Ahogy arról ebben a bejegyzésben egy újságcikk alapján már írtam, a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület - pontosabban az első jogelődje - valamikor 1888. júliusában alakult meg. Tehát jelenleg 130. évesek. (A helyi ÖTE 1889-et tartja az alakulás évének.) Sajnos sem az az alakuló közgyűlés jegyzőkönyve, sem az első tagnyilvántartás a Vas Megyei Levéltárban nincs meg (az évtizedek során megsemmisülhetett vagy akár állományrevízió során selejtezhették...) Ugyanakkor nemrég találtam két levéltári dokumentumot, ami megerősíti az 1888-as alakulás tényét. Az egyik az egyesületek nyilvántartása:

20180703_090059_2.jpg

Itt tehát leírják, hogy a szervezet 1888-ban alakult meg, hiszen a hatósági (működési) engedélyt is megkapták a belügyminisztertől 1888. október 3-án! A feljegyzésből megtudjuk a taglétszámot is: 43 fő volt, ami magas létszámnak tekinthető!

Szerző: kugi  2018.07.30. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: tűzoltók püspöki szenttamás molnári

A mai bejegyzésben ismét 50 éve megjelent újságcikkeket teszek közzé a Vas Népéből. (A sorozat előző része ide kattintva olvasható.)

Az elsőben sporttudósítást olvashatunk (1968. június 8-i lapszám 4. oldal):

vn_19680608_4o.jpg 

És most jöjjön egy hosszabb terjedelmű cikk a Vas Nép 1968. július 7-ei számából (7. oldal):

Szerző: kugi  2018.07.09. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: sport újságcikk püspökmolnári ötven éve történt

Korábban már bemutattam a szovjet kényszermunkatáborba hurcolt lakosokat Püspöktamásiból, ma nézzük a rábamolnári illetőségűeket!

PÓR VINCE - SZÜLETETT: 1914, VASASSZONYFA

por_vince.jpg

(Frissítés - 2018.08.10.: Olvasónk, a vasasszonyfai Poór Ilcsi kiegészítése szerint 1914-ben, a törzsőrmester születési évében még nem volt Vasasszonyfa nevű település, a falu ilyen néven 1934-ben, Kisasszonyfalva és Nagyasszonyfalva egyesítésekor jött létre. Köszönöm a kiegészítést!)

Rajta kívül egy olyan személyt találtam, aki Rábamolnáriban született, de a fogságba esésekor nem itt élt:

Szerző: kugi  2018.07.06. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: rábamolnári II. világháború

Nemrég az alábbi, községünkkel kapcsolatos újságcikket találtam a Kis Ujsag 1928. július 3-i számának 4. oldalán:

kisujsag_19280703_4o.jpg

Kíváncsi voltam, a Vasvári Újság és a Vasvármegye beszámolt-e erről? Igen, a Vasvári Újság július 1-i száma a 3. oldalon így tudósított:

Szerző: kugi  2018.07.02. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: tűzoltók újságcikk rábamolnári