Sorozatom mostani bejegyzésében az iskolai napköziotthon épületét mutatom be egy régi és egy mai fotó segítségével. A képek alatti "tovább" gombra klikkelve a bejegyzés folytatódik!

napközi_archív.jpgnapközi_ma.jpg

A képeken látható épület 1962-ben készült "politechnikai épületnek". 1967 óta napköziotthonként szerepel (a régi képen látható címer körirata is ez), gyakorlatilag ez a konyha és az étkező épülete, a hozzá kapcsolódó helyiségekkel. Ma már főzés nem folyik itt, csak melegítés.

A képek összevetésével több változást is látunk. Egyrészt ilyen a mai kép bal oldalon látható, a bejárat elé épített üveges terasz, másrészt az épület előtt álló régi Prinz Gyula-emlékoszlop, mely néhány éve került ide. Korábban itt egy úttörő emlékmű állt. Az épületről a két kémény is lekerült, pontosabban funkciójukat átvette az üveges terasz takarásában álló kazánház kéménye.

További jelentős változást látunk a képek jobb szélét összevetve. Régen itt még a földbe süllyesztett autógumik álltak, melyet tornaórákon sorversenyek lebonyolítására lehetett használni. Az új szárny és a tornacsarnok megépülését követően aztán itt alakították ki az iskolaudvar bejáratát.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2011.11.07. 15:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép iskola akkor és most püspökmolnári prinz gyula ámk prinz gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr193356672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása