Az előző bejegyzésben bemutattam Molnári térképét 1857-ből. Ehhez - akárcsak Püspöki és Szenttamás térképéhez - házjegyzék is tartozik. Az alábbiakban ezt mutatom be.

A korabeli Molnáriban 58 számozott ház volt. Az 1. házszámot természetesen Festetics György gróf kastélya viselte. Innen haladt a házszámozás az utca déli végében lévő 15-ös házig, majd az ezzel szemben lévő 16-ostól folytatódott a 23-as házig (mely a mai molnári kocsma helyén volt), innen befordult a mai Dózsa utcába. Az utca déli oldalán 35-ig ment a számozás, az utca északi oldalán volt az 58., majd 36-tól ment 41-ig, ez utóbbi a mai molnári harangláb helyén volt. A mai Petőfi utca házszámozása a korabeli kovácsműhelynél ért véget, mely az 51. számot viselte (49. volt a régi intézői lakás), de ebben voltak (az utca derekán) az 52-54-es házszámok is (az 52 pl. a 47a-47b-vel volt közös udvarban). Az 50. számú ház azonban nem ezen a soron volt, hanem a gyanói út és a mai Kossuth utca sarkán (a korabeli kocsmaépület). Az 55-57-es házak a kastély melléképületei voltak.

Festetics György kezén a kastélyon kívül 13 ház volt, egy ház a falu tulajdonában állt (36.), egy pedig a helyi nemesek közös tulajdonában (37.)! Több ház közös udvarban helyezkedett el, mint pl. a 16-17, a 18-19a-19b vagy a 29-30-31. A 46b-n lakóépület nem volt, csak pajta, az 54-en pedig még az se.

És akkor lássuk a tulajdonosok neveit (korabeli helyesírással):

Házszám Tulajdonos neve
1 Festetics György gróf
2 Herinyi Ferencz (azaz: Herényi)
3 Korhacz Ferencz (talán Körhöcz)
4 Takács János
5 Kis György
6 Kis Ferencz
7 Varga György
8 Németh István
9 Németh Imre
10 Treplán Mihály
11 Takács József
12 Varga György közép
13 Horváth János
14 Kovács János ifiú
15 Varga István öreg
16 Németh György
17 Nagy Ferencz
18 Pados Lajos
19 a) Csejtei István
19 b) Csejtei József
20  (az eredeti jegyzékben üres)
21 Antal László
22 Antal József
23 Timár István
24 Festetics György gróf
25 Festetics György gróf
26 Fölnagy Gábor
27 Radics Józsefné
28 Fölnagy Dánielné
29 Sipos Istvánné
30 Nagy György
31 Nagy György
32 Bakó István
33 a) Bencsik József
33 b) Babos Ferencz
34 Bakó József
35 Festetics György gróf
36 Molnári Gemeinde (község)
37 Nemes Közönség
38 Festetics György gróf
39 Festetics György gróf
40 Treplán János
41 Tóth János
42 Takács Farkas
43 Kovács János öreg
44 Meinhart József
45 Sinkovics József
46 a) Varga György
46 b) Varga József
47 a) Varga Ferencz
47 b) Kovács János
48 Festetics György gróf
49 Festetics György gróf
50 Festetics György gróf
51 Sinkovics János
52 Varga István
53 Kovács János
54 Festetics György gróf
55 Festetics György gróf
56 Festetics György gróf
57 Festetics György gróf
58 Festetics György gróf

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2013.01.21. 15:07 Szólj hozzá!

Címkék: névsor molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr245027745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.