Az alábbiakban a helyi italboltok legmeghatározóbb részét, a kocsmapultot mutatom be ’70-es években készült fotók segítségével. Kezdjük a falu központi részén fekvő presszóval.

presszóbelső.jpg

A képen az akkori üzletvezető, Piri Mihályné éppen italt tölt ki helyettese, egyúttal férje, Piri Mihály mellett. Az előtérben látható fiúcska ma már talán elmúlt 50 éves is. A hűtőpultban sütemények várják a vevőket, Irén néni mellett poharak sorakoznak. A tükrös polcon balról bonbonok, jobbról tömény szeszes italok, felül pedig palackozott borok és pezsgők láthatók. Az 1972-ben épített és 1973-ban megnyitott vendéglátóipari egység rövid története itt olvasható.

Szerző: kugi  2011.12.23. 08:38 Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: kép kocsma áfész püspökmolnári

Szentiván_216.jpgAhogy azt egy korábbi bejegyzésben már jeleztem, községünk mai határában volt valaha egy Szentiván nevű falu. A mai poszt erről fog szólni.

Segítségül hívom a II. József korabeli katonai felmérés (1784) térképét, melyen a térképíró Püspökitől északra, a Sorok-patak közelében az erdő tisztásán romokat („Rudera”) jelölt.

Itt állt a középkorban Szentiván falu. Nevét templomának védőszentjéről, Keresztelő Szent Jánosról (illetve a név torzulásáról) kapta. Létrejöttének ideje nem ismert. Első említésekor (mely meglehetősen késői, 1381-ből való), a Demeteri család birtokaként szerepel. A Demeteriek a vármegye kisebb földesurai közé számítottak, Szentléránton és Dömötöriben voltak még birtokaik.

Hogy mekkora volt a település, hányan és kik éltek itt, nem tudjuk. Mindössze egyetlen lakos neve maradt fenn a faluból: 1462-ben Pál szentiváni plébános a szomszédos Szent Cecília templom (Cicelle) Sebestyén nevű plébánosával peres ügyben jártak el.

Szerző: kugi  2011.12.21. 12:58 Szólj hozzá!

Címkék: térkép oklevél egyháztörténet szentiván

Talán a falu villamosítását ünnepelve került sor 1957. december 15-én (vasárnap) arra a sporteseményre, melyről a Vas Népe számolt be Nagyszerű tornaverseny volt Püspökmolnáriban című cikkében.

A tudósítás szerzője szerint „megyénk tornaéletének sivatagában oázist jelentett” ez az esemény:

Szerző: kugi  2011.12.19. 12:19 Szólj hozzá!

Címkék: sport iskola újságcikk püspökmolnári

süti beállítások módosítása