dea_k_ferenc_ellinger.jpg1872 májusában több korabeli újság is beszámolt róla, hogy Deák Ferenc zalai birtokairól Rátótra utazott vendégségbe Széll Kálmánhoz, aki országgyűlési képviselő volt ekkor. De ők ketten rokonságban is álltak egymással: Széll Kálmán ugyanis Deák Ferenc gyámleányát, Vörösmarty  Mihály lányát, Vörösmarty Ilonát vette feleségül.

A részleteket fontosnak tartó, jól értesült korabeli lapok megemlítették az útvonalat is, mely szerint a "haza bölcse" Kanizsáról vonattal jött Molnáriig (nem helyi lakosoknak: ma Püspökmolnári), innen pedig kocsival utaztak Rátótra.

Álljon itt erről az utazásról a Budapesti Közlöny című újság 1872. évi május 25-ei számának tudósítása (943. oldal): 

budapestikozlony_18720525_943o_molna_ri.jpeg

Mivel a lap megjelenése, május 25-e abban az évben szombatra esett, így a cikkben említett "múlt szombat" május 18-a volt. Tehát Deák Ferenc ezen a napon biztosan járt községünk területén! A belterületen biztosan nem, ugyanis azt minden bizonnyal megírták volna a lapok, mint ahogy azt is, ha gróf Festetics György is fogadta volna! A gróf - volt miniszter, aki Deák tágabb köréhez tartozott - ekkor tehát nem volt "itthon". (A grófné - ha Molnáriban tartózkodott - esetleg kikocsizhatott az "öregúr" elé, de erről nem írtak a lapok. És természetesen vonatra váró helybeliek is láthatták a "haza bölcsét".)

Lényegében csak ugyanezt az információt ismerteti a Magyarország és a nagyvilág című újság is (1872.06.02. 263. oldal), de azért lássuk annak is a szövegét:

magyarorsza_g_e_s_a_nagyvila_g_18720602_263o_molna_ri.jpeg

Az elektronikusan elérhető korabeli újságok közül a Fővárosi Lapok és a Politikai Ujdonságok említi még meg röviden az utazás tényét, de az utóbbi lap cikkében Molnári már nem szerepel.

Széll Kálmán wikipédia-oldala szerint Deák Ferenc 1868-tól 1875-ig a nyarat mindig a Széll-kastélyban töltötte Rátóton, de a többi évben Molnárin keresztül történő utazásnak eddig nem találtam nyomát.

Széll Kálmán édesanyja egyébként felsőőri Bertha Julianna volt, aki 1817-ben Rábahídvégen született.

 

>>> Az előző poszt: Babonák és népszokások a Falukrónikából <<<

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2020.05.18. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: közélet vasút molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr715686844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.