károly ny. MÁV állomáselöljáró Rábamolnári, Sely Gyula körjegyző Rábamolnári, Balikó Mihály tanító Püspöktamási, Horváth János erdőőr Rábamolnári, Horváth Ferenc földmíves Rábamolnári, Kovács Miklós ny. tiszthelyettes Rábamolnári, Marton István molnár Püspöktamási.

Sátorhelyi Mihályról és Kántor Károlyról kinek van valamilyen információja?

A Vasvármegye 1943. szeptember 3-i számában, a 8. oldalon pedig egy pályázati hirdetményben találkozunk községünk nevével:

Szerző: kugi  2018.09.03. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: sport közigazgatás névsor újságcikk püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

süti beállítások módosítása