Hetvenöt évvel ezelőtt már 1945 januárját mutatta a naptár. Milyen volt akkor az élet a korabeli plébánián, Püspöktamásiban? Hogyan élték meg a háborús viszonyokat? A Holpert István plébános által vezetett napló, a Historia Domus sok érdekességet rögzít, ebből idézek ma. (sorozat előző része itt olvasható.)

20171211_141938.jpg

Bár viszonylag jól olvasható a napló, de a még jobb olvashatóság kedvéért ide teszem a nyomtatott szöveget is:

Szerző: kugi  2020.01.17. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspöktamási II. világháború hetvenöt éve történt historia domus

Nagyapám, Kuglics László a Don-kanyarnál

1943. január 12-én indult meg a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, mely a II. magyar hadsereg súlyos veszteségét eredményezte... A mai bejegyzésben erre emlékezve a Don-kanyart megjárt nagyapám, Kuglics László (1920-2007) fotói közül mutatok be néhányat.

Nagyapám 1920-ban született, sorkikápolnai lakos volt, 1949-ben házasság révén került Püspökmolnáriba. A Don-kanyarnál a II. magyar hadsereg III. hadtestében a 35. gyalogezred rendfokozat nélküli katonája volt, tehát egyszerű baka. Szerencsésen túlélte a doni katasztrófát, hazajött, majd akkor vonultatták be újra, amikor a háború már az Alföldön folyt. Az oroszok szorították őket hátra, majd Bécstől nyugatra fegyverezték le őket. Itt, Stockeraunál esett szovjet hadifogságba, ahol 3 hónapot töltött. Onnan gyalog jött haza. A nagyapám a "hivatalos" katonai fotóján (ami Szilárd Tódor szombathelyi fényképész műtermében készült) így fest. Mellkasán a Tűzkereszt kitüntetés látható a kardokkal. (Ezt sajnos nem találtam meg.)

don4.jpg

Mivel nem vagyok jártas a korabeli fegyverek témájában, ezért aki pontosan meg tudja nevezni az alábbi képeken látható fegyvereket, őt kérem, írja meg nekem! 

Az alábbi kép még 1942 nyarán, őszén készülhetett. A papa az álló katonák között jobbról a hatodik, a többieket - akárcsak a többi képen - nem tudom megnevezni. Aki felismer valakit, kérem, írja meg!

Szerző: kugi  2020.01.13. 07:30 8 komment

Címkék: kép személyes II. világháború

süti beállítások módosítása