Október 6-a van, nemzeti gyásznap. Emlékezzünk az 1849-ben ezen a napon Aradon kivégzett főtisztekre, a Pesten kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnökre és a többi mártírra! És emlékezzünk a Batthyány Lajost újratemető, később szintén október 6-án elhunyt Piry Cirjék atyára, aki községünkben született!

A mai témánk is kapcsolódik 1848-49-hez: egy rendkívül érdekes információt szeretnék megosztani a kedves Olvasóimmal.

Az Életünk című folyóirat 1967. évi 1. számának 105-106. oldalán találtam egy rövid cikket, mely szerint Püspökmolnáriból került egy rendkívül ritka, a gyermek Görgeyt ábrázoló portré a szombathelyi Smidt Múzeumba. Az adományozó Balikó Mihályné szül. Hutflesz Gabriella (1892-1968) volt, az egykori evangélikus igazgató tanító, Balikó Mihály (1888-1963) felesége. (Unokájuk, ifj. Balikó Mihály megerősítette a cikkben leírtakat.) Az adományozó nevét, lakhelyét csak a cikk végén található lábjegyzetében említik, de így is érdekes kultúrtörténeti epizódról van szó.

Az Életünk említett cikke így szól:

gorgey1a.jpg

Szerző: kugi  2017.10.06. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: 1848 újságcikk püspökmolnári

A mai bejegyzésben 100 évvel ezelőtti újságcikkeket ismertetek. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Az alábbi bűnügyi hír a Szombathelyi Ujság című lap 1917. szeptember 27-i számának 4. oldalán jelent meg:

szu_19170927_4o.jpg

Szerző: kugi  2017.09.29. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: adó bűnügy újságcikk száz éve történt rábaszenttamás

A mai bejegyzésben 3 újságcikket teszek közzé 1942 szeptemberének végéről. (A "75 éve történt" sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Az alábbi beharangozót a Vasvármegye című lap 1942. szeptember 20-i számának 11. oldalán találjuk: 

vasvarmegye_19420920_11o.jpg

Két nappal később a lap 8. oldalán megjelent alábbi hirdetményben is említik a korabeli 2 községet:

Szerző: kugi  2017.09.25. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület malom újságcikk közegészségügy püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

Korábban már bemutattam a községi termelőszövetkezet helyzetét  1960-ban1961-ben, 1962-ben, 1963-ban és 1964-ben. Most nézzük meg az 1965-ös állapotot!

rabamtsz_1965_3.jpg

Szerző: kugi  2017.09.22. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság püspökmolnári

Ebben a bejegyzésben 75 éve történt eseményeket idézek fel - korabeli újságcikkek segítségével. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Először egy bűnügyi témájú tudósítást olvashatunk a Vasvármegye című lap 1942. szeptember 12-i számának 2. oldaláról:

vasvarmegye_19420912_2o.jpg

A szeptember 15-ei lapszám 7. oldalán az alábbi cikkben pedig Rábamolnári szerepelt:

Szerző: kugi  2017.09.18. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás bűnügy újságcikk püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben az utolsó csoportját teszem közzé azoknak a képeknek, melyeket Kiss Ervinnétől (szül. Kovács Márta) kaptam. Márti néninek ezúton is köszönöm a képeket!

kmt_15a.jpg

Az első kép egy téesz-zárszámadás során készült, 1969-70-71 körül, a kultúrház udvarán. A kultúrházban volt a gyűlés, és a szomszédban, Márti néni szüleinek házánál főztek, onnan hordták át az ételt. A képen a a tálalók és a néptánccsoport fiú tagjai, jobbról balra: Sipos Antal, Sipos ...(?), Varga Károly, Timár György, Piri József, Nagy Béla, Pápai Béla vagy György, elöl Varga Csaba. Az asszonyok pedig jobbról Böröcz Imréné, Kovács Antalné, Greffer Györgyné és takarásban még valaki.

Szerző: kugi  2017.09.15. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép kultúra kultúrház szüreti felvonulás püspökmolnári püspöktamási II. világháború

A mai bejegyzésben 3 db újságcikket ismertetek 1917 őszéről, mindet a Vasvármegye című lapból. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Az első az 1917. szeptember 4-i lapszámban olvasható (3. oldal), ahol bűnügyi rövidhíreket közöltek:

vasvarmegye_19170904_3o.jpg

A számunkra érdekes következő cikk a Vasvármegye szeptember 12-i számának 8. oldalán olvasható:

Szerző: kugi  2017.09.11. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: adó bűnügy újságcikk rábamolnári száz éve történt rábaszenttamás

A helyi evangélikusokról már többször írtam. Ezúttal szintén velük kapcsolatban ismertetek egy újságcikket, ami a Harangszó című folyóirat 1925.szeptember 27-i számának 310. oldalán jelent meg. Így szól:

harangszo_19250927_310o.jpg

Szerző: kugi  2017.09.08. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület evangélikus névsor újságcikk rábaszenttamás

A plébánia irattárában megtalálható az a helyszínrajz, ami 1970-ben készült, és rajta a bontásra váró régi plébániaépület és környéke látható. A mai bejegyzésben ezt a dokumentumot mutatom be.

