S7303578.JPGA múlt héten bemutatott Nepomuki Szent János szobortól alig 3-400 méterre keletre, a Kossuth utca 9/b. számú ház előtt, fák között megbújva áll egy kőkereszt. Jelen bejegyzésben ezt mutatom be.

Ha megpillantjuk, egyből szembeölik, hogy stílusa nagyban különbözik a faluban álló (és az országban is elterjedt) keresztek típusától. Itt ugyanis a keresztfa alatt nincs Mária-ábrázolás, van viszont magas, hármas osztatú talapzat, és a keresztfa formája is eltérő. Mindez arra utal, hogy egy jóval „öregebb” alkotásról van szó. Ezt egyébként írásos feljegyzés is alátámasztja.

A püspökmolnári plébánia iratai között található, 1941-ben, majd 1952-ben felvett jegyzőkönyvek szerint ezt a kőkeresztet gróf Festetics Györgyné Sallér Judit emeltette. A feljegyzések az állítás évét nem említik.

Ennek ugyanakkor ellentmond az, hogy az 1785-re elkészült 1. katonai felmérés térképén már ábrázolták (vonatkozó részletét lásd jobbra lent)! Miközben Sallér Judit csak 1789-től, apja halála után lett a család feje. Valószínűbb tehát, hogy a szobrot apja, Sallér (II.) István (esetleg anyja, Motesiczki Judit) emeltette, csak a kései hagyomány tulajdonította Sallér Juditnak (összekötve a közeli Szent János-szobor állításával).

TérképIIJózsef_2.jpgA keresztfa alatti hármas talapzat középső mezőjében egy szöveget ábrázoltak, amely – dacára az állítás óta eltelt mintegy 230 évnek – teljes egészében olvasható. Így szól:

BÜNÖS PANASZOLKODSZ

HÁBORÚSÁGIDBAN

LÁSD AZ ÁRTATLANSÁG

HALGAT FÁJDALMIBAN

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2012.04.27. 11:02 Szólj hozzá!

Címkék: kép egyháztörténet molnári rábamolnári sallérok kőszobor

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr314476176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.