IMG_0078.JPGMostani blogbejegyzésemben nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy a szenttamási falurészen (konkrétan a Béke utcában) ma is tetten érhető a középkor. Pedig első ránézésre egy átlagos falusi utcának tűnik, de sokkal több annál. Igazi középkori hangulata van! Állításomat 2 dologra alapozom: az utcaszerkezetre és a templomra. Nézzük őket egyenként!

Az utcaszerkezetet vizsgálva azt láthatjuk, hogy a Béke utca a Kossuth utca felől két irányból közelíthető meg (plusz a kultúrház udvara), további egy kijárat vezet észak felé, a mezőre. Régen azonban több bejárata is volt (pillantsunk ehhez az 1820-as térképre), de azokat időközben beépítették.

Az utca Nyugat-Kelet irányú tengelye a nyugati részén térré szélesedik (lásd a képen), ott áll kis halmon a Szent Tamás templom. (Hasonlót láthatunk Csempeszkopácson is – ahol még a templom is középkori falakkal maradt meg.)

És most képzeljük magunkat a középkorba, amikor az egyes házaknál az állatok részére nem voltak még tágas istállók. A legelőről hazatért teheneket, ökröket, disznókat behajtották a falu közepére, mögöttük pedig eltorlaszolták a kijáratokat. Így a jószágok éjszaka (vagy ellenség közeledésekor) biztonságban voltak, házakkal körülvéve, a falu központjában. A mai Béke utca formája ezt az archaikus, középkori utcaszerkezetet őrizte meg!

A másik, régmúltat idéző épület a templom. Már a 14. században állt itt „Isten háza”, amit 1572-ben átépítettek (azt nem tudjuk, hogyan). A középkor folyamán, de még 1697-ben is, a templom köré temetkeztek. Ekkoriban romossá lett, de a 18. században újra felépítették, Hogy ez az építkezés mit őrzött meg a középkori templomból, azt falkutatás nélkül lehetetlen megállapítani. Az azonban biztos, hogy a régi helyén épült fel (sőt, talán a régi alapokon). Ezt igazolja, hogy a falu térré kiszélesedő részén, kis halmon áll. A jelenlegi templom is keletelt, egyhajós, és félköríves apszissal záródik, a nyugati homlokzatán előreugró harangtoronnyal: ez az alaprajz pedig középkori eredetű! Tudjuk, hogy valahol a templom mélyén van Molnári Kelemen középkori győri püspök kriptája – és talán a 18. században jakabházi Sallér István alnádor is emiatt választotta a templomot temetkezőhelyül. (Hogy a Sallér-kripta elrendezése következménye lehet-e Kelemen püspök sírjának, szintén kutatásra érdemes…)

Jól látható, hogy a középkor itt van köztünk. Gondoljunk erre, ha a Béke utcában járunk!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! A facebook-oldalra felkerültek az első helytörténeti vonatkozású fotók (nagyobb méretben, mint itt a blogon), ezek száma fokozatosan bővülni fog. Érdemes tehát csatlakozni! :)

Szerző: kugi  2012.10.29. 10:37 Szólj hozzá!

Címkék: templom mezőgazdaság szenttamás

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr164876391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása