Az 1929-ben kitört, majd hamarosan hazánkat is elérő nagy gazdasági világválság súlyosan érintette a szegényebb rétegeket, Magyarországon - agrárország lévén - elsősorban a parasztságot. A hatások ellensúlyozására a gazdatársadalom élénk szervezkedésbe kezdett: ennek egyik jelentős eleme volt a Kisgazdapárt újjáalakítása, de a különféle gazdasági egyletek megszervezése is.

Püspöktamásiban is létrejött egy ilyen szervezet, a Püspöktamási Gazdakör, mely a Vasmegyei Gazdasági Egyesület fiókszervezete volt. Az alábbiakban ennek a megalakulásáról számolok be. (A helyi gazdák szervezkedésére már volt példa korábban, szintén fiókszervezetként: a Rábapüspöki Gazdakörre gondolok.)

A szervezet alakuló közgyűlésére 1931. november 29-én került sor, a megyei anyaegyesületet szentmártoni Radó Lajos képviselte. A gyűlésen 42-en jelentek meg, mindannyian püspöktamási lakosok, közülük 41 férfi és 1 nő. A foglalkozási arányok: 38 földműves, 1 tanító, 1 kőműves, 1 kovács és 1 háztartásbeli. A tagok névsora:

PT gazdakör tagsága.jpg

Az ülés levezető elnöke Mátyás Ferenc földműves lett, a jegyzőkönyvet Balikó Mihály evangélikus tanító vezette, hitelesítőknek pedig Rodler Józsefet és Papszt Lajost választották meg.

A megyei anyaegyesület és fiókszervezeteinek alapszabályát a belügyminiszter 130604/1931. szám alatt hagyta jóvá, amit felolvastak a jelenlévőknek. Ennek ismeretében kimondták a szervezet megalakulását, majd megválasztották a vezetőséget.

A gazdakör elnöke Szanyi Antal lett, alelnökök: Szijártó György és Kovács Lajos, választmányi tagok: Sipos István, Tóth Lajos, Mátyás Ferenc, Babos József, Hullmann Sándor és Szabó József. Jegyzőnek Kiss Lajost, pénztárnoknak Tőke Gyulát, könyvtárosnak Rodler Sándort választották, a számvizsgáló bizottságba pedig Papp Lajos, Bódis György és ifj. Kovács János került.

Ezt követően a levezető elnök megköszönte az együttműködést és a gazdakör eredményes műkdésére Isten áldását kérte, majd az alakuló közgyűlést berekesztette. Hogy a szervezet milyen érdemi munkát végzett, ill. meddig működött, azt még jelenleg is kutatom. Akinek van információja a gazdakörről, kérem, tudassa velem!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! Ott jelenleg 49 kép is megtekinthető!

Szerző: kugi  2013.09.11. 08:49 Szólj hozzá!

Címkék: egyesület névsor püspöktamási

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr495505068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása