Ebben a régi bejegyzésben már közzétettem Molnári belterületi térképét 1857-ből, ami egy kataszteri térkép részlete volt. Ma ezt a bizonyos teljes térképet mutatom be.

Az 1:2880 méretarányú, német és magyar nyelvű, összesen 72x58 cm méretű kéziratos papírtérkép 6 szelvényből áll + a címlap. Utóbbi így néz ki:

1857_cimlap.jpg

Az 1. szelvény a falu külterületének északnyugati részét ábrázolja:

Szerző: kugi  2017.01.30. 07:59 Szólj hozzá!

Címkék: térkép molnári

A közelmúltban levelet kaptam a blog egyik olvasójától a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsátról Farkas Lászlótól, aki egy egykori rábamolnári lakos, Berényi Jenő tanító rokonait keresi. Farkas úr szerint Berényi Jenő a Somogy megyei Zákány község köztiszteletben álló igazgató-tanítója és egyben a Templomépítő Bizottság elnöke volt; nevéhez fűződik az ottani római katolikus templom 1930-31-ben történt felépítése.

Olvasónk életrajzot is küldött a keresett személyről, amely így szól:

berenyi_jeno_1a.jpg

Szerző: kugi  2017.01.27. 07:56 Szólj hozzá!

Címkék: iskola egyháztörténet molnári

A mai bejegyzésben az 50 évvel ezelőtti történések ismertetését folytatom a Vas Népe (VN) cikkei alapján. (A sorozat előző bejegyzése itt olvasható.)

A megyei napilap az 1967. január 24-i számának 6. oldalán közölte az alábbi rövidhírt:

vn_19670124_6o.jpg

Egy kulturális témájú rövidhírben említik községünk nevét a VN február 1-i számának 6. oldalán:

Szerző: kugi  2017.01.23. 08:00 Szólj hozzá!

Címkék: választás kultúra kultúrház mezőgazdaság újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

A mai bejegyzésben ismét Horváth Ritától kapott fotókat mutatok be, akinek ezúton is köszönöm az információkat!

Az első két kép a '80-as években készült az egykori tejcsarnok mellett, ahova lovaskocsin hozták a téeszből a tejet. A felső nélküli férfi Rita édesapja, Horváth József (1962-), a többi személy egyelőre ismeretlen. Valaki felismeri őket?

14.jpg

Szerző: kugi  2017.01.20. 08:04 Szólj hozzá!

Címkék: kép mezőgazdaság óvoda egyháztörténet püspökmolnári rábamolnári

A mai bejegyzésben 75 évvel ezelőtti újságcikkeket ismertetek. Az első - ami községünkkel kapcsolatos - a Vasvármegye című megyei lap 1942. január 6-i számának 6. oldalán olvasható:

vasvarmegye_19420106_6o.jpg

Szerző: kugi  2017.01.18. 08:08 Szólj hozzá!

Címkék: közlekedés gyász újságcikk egyháztörténet püspöktamási hetvenöt éve történt

A mai bejegyzésben 3 rövidhírt teszek közzé 1951 januárjából, melyek a Vasmegye c. lapban jelentek meg.

Az első cikk a január 4-i lapszám 6. oldalán olvasható:

vasmegye_19510104_6o.jpg

Következik egy iskolai hír (Vasmegye, 1951.01.12. 6. oldal):

Szerző: kugi  2017.01.16. 07:40 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság iskola mezőgazdaság bűnügy újságcikk püspökmolnári

süti beállítások módosítása