PGY_200.jpgMa van 130 éve annak, hogy hazánk jeles földrajztudósa, Prinz Gyula megszületett a Déli Vasút molnári állomásán. Apja, Prinz József állomásfőnök volt, anyja, síkabonyi Angyal Franciska nemesi családból származott. Prinz Gyula szülei 3. fiaként 1882. január 11-én látta meg a napvilágot.

Nagykanizsán járt gimnáziumba, de több tantárgyból, így pl. földrajzból, és németből (ami az anyanyelve volt) is megbukott. Végül Budapesten érettségizett le. Az édesapja révén kapott vasúti szabadjegy birtokában beutazta az egész monarchiát. Egy útleírásával első helyezést ért el a Magyar Turista Egyesület pályázatán – megelőzve több földrajztanárt. A díjat Eötvös Loránd, az MTA akkori elnöke adta át. Az ő tanácsára iratkozott be a budapesti tudományegyetem földrajz szakára, amit sikeresen elvégzett.

1904-ben őslénytannal foglalkozó tanársegéd lett a budapesti egyetemen, ilyen minőségében hívta meg 1906-ban Közép-Ázsia expedíciójába Almásy György. Az expedíció tudományos munkáját Prinz Gyula végezte. Hazatérve adjunktussá léptetik elő.

PGYkönyvborító.JPG1909-ben az Akadémia támogatásával saját expedíciót vezet Közép-Ázsiába, melyről több könyvet is írt (az egyik címlapját lásd jobbra). Olyan helyeken járt, ahol előtte európai ember még soha. Vizsgálta a  Tien-san jeges formakincsét, a nagy folyók vízgyűjtő területeit, de néprajzi megfigyelései és a tájról készült panorámarajzai is páratlan értékűek. (Később a szovjet geográfusok Prinz tanulmányait Kirgizia és Kazahsztán földrajzának alapvető irodalmaként becsülték.)

1912-től az Erzsébet Tanárképző Főiskola tanára volt. Az I. világháború kitörése Izlandon érte, ahol a jeges formakincset tanulmányozta. Mint ellenséges ország állampolgárát letartóztatták, és Skóciába internálták, de rövidesen hazatérhetett. 1918 és 1920 között a pozsonyi, 1923-tól 1940-ig a pécsi, 1940-45 között a visszatért kolozsvári tudományegyetem Földrajzi intézetét vezette. Pécsen volt dékán és az egyetem rektora is. 1945-től nyugdíjba vonulásáig, 1957-ig a szegedi tudományegyetem tanszékvezető professzora volt. 

A zsidóüldözések idején diákjaiért mindig kiállt. A hivatalos előírásokat félretolva papír nélkül oktatott, emiatt a marxista oktatáspolitikusok részéről sok kritikát, sőt személyes sértést kapott. Mivel szimpatizált az '56-os forradalmi ifjúsággal, ezért nyugdíjazták, majd akadémiai tagságától is megfosztották.

PGY_hallgatókkal.jpg

Prinz Gyula terepgyakorlaton hallgatókkal a Gellérthegyen 1955. szeptember 20-án (73 évesen!)

PGYsír_200.jpg1904-ben tagja lett a Magyar Földrajzi Társaságnak, ahol 1920-tól 2 évig alelnöki, 1923-1924-ben főtitkári funkciókat is betöltött. 1930-ban lett a társaság tiszteletbeli tagja, 1939-ben Lóczy Lajos-éremmel tüntették ki. 1952-ben megválasztották a Magyar Földrajzi Társaság örökös tiszteletbeli elnökének. 1935-1949-ig a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt.

Nagy hatású elméletet dolgozott ki a Kárpát-medence létrejöttéről (Tisia-elmélet), melyet mintegy fél évszázadig oktattak a magyar geográfiában.

Publikációinak száma több százra rúg. Írt őslénytani, felszínalaktani, földtani, tájföldrajzi, közlekedésföldrajzi, városföldrajzi és néprajzi publikációkat is. A 4 kötetes Magyar föld, magyar faj c. természet-, gazdaság- és társadalomföldrajzi összefoglaló munka megírásában olyan nagyságok voltak szerzőtársai, mint Teleki Pál, Cholnoky Jenő és Bartucz Lajos. Írásainak jegyzéke itt tekinthető meg.

1973. december 31-én hunyt el Budapesten. Sírja a budapesti farkasréti temetőben található, rajta a földrajzra utaló földgömbbel.

Végezetül álljon itt két Vas Népe-cikk 1982-ből (fotók a Püspökmolnáriért Egyesület kiállítási tablóiról). Az első egy figyelemfelkeltő írás:

Cikk1_700.jpg

Majd a tanácselnök válasza:

Cikk2_700.jpg

A cikkben leírtak szerint létrejött a Prinz-park, amit később házhelyként értékesítettek. Az akkor felállított emlékoszlop ma a Prinz Gyula nevét viselő ÁMK felső tagozati iskolaépületének udvarán áll. A vasútállomáson lévő szülőházon emléktábla van, az iskola előtt pedig kő és bronz emlékmű. Immár 9. éve a Püspökmolnáriért Egyesület földrajzversenyt szervez Prinz Gyula emlékére, melynek díjkiosztójára és a megemlékezésre idén január 28-án 9.00-kor kerül sor.

Prinz Gyula életéről és munkásságáról itt és itt található bővebb összefoglaló.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2012.01.11. 08:29 Szólj hozzá!

Címkék: évforduló vasút püspökmolnári molnári prinz gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr693463033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása