Korábban már több újságcikket is közöltem az újjáépülő molnári vasúti hídról (legutóbb például itt), és most egy újabb ilyen következik. A Vas Népe 1964. január 14-i száma közölte az alábbi fényképes írást az 5. oldalon:
Egy korábbi bejegyzésben felvázoltam néhány kérdést községünk 19. századi történetéhez, amiket jó lenne feltárni, egy tavalyelőtti bejegyzésben pedig a középkorral kapcsolatos kérdéseimet fogalmaztam meg. De izgalmas kérdések a 20. század kapcsán is vannak, melyek közül összeszedtem néhányat.
1. Korábban már többször írtam a molnári kastélyról (pl. itt). Vajon miért bontatta le az (egyelőre még számomra ismeretlen nevű) tulajdonosa ezt az elhagyatottságában is impozáns épületet? Azt hallottam, hogy az utolsó tulajdonos egy zsidó származású bankár vagy bank volt. De vajon ki lehetett konkrétan? A lebontás alternatívájaként az is szóba került, hogy a Szociális Testvérek Társasága nevű rend (melyhez fiatalon a későbbi nemzetgyűlési képviselő, Slachta Margit is tartozott) valamilyen módon hasznosította volna az épületet (szociális otthonnak, kórháznak, internátusnak). Vajon ez miért hiúsult meg? E kutatásokat nehezíti, hogy az I. világháború utáni évtizedből kevesebb forrás maradt fenn, és a járási újság is csak 1926-tól jelent meg ismét.
2. A II. világháború - szemben az I. világégéssel - közvetlenül is érintette a magyar településeket, így térségünket is. Nemcsak a légitámadás veszélyének voltak kitéve az itt élők, de a front is átment a vidéken. Néhány adatom van a település környéki harcokról, a lakosságnak a németekhez és a szovjet hadsereghez, ill. a háborús megpróbáltatásokhoz való viszonyáról, de ez a kép még koránt sem teljes. Visszaemlékezések és levéltári források alapján ezt a témát szeretném alaposabban feltárni.
Címkék: személyes híd kastély II. világháború
Ahogy arról már itt írtam, térségünkben mozgalom indult egy új Rába-híd megépítéséért. Ennek a folyamatnak a következő állomásáról számol be a Vasvármegye c. megyei újság 1913. szeptember 30-i száma az 5. oldalon:
Címkék: híd újságcikk rábapüspöki száz éve történt
A Rába északi partján élőknek régi vágya volt, hogy hídon át tudják elérni a járási székhelyet, Vasvár nagyközséget (és ne csak révésszel tudjanak átkelni a folyón). Száz éve elérhető közelségbe került ez az álom. Erről szól a Vasvármegye című megyei újság 1913. szeptember 26-i számának 5. oldalán megjelent cikk:
Címkék: híd újságcikk rábamolnári rábapüspöki száz éve történt rábaszenttamás
Hídépítők
Ahogy egy korábbi bejegyzésben már írtam róla, 1963-ban elkezdték felújítani a második világháború utolsó heteiben a németek által megrongált molnári vasúti hidat. A hídépítők munkájáról, itteni mindennapjairól számol be a Vas Népe 1963. augusztus 23-i számának 5. oldalán megjelent Hídépítők című cikk:
Címkék: híd újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
Megemelték a vasúti hidat
Ötven évvel ezelőtt, 1963 augusztusában javában folyt a németek által megrongált püspökmolnári vasúti híd (kép róla itt) felújítása. Ennek egy érdekes momentumáról számolt be a Vas Népe az augusztus 8-i szám címlapján. (A szöveg a kép alatti "tovább" feliratra kattintva olvasható.)
Címkék: híd vasút újságcikk püspökmolnári ötven éve történt
50 évvel ezelőtt, 1963 nyarán a Rábán új híd épült a németek által 1945-ben megrongált vasúti híd helyett. A munkálatok során azonban egy tragikus haláleset történt, melyről a Vas Népe című megyei újság június 9-i száma a 10. oldalon az alábbiak szerint számolt be:
Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! Ott egyébként jelenleg 29 fotó is megtekinthető!
Címkék: híd újságcikk püspökmolnári
1948. március 14-én a Szabad Vasmegye című lap 3. oldalán hatalmas főcím hirdette: "Elkészült a Rábamolnári híd". A cikkből pedig átsütött a kommunista propaganda (mivel az újság a kommunista párt lapja volt):
Címkék: híd újságcikk rábamolnári
Ahogyan arról itt már írtam, 1948-ban híd épült a Rábán Vasvár felé (az Új Vasvármegyében ezt püspöktamási hídként említik - tévesen). A hidat az Úttörő utca folytatásaként vezető úton lehetett elérni. A Szabad Vasmegye c. lap 1948. február 18-i számának 3. oldalán megjelent egy hír e híd közelgő átadásról:
Előzmény a lap január 1-i számának 5. oldaláról:
Címkék: híd újságcikk rábamolnári
Az Új Vasvármegye című lap 1948. január 3-i számának 3. oldalán jelent meg az alábbi cikk a készülő Rába-hídról (a kép alatti tovább feliratra kattintva a bejegyzés folytatódik):
Címkék: politika híd újságcikk püspöktamási
A II. világháború frontjának térségünkön való átvonulása után alig két héttel, 1945. április 12-én egy tragikus baleset történt a rábamolnári vasútállomáson. A mai bejegyzésben a 67 évvel ezelőtti eseményeket írom le a kéziratos Falukrónika alapján.
Háborús sérülés a molnári vasúti hídon (Fotó: MÁV)