A mai posztban az 1948 május végi bejegyzéseket ismertetem a Püspöktamási Plébánia naplójából, az ún. Historia domusból. A feljegyzéseket Holpert István plébános írta. (A "75 éve történt" sorozat előző, 1948 május eleji része itt olvasható.)

20171211_143411_1.jpg20171211_143421.jpg

20171211_143449.jpg

A szöveg gépelt változata így szól:

"1948. május 10.

Ma kezdtük meg Púskás Sándor vasvári igazgató-kántortanító, esp. ker.-i iskolalátogatóval a vasvári esperesi kerület rk. iskoláinak tavaszi tanulmányi ellenőrzését. Azzal az érzéssel látogatúnk, hogy ez lesz az utolsó látogatás a róm. kat. iskoláknál, mert már igen sokat hallunk a közeli államosításáról a hitvall. iskoláknak. Hála Istennek, rk. tanítóink az egész kerületben mindenütt igen szép eredménnyel működnek. Így iskoláink miatt nem kell szégyenkeznünk az áll. isk. felügyelők előtt sem.

(Bal oldali képen:) Púskás Sándor vasvári rk. ig.-tanító, esp.ker. isk. felügyelő.

(Jobb oldali kép:) Bárdosi Jenő ny. gútorföldei plébános, akit betegsége miatt ideiglenesen nyúgdíjazni kellett, az isk. látogatás napjaiban ő helyettesít; kúrzústársak és jóbarátok vagyúnk már 22 éve.

1948. május 24.

Földi Károly szombathelyi polg. iskolai tanár látogatta meg ma iskolánkat. Szép eredményt állapított meg.

1948. május 27.

Úrnapja van, a község búcsúja; körmenet nem volt az eső miatt. Ebéden Bárdosi Jenő helyettesem, Brúnner Ferenc szentléránti plébános, és dr. Szerdahelyi Imre körmendi járási főjegyzőék voltak a vendégeink.

1948. május 29.

Most van a bpesti Euch. Világkongresszus tiz éves jubileuma, ezért ma este 10 h-tól kezdve holnap hajnali 5 h-ig Szentségimádást tartunk. Este gyertyás, Szentséges körmenet volt, egész éjjel búzgón jöttek a hívek imádni a legm. Oltáriszentséget. A 4 h-kor kezdődő hajnalimisén igen sokan áldoztak. Jó segítség volt Bárdosi barátom. 

1948. május 31.

(Kép:) dr. Galambos Miklós zalaegerszegi apátplébános érkezett meglepetésszerűen. A régi jóbarátot mindig szívesen látjuk, érkezése soha nem lehet rosszkor. Kedves, finom, tiszta, papi lélek. - Végre sikerült kertünkben fényképfelvételt készítenem róla is (nehezen áll gép elé!), így behelyezhettem őt plébániám történetének könyvébe." 

Láthatjuk a leírtakból, hogy az atya jól sejtette a közelgő államosítást...

 

Kapcsolódó bejegyzések:

Az államosított katolikus iskola leltára

A katolikus iskola államosításának jegyzőkönyve

 

Kedves Olvasók! Mivel az elmúlt pár hónapban kevés időm volt kutatni, a korábban összegyűjtött anyagaim pedig egyre fogynak, ezért a blogbejegyzések száma a jövőben sajnos ritkulni fog... Ezen az segíthetne, ha kaphatnék Önöktől/Tőletek a blogon való közlésre régi családi fotókat, iratokat, történeteket. Kérem, járuljanak/járuljatok hozzá ily módon a bejegyzések számának növeléséhez, ezáltal pedig Püspökmolnári - és az itt élők - múltjának feltárásához!

E-mail címem: kugiblogja@gmail.com

 

>>> Az előző poszt: Váratlan jelentkező <<<

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2023.05.26. 07:00 Szólj hozzá!

Címkék: egyháztörténet püspöktamási hetvenöt éve történt historia domus

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr9118127208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása