Sorozatom 5. részében az egykori Molnári községet és a mai Püspökmolnári Petőfi utcáját vetem össze. A képek alatt a „tovább” gombra klikkelve szöveg is lesz!

Kast5.jpgmolnari_ma.jpg

A bal oldali kép közel száz éves már: valamikor a XX. század elején készült. A fotós Gyanógeregye felől érkezett, velünk szemben az akkori molnári főutca (a mai Püspökmolnári mellékutcája, a Petőfi utca) fasora látható – jobbról idősebb és magasabb fákkal. A kép bal szélén az első épület a kovácsműhely, a második a régi intézői lakás épülete. Középen, a fasortól jobbra a kastélyt körülvevő kőfal egyik bástyaszerű saroktornyát láthatjuk, kicsit jobbra, távolabb pedig a kastély kétemeletes, az 1860-as években épült szárnyának tetőzete és tornyocskái magasodnak. A fotó jobb szélén a Vadalma-kocsma kőfala látható.

Ma már a poros út helyett aszfaltozott úton érkezünk, a levegőt pedig légkábelek szelik át. Sem az épületek, sem a fasor nincs meg, csupán a kastély kőfalának egy része áll még.

Ha bárkinek van a birtokában régi fotó ezekről az épületekről (vagy a mai falu bármely másik épületéről, utcájáról), juttassa el hozzám, és viszontláthatja itt a blogon - természetesen névvel együtt!

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2011.10.15. 15:54 Szólj hozzá!

Címkék: kép kastély akkor és most püspökmolnári molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr893305208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása