A múlt héten már bemutattam a községünkben talált őskori agyagedényt (fotóját lásd itt). Most nézzük meg, hogyan keletkezhetett a lelet?
A korabeli mocsáron át egy nomád törzs vagy család igyekezett célja felé. A mocsárban sem növényi eledelre, sem vadra nem találtak, az áradás miatt a zavaros vízben a halászat sem vezetett eredményre. Végszükségükben megölték az egyik 6-8 éves gyereket, s a hús megfőzéséhez tűzhelyet építettek. Egy vörös agyaggal kitapasztott, s így vízmentessé tett üregbe faszénparazsat tettek, erre helyezték rá az edényt, melyben először a körülötte megtalált darabokat süthették meg. Ezek elfogyasztása után a többi húst teszik az edénybe, és nemcsak oldalról töltik fel parázzsal, hanem az edényt agyagfedővel betakarva felülről is forró hamuval borítják be, hogy ki ne hűljön, és magában pároltan megsüljön.