A mai bejegyzésben az óvoda első éveit mutatom be a Falukrónikában talált leírás és néhány fotó alapján. A kéziratos munka lapjaira az intézmény bemutatását Varga Mártonné vezető óvónő  - sokunk Margit óvónénije - készítette 1977-ben. Lássuk!

A Napköziotthonos Óvoda nevet viselő intézmény a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emléke előtt tisztelegve 1965. november 4-én nyitott meg kapuit. A Kossuth u. 31. szám alatti épületet a községi tanács vásárolta meg 200 ezer Ft-ért özv. Hollósi Károlynétól. (Ki tudja, ki volt ő? Van róla valakinek fényképe?) Az épületben az első időkben még egy pedagógus szolgálati lakás is volt.

Az óvoda utcai homlokzatának fotója a '70-es évekből:

epulet.jpg

A fenti képet már bemutattam ebben a bejegyzésben, ahol az intézmény várható megnyitásáról egy 1957-es újságcikket is közöltem.

Az első években szegényes bútorzattal, játékokkal és konyhai eszközökkel rendelkezett az intézmény, amit a szülők segítségével tudtak gyarapítani. Ekkor csoportszoba, gyermek öltöző, mosdó, WC, felnőtt öltöző, konyha előtérrel, személyzeti zuhanyzó és raktár volt az épületben. A személyi állományt 1 fő óvónő és 2 fő technikai dolgozó jelentette. Az első nevelési évben 32 kisdiák járt az óvodába: Babos Imre, Bakos János, Bakó Tibor, Balikó Mihály, Böröcz Katalin, Herczeg Gyöngyi, Horváth József, Jobbágyi István és Károly, Kiss Anna, Kovács László és Mária, Kozma Károly, Lakatos László, Németh Éva, Pados Károly, Papp György, Piri Imre, Pungor István, Rodler Tamás, Sipos Erika és Sándor, Szabó Anikó, Szalai Éva és Mária, Szigeti Margit és Ernő, Tóth Margit, Baranyai Katalin, Rodler Csaba, Danka Erzsébet és Ottó. (Erről a csoportról készült fénykép? Ha igen, köszönettel venném, ha valaki megosztaná velem!)

Egy csoportkép az 1967/68-as nevelési évből:

ovodaicsoportkep2.jpg

Fent jobbról balra: Varga Lajosné dajka, Varga Mártonné óvónő, Kranczl Jánosné főzőnő, és helyettese, Horváth Istvánné. Aki meg tudja nevezni a gyerekeket, kérem, írja meg nekem!

1970-ben toldalékként 2 raktárhelyisééggel bővült az épület és felépült az udvaron egy faház. 1971-ben az egész épületet vakolták és színezték, a csoportszoba padozata pedig parkettát kapott. Nemcsak bent, de az udvaron is egyre több lett a játék: billenős hinta, kettős csónak-hinta, mászóka, autógumik, fa autó, asztal farönk ülőkékkel, 3 db iskolai pad, villamos és beton vonat, homokozó, baba-lak. 1975 decemberében a csoportszoba és az öltöző falburkolatot kapott, '76 márciusától pedig egy nagyméretű beépített szekrény csökkentette a foglalkozó szobában a zsúfoltságot. Ezek elkészítése során a szülők sok társadalmi munkát végeztek, illetve az óvodai farsang bevétele is az eszközállomány gyarapítását szolgálta.

1976. szeptember 1-től a személlyi állomány is bővült: Tóth Zsuzsanna kinevezett óvónővel és Pásti Vilmosné félnapos konyhalánnyal. Ekkor a gyereklétszám 36 fő volt (33 étkező és 3 félnapos, étkezésben nem részesülő gyermek). 

A csoportlétszám így alakult az első 12 évben:

csoportletszam.jpg

Évi átlagban 32 volt a gyereklétszám, ami 128%-os kihasználtságot jelentett. (Magasabb is lehetett volna, ugyanis 1976-ban 6 gyermek felvételét a helyhiány miatt el kellett utasítani.)

Végezetül lássunk még egy (sajnos nem túl jó minőségű) képet, ahol iskolai tornaünnepélyen szerepelnek az óvodások Varga Mártonné vezetésével:

ovodaicsoportkep1.jpg

>>> Óvodai fotókat, történeteket szívesen fogadok a kugiblogja@gmail.com e-mail címen! <<<

 

Az előző "vegyes fotók" témájú bejegyzések:

Vegyes fotók 37.

Vegyes fotók 36.

Vegyes fotók 35.

Vegyes fotók 34.

Vegyes fotók 33.

Vegyes fotók 32.

Vegyes fotók 31.

Vegyes fotók 30.

Vegyes fotók 29.

Vegyes fotók 28.

Vegyes fotók 27.

Vegyes fotók 26.

Vegyes fotók 25.

Vegyes fotók 24.

Vegyes fotók 23.

Vegyes fotók 22.

Vegyes fotók 21.

Vegyes fotók 20.

Vegyes fotók 19.

Vegyes fotók 17.

Vegyes fotók 16.

Vegyes fotók 15.

Vegyes fotók 14.

Vegyes fotók 13.

Vegyes fotók 12.

Vegyes fotók 11.

Vegyes fotók 10. 

Vegyes fotók 9.

Vegyes fotók 8. 

Vegyes fotók 7.

Vegyes fotók 6.

Vegyes fotók 5.

Vegyes fotók 4.

Vegyes fotók 3.

Vegyes fotók 2.

Vegyes fotók 1.

+1: Két kép Molnáriból

Ha Ön is szívesen megmutatná a nyilvánosságnak a (Püspökmolnáriban készült vagy a faluhoz egyéb módon kapcsolódó) régi családi fotóit, kérem, küldje el őket e-mailben (címem: kugiblogja@gmail.com), vagy írjon/hívjon/keressen, és elmegyek értük! (A képeket szkennelés után sértetlenül visszaadom!)

 

 >>> Az előző poszt: Kvíz Püspökmolnári értékeiről <<<

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2019.09.13. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: óvoda névsor püspökmolnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr5315069326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.