A mai bejegyzésben 2 napi jelentést ismertetek 1945 májusából. Az elsőt május 7-én írta Sely Gulya körjegyző a járási főszolgabírónak (csak az előző bejegyzésből kimaradt). Így szól:

"Főszolgabíró Úr!

Jelentem, hogy megjelent tegnap este a községben (Rábamolnáriban - KG) Zsennye községből egy orosz katona állami civil emberekkel és tojást kért. A községbíró igyekezett bizonyítani, hogy a községben már nem lehet 1000 drb tojást összeszedni, mert a tyukok egy részét elvitték, egy része elhullott, és az állami orosz vasutasoknak is kell állandóan tojás. Utasította a községbírót, hogy ma délig az 1000 tojás meglegyen. A vasvári orosz parancsnokságtól engedélye nincsen. A csatolt írást adta. (Ez nincs meg a levéltárban - KG.) 

Kérem főszolgabíró urat, hogy a parancsnokságnál kieszközölni, hogy a község ezen 1000 tojás leadásától mentesíttessék, mert mint kiégett község is, ezt teljesíteni nem tudja. (Kiemelés tőlem - KG)

A község lakossága mindig készséggel leadott mindent, amit kértek, de most már ennyi tojást képtelen összeszedni. 

Jelentem továbbá, hogy az éjjel úgy 1 óra tájban a rábai vasúti hídon robbanás történt. Értesülésem szerint a robbanás a hidat megrongálta, hogy a forgalom megakadt." Ez mi lehetett? Tud róla valaki valamit?

A másik irat a rumi rendőrség köréből maradt fenn, és van Püspökivel kapcsolatos része. Mivel jól olvasható, ezért ide illesztem:

s7303910.JPG

Forrás: Vas Megyei Levéltár 1945. Napi jelentések

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2015.05.13. 08:48 Szólj hozzá!

Címkék: közigazgatás püspöktamási rábamolnári II. világháború

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr237455024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása