Nemrég egy antikvárium online kínálatában egy érdekes dokumentumra bukkantam: az egykori szenttamási tejszövetkezet postán feladott borítékjára 1906-ból! A dokumentumot megvásároltam, és az alábbiakban bemutatom Olvasóimnak.

Az előoldala így néz ki: 

tejszovetkezet_szt_boritek_1906_elooldal.jpg

A boríték felső részén jól látszik, hogy ez a szenttamási tejszövetkezet részére, nyomdában készített boríték volt! (És biztosan a Vas megyei Szenttamás tejszövetkezetének készült - nem pedig a Bácskában található Szenttamásnak -, amit a felirat megerősít.)

Eddig - levéltárban fellelt dokumentumok alapján - úgy tudtam, hogy a tejszövetkezet már megalakulásakor Püspöki és Szenttamás községek közös szövetkezete volt (itt írtam róla korábban). Az azonban elképzelhető, hogy a közös szervezet 1903-as megalakulása előtt volt próbálkozás önálló szenttamási tejszövetkezet létrehozására (csak a levéltárba nem került be róla irat), és ez a boríték ebből az időből való. Más magyarázatot nem tudok arra, hogy miért csak Szenttamás neve került fel a boríték fejlécére.

A bal felső sarokban látható "Perfect separatort" a tej részekre bontásánál használták, de hogy pontosan hogyan és mire, azt nem tudom. Aki tudja, kérem, írja meg!

A borítékról a feladó személye nem derül ki, csak a címzett: Ormosi Ernő evangélikus tanító, aki a Veszprém megyei Hánta községben lakott. A településen posta nem volt, a szomszédos Bakonyszombathelyen működött csak postahivatal, ezért az "utolsó posta" helyét fel kellett tüntetni a címzésben. (Ma Bakonyszombathely Komárom-Esztergom megyében van, Hánta pedig eltűnt a térképről: Kisbérbe olvadt be.) Gyaníthatóan a levél feladója Ormosi Ede szenttamási evangélikus tanító volt, aki akkor - 1904 és 1907 között) a tejszövetkezet első igazgatósági elnöke volt! (Ernő pedig talán a fia lehetett. Aki ismerte a családot, kérem, erősítse vagy cáfolja meg ezt a véleményemet!)

Ormosi Ernő - mint tanítójelölt - neve 1898-as újságcikkekben már szerepelt a blogon, ide kattintva lehet olvasni.

A boríték hátoldala így nézett ki:

tejszovetkezet_szt_boritek_1906_hatoldal.jpg

A borítékra egy 10 filléres postabélyeget ragasztottak, és 1906. március 6-án feladták. Méghozzá Molnáriban, mert Szenttamáson sem volt posta akkoriban.

A molnári postahivatal ebben az épületben működött.

Akinek bármilyen kiegészítenivalója van a fenti témákhoz - tejszövetkezet, postahivatal, Ormosiék, perfect separator - kapcsolódóan, kérem, írja meg! Egyébként bármilyen dokumentumot szívesen fogadok a blogon való megjelentetésre, ami Püspökmolnári történetéhez kapcsolódik! Akár egy borítékot is! :)

 

 >>> Az előző poszt: Néhány érdekes kérdés templomunk történetéhez <<<

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2019.04.29. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság posta egyesület evangélikus szenttamás molnári

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr2914792598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.