133 évvel ezelőtt, 1883. február 12-én hunyt el Bécsben a molnári kastély tulajdonosa, gróf Festetics György. Életrajzából (mely itt olvasható) is látszik, hogy számos tisztséget töltött be. Így pl. tagja volt a lóversenyzés ügyét előmozdító Magyar Lovaregyletnek is. (Ez egyébként apja unokatestvére, Széchenyi István kezdeményezésére jött létre). Illő volt tehát, hogy az egylet lapja, a Vadász- és Versenylap is közölje grófunk nekrológját (1883. február 15. 1. oldal).

Ezt mutatom be a mostani bejegyzésben. (Figyelem: A gyászjelentés és az alatta olvasható nekrológ nagyobb méretben is megtekinthető a két kép jobb alsó sarkában található nyilakra kattintva.)

fgy_nekrolog_a.jpg

Szerző: kugi  2016.02.15. 08:08 Szólj hozzá!

Címkék: gyász egyesület újságcikk festetics györgy molnári

A mai bejegyzésben 3 hetvenöt évvel ezelőtti újságcikket teszek közzé a Vasvármegye c. lapból. Az első az 1941. február 11-i lapszám 5. oldalán olvasható:

vasvarmegye_19410211_5o.jpg

A cikkben említett helyi KALOT-szervezetről és Pungor Imre kántortanítóról ebben a bejegyzésben írtam és közöltem képet.

Erdőbirtokossági árverezési (!) hirdetmény található a február 21-i lapszámban (8. oldal):

Szerző: kugi  2016.02.12. 08:16 Szólj hozzá!

Címkék: iskola újságcikk püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben egy 1894-es nagy tűzesetről szóló újságcikket ismertetek. Megjelent a Vasvármegye c. lap 1894. február 4-i számának 6. oldalán:

vasvarmegye_18940204_6o_a.jpg

Szerző: kugi  2016.02.03. 09:23 Szólj hozzá!

Címkék: tűzoltók újságcikk püspöki szenttamás molnári

A mai bejegyzésben 4 rövid újságcikket közlök a Vas Népéből 1959 januárjából.

Az első egy sporthír jan. 9-éről (6. oldal): eszerint "Véget ért az őszi-téli spartakiádverseny keretében megtartott vasvári járási tekebajnokság küzdelemsorozata, melyre hét csapat nevezett". 2. helyezett lett Püspökmolnári csapata 498 fával; a többi csapat vasvári volt. Egyéniben 3. helyezést ért el Sipos Sándor 100 fával. Akinek van fotója régi tekézésekről, kérem, jelezze nekem!

A január 23-i lapszám 4 oldalán olvashatjuk: "Jól működik az ezüstkalászos tanfolyam Rumban, Nemeskoltán, Püspökmolnáriban, Sorkifaludon és Andrásfán, ahol a résztvevők száma községenként 20-25 fő."

A Vas Népe január 27-e i számának 4. oldalán ez olvasható:

vn_19590127_4o.jpg

2 nappal később pedig a Vas Népe 4. oldalán ezt olvashatjuk:

Szerző: kugi  2016.02.01. 09:16 Szólj hozzá!

Címkék: sport iskola mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári

A mai bejegyzésben 1941 január végi újságcikkeket teszek közzé a Vasvármegye c. lapból. Az első a lap 1941. január 28-i számának 8. oldalán jelent meg:

vasvarmegye_19410129_8o.jpg

A meghívót a másnapi lapban a 8. oldalon újra közzétették.

Egyházmegyei változásokról olvashatunk a január 30-i lapszám 5. oldalán:

Szerző: kugi  2016.01.29. 08:10 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület újságcikk egyháztörténet püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben egy 50 évvel ezelőtti újságcikket teszek közzé. Megjelent a Vas Népében 1966. január 28-án a 3. oldalon. Így szól:

vn_19660128_3o.jpg

Szerző: kugi  2016.01.27. 08:26 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben - az 1885-ös hírek után - 1886-ból teszek közzé újságcikkeket a Vasmegyei Közlöny című lapból.

