Ahogy tavaly bemutattam Püspökmolnári országgyűlési választási adatait (itt olvasható), úgy most az európai parlamenti választás helyi adatait mutatom be.

Először lássuk az összesített részvételi adatokat:

reszvetel_2019_ep.jpg

Ez a részvételi arány az országos részvételi arányt mintegy 10 %-kal haladja meg, de még egy kicsit a budapesti átlagnál is több. A leadott 381 szavazatból 5 érvénytelen volt, így 376 érvényes szavazat esett az egyes listákra.

A napközbeni részvételi adatok így alakultak:

napkozbeni_2019_ep.jpg

Végezetül nézzük a listákra adott helyi szavazatokat:

eredmeny_2019_ep.jpg

Az adatokból jól látszik, hogy az országos átlaghoz képest is tarolt a kormánypárt - amire mindenki számíthatott. Viszont a további helyeken sok a meglepetés: itt a legerősebb ellenzéki párt még mindig a Jobbik, de felzárkózott mögéje a Momentum. 8 szavazattal maradt le tőlük a DK, amitől újabb 8 szavazattal maradt el az MSZP-Párbeszéd. Utóbbi a püspökmolnári szavazatok alapján nem kerülne be az EP-be!

Forrás: valasztas.hu

 

 >>> Az előző poszt: Községünk déli határa egy 1790-es uradalmi térképen <<<

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről!

Szerző: kugi  2019.05.27. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: közélet választás püspökmolnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr6014863266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.