1.jpgA mai bejegyzésben 6 régi fotót teszek közzé, melyet olvasónk, Horváth Rita küldött a blog számára. Ezúton is köszönöm neki a képeket és a hozzájuk írt információkat!

 

Balra Csejtei Lajos (1938-1992) és Bencsik Etelka (1941-) esküvői képét látjuk.

Etus néni Bencsik Károly és Németh Karolin idősebbik lánya, egyben Rita nagymamájának unokatestvére.

 

 

A lenti képen Molnár Róbertné (1965-1990) szül. Horváth Ilona (Ica) és egy ismeretlen kislány látható, a kép a Dózsa György u. 17. számú ház udvarán készült. Horváth Ilona olvasónk nagynénje és a keresztanyja volt, 4-5 éves lehetett a képen.

Szerző: kugi  2016.11.18. 08:41 Szólj hozzá!

Címkék: kép névsor püspökmolnári

Míg a római katolikus templomról korábban már többször írtam itt a blogon (pl. ebben vagy ebben a bejegyzésben), addig az evangélikus imaházról még nem - eddig. Az alábbi cikk az Evangélikus Élet c. lap 2003. november 23-i számában jelent meg, és mivel nem túl régi, ezért sokat gondolkodtam, hogy "lehozzam-e". Végül a megjelentetés mellett döntöttem, hiszen ahogy telik az idő, úgy ez is egyre inkább történelemmé válik, másrészt így azokhoz is eljut, akik a nyomtatott lapot nem ismerik.

A cikk címe és kezdőképe ez:

evangelikus_elet_20031123_1.jpg

A cikk szövege pedig így szól (a jobb alsó sarokban látható nyílra kattintva a szöveg nagyítható):

Szerző: kugi  2016.11.16. 07:56 Szólj hozzá!

Címkék: evangélikus újságcikk püspökmolnári

A mai bejegyzésben egy 1941-es vasúti balesetet mutatok be korabeli iratok alapján. Nézzük először a tényeket röviden:

hidor1.jpg

A dátumnál valamilyen óriási elírás van... Az említett helyszínrajz viszont az iratcsomóból hiányzik.

Az alábbi jelentés részletesen kifejti a történteket:

Szerző: kugi  2016.11.14. 07:55 Szólj hozzá!

Címkék: híd vasút rábamolnári

süti beállítások módosítása