Kedves Olvasók! A Püspökmolnári Helytörténeti Klub szeptemberi programjáról, az evangélikus imaház és a helyi evangélikus gyülekezet múltjának bemutatásáról a Credo Rádió felvételt készített, és a rádió műsorában leadták október 3-án (csütörtökön) délután. Aki lemaradt róla, az meghallgathatja az ismétlést holnapután, tehát 2019. október 9-én (szerdán) 12 óra után az FM 98.9 MHz-en.

hegedus_istvan_tanito_nemeth_ilona.jpgA mai bejegyzésben egy községünkben született kántortanító minősítő lapját mutatom be.

Az illető Hegedűs István (1897-1978), aki Rábamolnáriban született, majd a tanítói oklevél megszerzését követően 4 éven keresztül, 1919 és 1923 között a rábaszenttamási katolikus elemi iskolában tanított.

Feleségével, Németh Ilona tanítónővel közös 1920-as fotóját lásd balra. (A kép forrása: Tausz István: Egervölgy 250 éve c. könyve. Egervölgy, 2007. 82. o.)

Az itt bemutatásra kerülő tanítői minősítő lap már a későbbi állomáshelyén, Egervölgyön készült 1937-ben. Lássuk!

20171211_150014.jpg

20171211_150036_a.jpg

20171211_150036_b.jpg

20171211_150046.jpg

Hegedűs István (és kollégája) Tanácsköztársaság alatti tevékenységéről ebben a posztban írtam. Hegedűs tanító feleségének, Németh Ilonának 1943-ban bekövetkezett haláláról pedig ebben a bejegyzésben közöltem újságcikket.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár I. Püspöki levéltár 3. Egyházmegyei főtanfelügyelő iratai: b. Tanítói minősítő lapok

 

Kapcsolódó bejegyzések:

Pungor Imre tanítói minősítő lapja

Pungor Imréné született Sütő Mária tanítónő minősítő lapja

 

 >>> Az előző poszt: Ötven éve történt 86. <<<

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2019.10.07. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: iskola rábamolnári rábaszenttamás

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr615202156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.