Káldy Lajos festőművész visszaemlékezése

Még a nyáron keresett meg az 1922-ben Csipkereken született, ma Szombathelyen élő Káldy Lajos festőművész (honlapját lásd itt), hogy egy régi kalandját elmesélje, mely a püspöki malomnál esett meg vele és barátaival. Az emlékeit az unokák szórakoztatására és az utókor okulására leírta, melynek vonatkozó részletét átadta nekem, így azt most megosztom a Tisztelt Olvasóimmal. Konkrét évet nem tudunk meg belőle, de valószínűleg az '50-es évek végén - '60-as évek elején történhetett.

02.jpg

Nagyon régen kaptam kölcsön ezt a fotót - valószínűleg a Marton-családtól. A hátulján ez a felirat volt: "Vizes kerék 1930 (malom gátja), gátolás, borostyán, fenyő, kavics a hengerekhez". Talán a kép bal szélén létható ladik szerepel Káldy úr történetében?

Káldy Lajos visszaemlékezése így szól:

"... A gát - bár többféle is van - általában víz duzzasztására szolgál. Ez a gát is olyan volt. Meg nem is. Ilyet életemben akkor láttam először. Meg utoljára is. Rőzsegát volt. A Rába ártéri füzeseiből kivágott 6-8 méteres ágakból kötegeket, rőzsenyalábokat kötöttek és kövekkel leterhelve eresztették a Rába medrébe. A víz sodra aztán elfektette azokat, követ, homokot, kavicsot, egyéb hordalékot hordva rá. A sok rőzseköteg így gáttá alakult. A víz egy része persze átfolyt az ágak között és a gát fölött, de felduzzasztotta a folyó vizét! A gát ferdén volt építve, így a felduzzasztott vizet a malom felé hajtotta. Így a malom energiája biztosítva volt még kisebb vízhozam esetén is. A gát tetején az átzuhogó vízből rengeteg ág állt ki. Alatta a forrongó, örvénylő víz. Az egész tán két méternyi szintkülönbséget jelentett a sarkantyúnál, a sarokban. Ott aztán forrt, örvénylett a víz.

Az egész rőzsegátat már akkor - 60 éve - romokban láttam. Államosították a malmokat. A régi molnár már kivágatta a rőzsét, a túlsó parton a füzesben meg halmokban ott pusztult, korhadt rengeteg ág! De a malmot dízelmotor hajtotta már, ameddig hajtotta. A molnár mindig maga vagy családja tartotta karban, javította a malmot, akár vízimolnár, szélmolnár vagy száraz molnár volt. Államosítás után minden munkához engedély, megrendelés, munkadíj, SZTK, stb. járt. Ráfizetéses üzemág lett!

Abban az időben még sokat horgásztam. A népszerű Derkovits Gyula Képzőművészeti Szabadiskola tagja (alapító tagja) voltam. Egyik rajongva szeretett tanárom, Burány Nándor festőművész szenvedélyes horgász volt, és többen elkísértük vasárnapi horgászataira is. Egyik vasárnap vonattal indultunk a Rábára.

Püspökmolnári vasútállomáson szálltunk le, és gyalog indultunk Rábapüspöki felé. A "püspöki malom" feletti szakaszon telepedtünk le. Jónéhányan voltunk. Krancz Sándor, Benkő Laci, Unger Karcsi, Drimmer Laci, jómagam és néhány gimnazista a tanár úr tanítványai közül. Köztük Csutora Róbert oszkói fiú is. {...}

A Krancz Sándor a vízparton már tele volt izgalommal. Ott! Ott! Ott van a jó hely! Meg amott! Persze a túlsó parton! De úszni nem tudott! Aztán a gimnazista fiúk találtak valami bárkát. Egy falubeli mondta, hogy a molnár azon szállította át a túlsó partról az őrölni hozott gabonát. Meg persze a gát javítását is erről végezte. Az elszakadt drótkötél is ott hevert az iszapban. {...} Hát ez a bárka tíz centi vastag pallókból készült. Inkább nagy láda volt, mint hajó. Vagy három méter hosszú és másfél méter széles,  zömök alkotmány. Hát a fiúk átvitték a Sándort, üggyel-bajjal vissza is jöttek. {...} 

