A mai bejegyzésben az utolsó csoportját teszem közzé azoknak a képeknek, melyeket Kiss Ervinnétől (szül. Kovács Márta) kaptam. Márti néninek ezúton is köszönöm a képeket!

kmt_15a.jpg

Az első kép egy téesz-zárszámadás során készült, 1969-70-71 körül, a kultúrház udvarán. A kultúrházban volt a gyűlés, és a szomszédban, Márti néni szüleinek házánál főztek, onnan hordták át az ételt. A képen a a tálalók és a néptánccsoport fiú tagjai, jobbról balra: Sipos Antal, Sipos ...(?), Varga Károly, Timár György, Piri József, Nagy Béla, Pápai Béla vagy György, elöl Varga Csaba. Az asszonyok pedig jobbról Böröcz Imréné, Kovács Antalné, Greffer Györgyné és takarásban még valaki.

kmt_16.jpg

kmt_17.jpgÓvodai évzáró alkalmából készülhetett a fenti fotó. A képen balról: Szabó Károlyné, Szabó Éva, Babos Anna, Kovács Ágota, Kaszás Anna.

 

 

 

A bal oldali képen Márti néni testvére,  Kovács Ágota látható cigánylánynak öltözve az 1970-es szüreti felvonuláson.

 

 

 

 

 

 

A lenti kép 1943 májusában készült Körmenden, a Hősi halottak emlékművénél. Középen Márti néni édesapját, Kovács Antalt látjuk.

kmt_19.jpg

kmt_18.jpgJobbra az 1920-ban született Kovács Antal katonakori fényképe látható.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vidám életképet láthatunk a lenti fotón: bolondozás az udvaron. Balról Kovács Antal, jobbról pedig Szanyi Antal.

kmt_22.jpg

kmt_21.jpgAz 1970-es években készült a bal oldali fénykép, a témája: a focimeccsen elsősegélynyújtás. Talicskával és karszalaggal: Kovács Antal, mellette Szanyi András 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ismét egy kis vidámság a következő fotón: "motorbicikli-verseny" a (valamelyik) kuglizónál. Motoros: (talán) Molnár László, utas: Kovács Antal.

kmt_23.jpg

Csoportképpel indult a mai poszt, fejezzük is be azzal. Vasváron, a Szentkúton készült az alábbi fotó, talán egy május 1. alkalmából. A táblán jól olvasható a szlogen: "Munkások! Parasztok! Értelmiségiek! Előre a második ötéves terv sikeres teljesítéséért!" (A 2. ötéves terv 1960-65 között zajlott, tehát a fotó ebben az időszakban készült.)

Itt a községünk tagjaiból álló énekkar lépett fel. Sajnos sokan takarásban vannak, de Márti néni több személyt is be tudott azonosítani. Az első sorban balról jobbra: Körhöcz Györgyné, Baranyai Jolán, Csejtey Erzsébet, Varga Mária, Babos Magdolna, Kranczl Jolán, Pápai Anna vagy Teréz, x, Csorba... (?)

Második sor: x, Marosics Lászlóné, Kaszás Anna, x, Szalai Ferencné, Wöller...(?), Kranczl Katalin, Kovács Antalné, Kozma Lászlóné

Harmadik sor: Varga Miklós, x, x, Rodler István, Dóka Mária, Vadalma Eta, x, Kranczl Jánosné, x

Negyedik sor: x, x, Erős Kálmán, Treplán István, Kovács Antal, Piri Tamás, Varga József (?), Bakos János, a jobb szélen Szanyi Antal.

kmt_14.jpg

A képeken lévők beazonosításához, esetleges pontosításához szívesen fogadom az olvasói észrevételeket!

 

Az előző "vegyes fotók" témájú bejegyzések:

Vegyes fotók 19.

Vegyes fotók 18.

Vegyes fotók 17.

Vegyes fotók 16.

Vegyes fotók 15.

Vegyes fotók 14.

Vegyes fotók 13.

Vegyes fotók 12.

Vegyes fotók 11.

Vegyes fotók 10. 

Vegyes fotók 9.

Vegyes fotók 8. 

Vegyes fotók 7.

Vegyes fotók 6.

Vegyes fotók 5.

Vegyes fotók 4.

Vegyes fotók 3.

Vegyes fotók 2.

Vegyes fotók 1.

+1: Két kép Molnáriból

 

>>> Az előző poszt: Száz éve történt 50. <<<

Ha Ön is szívesen megmutatná a nyilvánosságnak a (Püspökmolnáriban készült vagy a faluhoz egyéb módon kapcsolódó) régi családi fotóit, kérem, küldje el őket e-mailben (címem: kugiblogja@gmail.com), vagy írjon/hívjon/keressen, és elmegyek értük! (A képeket szkennelés után sértetlenül visszaadom!)

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2017.09.15. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: kép kultúrház szüreti felvonulás püspökmolnári püspöktamási II. világháború

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr8312825164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.