A térképes (alaprajzi) rész így néz ki:

2014-05-07_18_29_06.jpg

Fent láthatjuk tehát a régi paplak épületét, a kultúrházzal (itt: mozi) egybeépülve, a plébánia melléképületeit, a jobb alsó sarokban a tanács és a posta épületét, balra pedig egy magánházat.

Az irat bal felső sarkában ezek az információk olvashatók:

Szerző: kugi  2017.09.04. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: térkép plébánia püspökmolnári

A mai bejegyzésben folytatom a Kiss Ervinné szül. Kovács Mártától kapott képek bemutatását. Ezúttal régi iskolai csoportképek következnek. Márti néninek ezúton is köszönöm a fotókat!

Először lássuk az 1962-63-as tanév 1-2. osztályos diákjainak csoportképét:

kmt_28.jpg

Az ülő sor balról jobbra: Békefi Ilona, Babós Edit, Kiss Béla, Kozma Éva, Gazdag Károly, Nagy Lászlóné tanító, Németh (?) Margit, Szabó Gyula, Horváth Anna, Szalai Péter, Kiss Erzsébet

Mögöttük állnak, jobbról balra: Kranczl Imre, Csejtey Erzsébet, Németh Sándor, Kovács Ágota, Babós László, Kozma Judit, Varga Károly, Szele Emília

Hátsó sor, balról jobbra: Varga Julianna, Kovács István, Sipos Antal, Molnár Zoltán (?), Kovács Lajos, Herczeg Piroska, Cser József, Major József, Szalai István, Kiss Edit.

Most lássuk ugyanezeknek a tanulóknak a 3-4. osztályos csoportképét az 1964-65-ös tanévből:

Szerző: kugi  2017.09.01. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép iskola névsor püspökmolnári

Korábban már bemutattam a községi termelőszövetkezet helyzetét  1960-ban1961-ben, 1962-ben és 1963-ban. Ma az 1964-es állapotot vesszük vizsgálat alá. Ekkor így festett a Rába MTSZ:

rabamtsz_1964_1.jpg

Szerző: kugi  2017.08.28. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság püspökmolnári

A mai bejegyzésben 4 ötven évvel ezelőtti újságcikket mutatok be a Vas Népéből (VN). (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Először egy rövidhírt találunk az 1967. augusztus 20-i lapszám 12. oldalán: 

vn_19670820_12o.jpg

Az augusztus 20-i (akkor: alkotmány napi) ünnepségekről szóló cikkben is benne van Püspökmolnári (VN 1967.08.22. 3. o.):

Szerző: kugi  2017.08.25. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben egy 50 évvel ezelőtt megjelent újságcikket ismertetek a Vas Népe c. megyei lapból. (A sorozat előző része itt olvasható.) Pontosan az 1967. augusztus 18-i lapszám 3. oldalán jelent meg, a főcíme és az alcíme pedig ez:

vn_19670818_3o_cim.jpg

A cikk pedig így szól:

Szerző: kugi  2017.08.18. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Az ún. Bach-korszakból (1851-59) községünk vonatkozásában nem sok információm van (nem is nagyon kutattam a korszakot), ezért is örültem meg nagyon, amikor a Hivatalos Értesítő című lap 1858. augusztus 19-i számának címlapján (!) találtam valamit. Egy árverési hirdetményt, amelyet az akkori "vasvári császári-királyi szolgabírói hivatal" tett közzé. Így szól:

m1858_1.jpg

Szerző: kugi  2017.08.14. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás újságcikk molnári

Aratási áldomás 1967-ben

A mai bejegyzésben 2 ötven évvel ezelőtti újságcikket mutatok be a Vas Népéből (a sorozat előző része itt olvasható). Mindkét cikk ugyanazzal a témával kapcsolatos: a helyi Rába MTSz aratási áldomásával. Az első egy rövidhír az 1967. augusztus 5-i lapszám 6. oldaláról:

vn_19670805_6o.jpg

Majd egy részletes tudósítást olvashatunk az augusztus 10-i lapszámban (3. oldal) "Bort, búzát, békességet" címmel, amit a jobb olvashatóság érdekében két részre vágtam:

Szerző: kugi  2017.08.11. 14:54 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Korábban már bemutattam a községi termelőszövetkezet helyzetét  1960-ban, 1961-ben és 1962-ben, ma az 1963-as állapotot vesszük vizsgálat alá. Ekkor így festett a Rába MTSZ:

rabamtsz_1963_3a.jpg

Szerző: kugi  2017.07.31. 07:41 Szólj hozzá!

Címkék: mezőgazdaság püspökmolnári

kmt_2.jpgKorábban már írtam a községünkben egykor működött néptánc-csoportról (lásd itt), illetve bemutattam a csoport egyik szereplését is 1970-ben (ez a poszt pár napja új képpel és nevekkel bővült).

A  csoportnak tagja volt Kovács Márta (ma Kiss Ervinné) is, akitől a közelmúltban sok érdekes képet kaptam a tánccsoportról, melyet ezúton is köszönök!

Márti néniék osztályfőnöke akkoriban Szalai Ferenc volt, felesége pedig a tánccsoport vezetője. Ebből az osztályból 10-en táncoltak!

A bal oldali fénykép 1970-ből való, a néptáncfesztivál előtt fotózásra vitték a táncosokat. Balról jobbra: Kovács Valéria, Babos Edit, Kovács Márta, és Varga Csaba látható.

A lenti - kissé elmosódott - csoportképen a felső sorban balról Kovács Ferenc, Perjési József, Szalai Ferencné csoportvezető (Marika néni), Pápai György, Szilassy József áll; a középső sorban balról Kovács Márta, Rodler Ilona, Hujber Anikó, Babos Mária, Lakics Irén, Babos Anna, alul pedig Németh Mária, Lakatos Mária, Greffer Mária, Varga Valéria látható.

Szerző: kugi  2017.07.28. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép egyesület névsor püspökmolnári

A mai bejegyzésben 3 újságcikket teszek közzé 1917 júliusának végéről és augusztus első feléből. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Az első egy hirdetés a Vasvármegye című megyei lap 1917. július 26-is számának 4. oldaláról: 

vasvarmegye_19170726_4o.jpg

A hirdetést a július 31-i lapszámban a 4. oldalon újra közzétették. 

A megyei újság augusztus 7-i száma szintén a 4. oldalon az alábbi hírt közölte:

Szerző: kugi  2017.07.24. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kocsma közigazgatás újságcikk rábapüspöki száz éve történt rábaszenttamás

A közelmúltban egy érdekes könyvvel ajándékozott meg Kaszás Péterné, Kati néni (akinek ezúton is köszönöm az ajándékot!): az egykor édesanyja, Szabó Istvánné tulajdonában lévő Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék című kötetével. A könyv előszavát "József főherceg királyi fensége, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke" írta. (Kiadja a Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala. Budapest, 1939.) A kötetből megyénkénti változat készült, úgy, hogy a könyv I. része az egész Dunántúlról szól, a lényegesen rövidebb II. rész viszont csak egy adott megye községeinek ismertetőjét tartalmazza. A Vas vármegye településeit bemutató részben a mi falunk korabeli 2 elődközségéről ez olvasható:

dunantulivarmegyek_pt_580o.jpgdunantulivarmegyek_rm_581o.jpg

A könyv végén személyi adattár található, "azokról, akik a mű létesítését előmozdították", azaz: akik előfizettek a kötetre. De szép megfogalmazás! Ebben hat, községünkben született vagy itt élt személy életrajzára akadtam rá, ABC-sorrendben az alábbiakra:

Szerző: kugi  2017.07.21. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás névsor püspöktamási rábamolnári

A mai posztban folytatom a 75 éve történt események felidézését korabeli újságcikkek alapján. (A sorozat előző darabja ide kattintva olvasható.) 

Először egy rövidhírt olvashatunk a Vasvármegye című lap 1942. július 16-i számában (7. oldal):

vasvarmegye_19420716_7o.jpg

Kovács Miklós vegyesboltjáról itt közöltem képet. (Kovács úr egyébként - 1939-ben legalábbis - a kormánypárt helyi szervezetének titkára volt, 1931-ből fennmaradt életrajza itt olvasható.)

Az átnézett újságokban apróhirdetések böngészésére sajnos nincs időm, de erre a hirdetésre véletlenül ráakadtam a Vasvármegye 1942. július 25-i számának 8. oldalán: 

Szerző: kugi  2017.07.17. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület újságcikk püspöktamási rábamolnári hetvenöt éve történt

süti beállítások módosítása