Képek a faluról 2 095_CSERÉLNI.jpgPüspökmolnáriban a templomon kívül még egy épület használható szentmisék tartására, ez pedig a szenttamási temetőkápolna, mely egyben családi sírbolt is. A mai bejegyzésben ezt az épületet mutatom be.

1856. november 24-én kelt az az örökalapítványi okirat, mely szerint Korchmáros Menyhért (1848-as hadnagy, portréját lásd itt) a szenttamási sírkertben az általa 1855-ben emeltetett családi sírbolt fenntartására, tatarozására 100 forintot letétbe helyez a szenttamási plébánosnál azzal a feltétellel, hogy ő kihelyezi kamatozni a pénzt. Az épületben ugyanis szeretett felesége, a szenttamási Kovácsics Mária nyugszik. További 100 forintot pedig Korchmáros Menyhért arra szánt, hogy annak kamataiból minden év november 11-én, felesége halálának évfordulóján annak lelki üdvéért misét mutassanak be. Az örökalapítványi okirat egy eredeti példánya megtalálható a szenttamási plébánia iratai között.

A kis halomra emelt kápolna a temető déli végén, a bejárattal szemben áll. Az épületet kovácsoltvas kerítés veszi körül, ezen belül néhány lépcsőfok vezet a kétszárnyú impozáns fa ajtóhoz. Míg a kápolnába ezen az ajtón át, a déli oldalról lehet bejutni, addig a sírbolt a kápolna alatt helyezkedik el, ahova az északi oldalról (vagyis hátulról) vezet lejárat.

2011-10-10 16.49.24.jpg 2011-10-10 16.48.04.jpg

Bal oldali kép: a kápolna nyugat felől nézve. Jobb oldali kép: a kápolna homlokzata a Korchmáros-család címerével, ill. a felette található szöveges mezővel és az oromzat díszítésével.

A kápolna ajtaja felett a Korchmáros-család címere látható, efölött pedig egy sokszögletű mezőben az alábbi felirat olvasható:

Korchmáros Menyhértné

született

Kovácsics Mária

a kedves hű nő, a páratlan anya

emlékeül e szerény nyughelyet

a kesergő férj!

MDCCCLV

Egy következő bejegyzésben a kápolna belsejét mutatom be.

FELHÍVÁS! Akinek van a birtokában püspökmolnári középületet, esetleg egy jól beazonosítható utcarészletet ábrázoló régi fotó, és hozzájárulna a blogon való közzétételhez, kérem, juttassa el hozzám a képet!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2012.03.26. 14:54 Szólj hozzá!

Címkék: kép temető szenttamás püspökmolnári temetőkápolna

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr864341104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.