A közelmúltban levelet kaptam a blog egyik olvasójától a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőcsátról Farkas Lászlótól, aki egy egykori rábamolnári lakos, Berényi Jenő tanító rokonait keresi. Farkas úr szerint Berényi Jenő a Somogy megyei Zákány község köztiszteletben álló igazgató-tanítója és egyben a Templomépítő Bizottság elnöke volt; nevéhez fűződik az ottani római katolikus templom 1930-31-ben történt felépítése.

Olvasónk életrajzot is küldött a keresett személyről, amely így szól:

berenyi_jeno_1a.jpg

berenyi_jeno_1.jpgberenyi_jeno_2.jpg

A "tragikus körülmény" azt jelenti, hogy a tanító urat leütötték és kirabolták, majd a kórházban belehalt a sérüléseibe...

Mivel a Berényi családnevet Molnáriban nem hallottam, ezért különböző adatbázisokban kezdtem keresgélni. Végül több fővárosi lapban is találtam egy névváltoztatásról szóló hírt, amely ezzel a személlyel kapcsolatos. A Budapesti Közlöny c. hivatalos lap 1902. február 4-i száma így tudósít erről (1. oldal):

berenyi_jeno_4.jpg

A Jesztl név már ismerős Molnáriból, pl. a régi molnári temető mellett élt Jesztl Julianna révén. Vajon ő hogyan volt rokona a keresett Berényi Jenőnek? 

Kérem a kedves Olvasókat (a rábahídvégieket is beleértve), hogy akinek van bármilyen információja Berényi/Jesztl Jenővel, ill. a lehetséges rokonaival kapcsolatban, kérem, tudassa velem szóban vagy írásban! E-mail címem: kugiblogja@gmail.com

Végezetül olvasónk, Farkas László édesanyja 1925-ös bizonyítványának egy részletét mutatom be, melynek bal oldalán látható Berényi Jenő aláírása:

img031.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!  

Szerző: kugi  2017.01.27. 07:56 Szólj hozzá!

Címkék: iskola egyháztörténet molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr2412158913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.