Az első, községünkkel kapcsolatos hírre augusztus 1-ig kellett várni. Egy tragédiáról tudósít e lapszám 3. oldali cikke:

vk_18860801_3o.jpg

A következő, számunkra érdekes cikk (egy árverési hirdetmény) pedig december 19-én olvasható (3. oldal):

Szerző: kugi  2016.01.18. 09:10 Szólj hozzá!

Címkék: iskola újságcikk püspöki szenttamás molnári

A mai bejegyzésben 75 évvel ezelőtti eseményekről írok a korabeli megyei újság, a Vasvármegye cikkei alapján. Az első, számunkra érdekes tudósítás a lap 1941. január 4-i számának 6. oldalán megjelent Vadászengedélyek a vasvári járásban c. cikk. Az 1940. szeptember 1-től vadászengedélyt kért személyek között olvashatjuk Marton József (Püspöktamási) nevét.

A megyei lap január 12-én egyházmegyei változásokról tudósított (7. oldal): 

vasvarmegye_19410112_7o.jpg

Egy községünk határában történt balesetről ír a Vasvármegye 1941. január 14-i száma az 5. oldalon:

Szerző: kugi  2016.01.13. 09:10 Szólj hozzá!

Címkék: gyász újságcikk egyháztörténet püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

Az 1884-es hírek után a mai bejegyzésben lássuk, miről írt a Vasmegyei Közlöny (VK) c. lap 1885-ben!

A március 15-ei lapszám 3. oldalán egy igazi bulvárhírt találunk:

vk_18850315_3o.jpg

A főrendiház vasi arisztokratáit sorolja fel a VK 1885. május 23-ai száma a 3. oldalon. A lista élén a 2 évvel korábban elhunyt gróf Festetics György fiát találjuk:

Szerző: kugi  2016.01.06. 08:48 Szólj hozzá!

Címkék: posta vasút adó bűnügy újságcikk szenttamás molnári

 A mai bejegyzésben egy 50 évvel ezelőtti újságcikket teszek közzé, mely a falu fejlődéséről szól (Vas Népe 1965. december 21. 3. oldal). Kicsit talán hosszúnak (és kép nélkül száraznak) tűnik így, de az eredetileg 3 hasábos cikket nehéz volt másképp megjeleníteni. A címe ez volt:

vn_19651221_3o_cim.jpg

A cikk pedig így szól:

vn_19651221_3o_1.jpg

Szerző: kugi  2015.12.21. 08:50 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság közigazgatás tanács névsor újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben 1940 decemberi újságcikkeket teszek közzé a Vasvármegyéből. A december 5-ei lapszámban a 4. oldalon felteszik a kérdést:

vasvarmegye_19401205_4o_a.jpg

A válasz pedig községünk vonatkozásában így szól:

vasvarmegye_19401205_4o_b.jpg

th. főközl.: törvényhatósági főközlekedési

vic.: vicinális

A korabeli megyei lap december 13-i számának 6. oldalán jelent meg az alábbi cikk:

Szerző: kugi  2015.12.11. 12:22 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás újságcikk püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

Az 1883-as bulvárhírek után lássuk, miről írt a Vasmegyei Közlöny c. megyei lap (VK) községünk vonatkozásában 1884-ben!

Vasúti menetrendet találunk a lap 1884. július 13-ai számának 4. oldalán:

vk_18840713_4o_a.jpgvk_18840713_4o_b.jpg

Egy elhunyt tanító sírjának felújításához adakozott a szenttamási Tormássy Károly (VK 1884.10.12. 3. oldal):

Szerző: kugi  2015.12.09. 09:05 Szólj hozzá!

Címkék: iskola vasút adó újságcikk molnári

A fenti cím pontosításra is szorul, ugyanis a Vasmegyei Közlöny c. lap községünk vonatkozásában 1883-ban nem bulvárhíreket, hanem gyászhíreket közölt. Méghozzá Festetics Györgyről, két alkalommal.

A gróf nekrológját is tartalmazta a lap február 18-i számának cikke (2. oldal - sajnos egy kissé nehezen olvasható):

vk_18830218_2o_a.jpg

Szerző: kugi  2015.11.30. 08:25 Szólj hozzá!

Címkék: gyász újságcikk szenttamás festetics györgy molnári

A mai bejegyzésben újságcikkeket teszek közzé 1959 novemberéből a Vas Népe c. megyei napilap hasábjairól. 

Az első a november 4-i lapszám 8. oldalán található:

vn_19591104_8o.jpg

A következő hír a november 12-i lapszám 6. oldalán megjelent Széljegyzetek a vasvári járásból c. cikk része volt:

Szerző: kugi  2015.11.25. 09:15 Szólj hozzá!

Címkék: sport újságcikk püspökmolnári

A Vasmegyei Közlöny (VK) 1881-es évfolyamának hírei után nézzük, miről írt ez az újság községünk vonatkozásában 1882-ben!

Mindössze 4 cikket találtam. Az első egy hirdetmény a július 30-ai lapszám 4. oldaláról:

vk_18820730_4o.jpg

A következő cikk egy álláshirdetés a VK 1882. október 15-i számából (2. oldal): 

Szerző: kugi  2015.11.13. 08:50 Szólj hozzá!

Címkék: posta kocsma bűnügy újságcikk püspöki szenttamás festetics györgy molnári

A mai bejegyzésben 75 évvel ezelőtti újságcikkeket teszek közzé a Vasvármegye c. megyei lapból.

Az első cikk az újság 1940. november 7-i számának 6. oldaláról való:

vasvarmegye_19401107_6o.jpg

Ugyanezen az oldalon olvashatjuk a "Lósorozás lesz november hónapban a vasvári járásban" kezdetű rövidhírt. Eszerint a lónyilvántartási jegyzékek egyeztetésére Püspöktamásiban és Rábamolnáriban (továbbá Vasváron és Rábahídvégen) november 20-án kerül sor.

A Vasvármegye 1940. november 8-i számának 5. oldaláról ez a cikk érdekes számunkra:

Szerző: kugi  2015.11.09. 09:25 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság bűnügy újságcikk püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben 3 rövidhírt ismertetek a Szombathelyi Ujság c. lapból 1915 őszéről.

Az első cikk az október  24-ei lapszám 5. oldalán jelent meg:

szu_19151024_5o.jpg

Piri (vagy Piry) István községünkben született, életrajzát ebben a posztban mutattam be.

Szerző: kugi  2015.11.04. 09:12 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk egyháztörténet rábamolnári száz éve történt rábaszenttamás I. világháború

Egy régi bejegyzésben már írtam Püspöktamási 1929-es létrejöttéről. A folyamat azonban már korábban megindult (1927-ben biztosan). Erről tanúskodik a Vasvári Újság 1927. október 23-ai számában a 3. oldalon megjelent alábbi cikk, melyből megismerjük a püspöki falurész hivatalos álláspontját:

vu_19271023_3o.jpg

Szerző: kugi  2015.10.26. 08:43 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás újságcikk rábapüspöki rábaszenttamás

A mai bejegyzésben 3, községünkkel kapcsolatos újságcikket teszek közzé a Vas Népéből 1965 őszéről.

Az első egy olvasói levél az Olvasók fóruma rovatból a szeptember 29-ei lapszám 4. oldaláról: 

vn_19650929_4o.jpg

Az illetékesek válaszát október 13-án közölte a lap a 4. oldalon:

Szerző: kugi  2015.10.21. 09:11 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben 2 újságcikket teszek közzé a Vasvármegye c. lapból 1940 októberéből. Az első az október 19-ei lapszám 8. oldalán olvasható:

vasvarmegye_19401019_8o.jpg

Az alábbi rövidhír pedig a Vasvármegye 1940. október 23-i számának 6. oldalán jelent meg:

Szerző: kugi  2015.10.19. 07:58 Szólj hozzá!

Címkék: újságcikk egyháztörténet vízrendezés püspöktamási hetvenöt éve történt

süti beállítások módosítása