Aztán a Csutora Robi mondta, hogy ő biciklivel jött Oszkóból (ott kocsmáros volt az apja), és előbb hazaérne, ha átjutna a túlsó partra. Bolond fejjel vállalkoztunk rá a Drimmel Lacival, Benkő Lacival és még valakivel. Igen ám, de az előző két átkelés miatt a zömök jármű már jóval lejjebb sodródott a kikötőjétől. Elindultunk négyen, meg a bicikli a fenéken. A jármű nehézkes volt, az evezés gyatra. Nem haladtunk, a bárka inkább forgott. Sodródtunk. Egyre gyorsabban a gát felé! Csak a sarok felé ne! Erőlködtünk. Aztán a gát kiálló tüskéin, karóin sem akadtunk fenn! Ropogva törtek a bárka alatt a gátból kiálló ágak. Egy hullám aztán megdobta a teknőt, és mi lesodródtunk a vízesésen! De a bárka talpon maradt!

A felgyorsult, tehetetlenül sodródó járművet alig tudtuk lefékezni a túlparti lelógó fák ágai közt. Kiraktuk a Robit biciklistől, egy fatörzsön egyensúlyozott vele, de kijutott a partra! Aztán jóval lejjebb, a balparton egy homokzátonyon partot értünk.

Rémülten nézték a többiek, hogy sodródunk le a gáton. Hallották a recsegést-ropogást, látták megvillanni a bárka fenekét, hallották a robogást, ahogy lent a vízre csapódott a nehéz alkotmány; ahogy lefelé gyalogoltunk (a bárkát hagytuk a fenébe) találkoztunk a Burány tatával. Lefelé loholt a parton, mezítláb, ing nélkül, rémülten. Minket kart menteni.

A többiek már megkönnyebbülve fogadtak bennünket. No! Gátborotválók! Nézzétek, mit csináltatok! A gátra néztünk. Mintha a fésű fogaiból egy ujjnyit kitörtek volna! Ott sima volt a gát, a víz simán ömlött át vagy két méteres szakaszon! Még évek múlva is meg kellett hallanom: "gátborotváló"!

De még korántsem volt vége a napnak! Krancz Sándor vasutas volt. Váltóőr a teherpályaudvari toronyban. És bizony szolgálatba kellett volna mennie. De hogy jön át?!

Megint csak én vállalkoztam, meg a Benkő Laci, hogy áthozzuk.. Előbb hosszú ágakkal akartuk áthúzni, de a sodrás fölött elkapta az ár. Fél kézzel az összecsomagolt ruháját magasra tartva akart átjutni, de a sodrás elkapta. A száraz ruha is a vízbe toccsant. A Benkő Lacival utána úsztunk. Kétségbeesetten lefogott, víz alá kerültem. A cserkészetben tanult fogással kiszabadítottam magamat. De most meg a Lacit fogta le. Ő is kiszabadult. Most már két oldalról a gatyáját fogva tartottuk víz felett. Ma sem tudom, hogy a ruhás csomagja hogy került át mégis?! Kiabált: jajj, jajj...jajj, ne...jajj, fáj... Messze sodort bennünket a víz, végül egy iszapos homokpadon a térdünk feneket ért. Ott az iszapban fekve fújtuk ki keserves kínlódásunkat a lacival. Kimerültünk. Ott fekve pihegtünk, mikor a Sándor talpra ugrott már, és első szava ez volt: "a gilisztás pikszis meg ott maradt"! Ott az iszapban röhögőgörcsöt kaptunk. Még letolni sem volt erőnk! Hát neki csak ennyi volt?!

Aztán kifacsarta a ruháit és vizesen magára húzta azokat. Unger Karcsi rendőr volt, ő is szolgálatba indult. Együtt caplattak a vasútállomásra, a Sándor lábszárán csattogott a vizes nadrág, messziről hallottuk. De ez sem volt elég neki. Átvette időben a szolgálatot ugyan, de levetette a vizes nadrágját. Az elhaladó vonatoknak nem az erkélyről tisztelgett, csak az ablakból. Az ellenőr meg rosszkor jött, és azt látta, hogy a Sándor meztelen fenékkel tiszteleg az ablaknál.

Hát, nagyon sűrű volt az a nap! A feleségemnek, aki otthon várt, nem tudom, hogy akkor elmeséltem-e? Azt hiszem, hogy csak jóval később, mikor már a saját döntésemből hagytam fel a vasárnapi horgászatokkal..."

Kapcsolódó bejegyzések:

Újjáépítik a malmot (1956)

Felkészült a malom a gabona őrlésére

1966-os légifotó a malom környékéről

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2016.09.28. 08:05 Szólj hozzá!

Címkék: vasút malom visszaemlékezés püspökmolnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr811745613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása