7.jpgA mai bejegyzésben újra régi fotókat teszek közzé, amelyeket olvasónk, Horváth Rita küldött. Ezúton is köszönöm neki az érdekes képeket!

A bal oldali képen Rita egyik dédapjának, Kovács Pálnak a bátyját, Kovács Gyulát (1894-1950) látjuk.

A kép Szegeden készült valamikor az 1910-es években. Kovács Gyula az I. világháborúban kocsivezetőként szolgált, így főleg a hátországban járt. 

Később Rábahídvégen dolgozott kertészként.

A lenti képen Rita dédapjának másik bátyja, Kovács István (1892-?) és felesége, Terézia, valamint fogadott lányuk, Mary Irene Kovach (1911-?), később Mrs. Stephen Sutay látható, a new york-i Flushing tengerpartján az 1940-es években. A család tudomása szerint Kovács István az 1910-es években vándorolt ki Amerikába.

8.jpg

A lenti kép Püspökmolnáriban készült 1960-ban, Rita nagyszüleinek az esküvőjén. A kép különlegessége, hogy ekkor már a vőlegénynek az édesapja, a menyasszonynak pedig az édesanyja nem élt. Egymás mellett: Kovács Pál (Rita dédapja, 1898-1965), Kovács Ilona (1939-2014) és Horváth József (1932-2012), Rita nagyszülei, és Németh Mária (1900-1969), a vőlegény édesanyja.

10.jpg

Alul a bal oldali képen olvasónk dédszülei, Kovács Pál és Bencsik Karolina (1898-1959) újszülött kislányukkal, Kovács Ilonával, a Püspökmolnári Dózsa Gy. utcában.

Ahogy Rita írta: "a dédnagyapámat hívták Palinak és ezután a nagyapámat a Pali Józsijaként, röviden Pali Józsiként, mai napig így ismernek minket a faluban, velem is megesett már, hogy megkérdezték, hogy hívnak és a Horváth név nem mondott nekik semmit, de a Pali már igen."

11k.jpg12k.jpg

 A jobb oldali képen pedig Kovács Pál látható kétéves unokájával, Horváth Józseffel (1962-)

Végezetül pedig id. Horváth Józsefet (1932-2012) látjuk lóháton egy valamikori szüreti felvonuláson.

13.jpg

Az előző "vegyes fotók" témájú bejegyzések:

Vegyes fotók 1.

Vegyes fotók 2.

Vegyes fotók 3.

Vegyes fotók 4.

Vegyes fotók 5.

Vegyes fotók 6.

Vegyes fotók 7.

A hétfői bejegyzés elmarad, folytatás szerdán! 

Ha Ön is szívesen megmutatná a nyilvánosságnak a (Püspökmolnáriban készült vagy a faluhoz egyéb módon kapcsolódó) régi családi fotóit, kérem, küldje el őket e-mailben (címem: kugiblogja@gmail.com), vagy írjon/hívjon/keressen, és elmegyek értük! (A képeket szkennelés után sértetlenül visszaadom!)

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold, és oszd meg az ismerőseiddel! Ha észrevételed van, szólj hozzá! Ha pedig tetszik a blog, csatlakozz a törzsközönségéhez a facebook-on, hogy elsőként értesülhess a frissítésekről! 

Szerző: kugi  2016.12.16. 07:53 Szólj hozzá!

Címkék: kép szüreti felvonulás püspökmolnári rábamolnári I. világháború

A bejegyzés trackback címe:

https://kugi.blog.hu/api/trackback/id/tr6112048579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.